Bali után Jáva szigete Indonézia legturistásabbja, mégpedig okkal. Természeti- és ember alkotta-, történelmi látnivalókban egyaránt bővelkedik, ugyanis az ország legnépesebb szigete, az indonéz nép kulturális olvasztótégelye már évszázadok óta. Majd’ három hónap kelet-indonéziai barangolás után nekem is igen időszerű volt már, hogy az ország leghíresebb attrakcióit is megnézzem magamnak. Kelet-Indonéziában már azt hittem, hogy a gyönyörű helyeket illetően már láttam az ország legjavát, mégis, Jáván háromszor is leesett az állam. Ráadásul ebből kettő olyan látnivalónál történt, amely egyelőre kevésbé ismert a külföldi utazók körében – még a Lonely Planet útikönyvben sincsenek benne! Felkészültél? Íme!

dsc_0741.JPG

Megjegyzés: A legújabb Lonely Planet Indonézia kötete nekem nincs meg, csak az eggyel korábbi kiadás, és abban az alábbi listán szereplő egyik vízesés sincs benne – de nem kizárt, hogy a legújabba már belekerültek. De végülis mindegy is, a lényeg, hogy “teljesen új”, korábban ismeretlen látnivalókról van szó!  

Mielőtt a részletekbe bocsátkoznék, szeretném megjegyezni, hogy ez semmiféleképpen sem egy teljes lista Jáva legjobb látnivalóiról. Jáván összesen két teljes hetet töltöttem, Jakartától egészen a sziget legkeletebbi pontjáig, Banyuwangi városáig utazva, úgyhogy azt hiszem elmondhatom, sokat láttam a sziget látnivalóiból és abszolút megértem, miért özönlenek ide a látogatók. Utólag hihetetlenül örülök, hogy Jávát beillesztettem az útitervembe. Odáig megyek, hogy kijelentem: Jáva „a tökéletes úti cél”, ugyanis rendkívül olcsó (1-2 drága belépőjegyet leszámítva), az utazás egyszerű és kényelmes (Indonéziában szinte egyedülálló módon sok városba el lehet jutni akár vonattal is!), és ahogyan azt a fentiekben már említettem, tényleg sok a látnivaló. És nem is akármilyenek!

Utazás közben, új helyeken járva előfordul, hogy egy-egy élmény vagy hely annyira mély benyomást gyakorol ránk, hogy azt az adott országban tett utazásunk legnagyobb élményei között tartjuk a jövőben számon. Mostani utamon ilyen volt például a japán, trópusi Aragusuku szigete, na meg a Japánban kóstolt ételek, de a tajvani Lanyu-n eltöltött néhány napom is igen mély nyomokat hagyott bennem. Jáván, mindössze két hét alatt három ilyen élményben is részem volt:

1, Madakaripura vízesés

dsc_0096_1.JPG

Ez az egyik legszebb vízesés, amit valaha láttam. (A másik pedig a lista harmadik eleme.) Pedig már csak mostani utamon is volt két igen szép vízeséshez szerencsém, amikről korábban áradoztam a Facebookon, de a Bromo vulkán viszonylagos közelében található Madakaripura vízesés azok szépségére is rátesz egy lapáttal. És a szépség nem minden! E vízesés különlegessége, hogy egy magas sziklákkal körülvett szűk völgy belsejében található, egy körülbelül fél órás sétával megközelíthető, s egy ponton a vízfüggöny alatt is át kell sétálni, hogy a végső vízeséshez jussunk! Esernyő vagy esőkabát tehát szükséges (ideális esetben mindkettő!) – igény esetén akár helyben is be lehet szerezni őket.

dsc_0081.JPG

dsc_0121.JPG

A Madakaripura vízesés koordinátái.

Elhelyezkedése miatt a legcélszerűbb bérelt autóval felkeresni, akár a Bromo kirándulás előtt, akár az után (a sofőrös autóbérlés Jáván bevett szokás).

2, Bromo 

dsc_0508.JPG

A Bromo vulkánt – pontosabban a Bromo Tengger Semeru Nemzeti Parkot – talán senkinek sem kell bemutatnom: az úgynevezett „homoktengeren” elterülő, három vulkán alkotta ikonikus tájkép kötelező látnivaló nem csak Jáva, de az egész ország viszonylatában. A közelmúltban egész Indonézia legszebb tájképének választották, ami óriási szó egy ennyire gyönyörű országban – többek között egy korábbi Lonely Planet Indonézia kötet borítóján is szerepelt a vulkánok fotója, s talán mondanom sem kell, hogy minden kötetben a top élmények között tartják számon a bromói napfelkete megtekintését.

Az ennyire hype-olt látnivalók szokták a legnagyobb csalódást okozni. De nem a Bromo! Ottjártamkor – természetesen napfelkelte idején, amely a gyönyörű színek és remek fényviszonyok miatt a legnépszerűbb idősáv a vulkáni tájkép fotózásához – ráadásul nem is voltak tökéletesek a feltételek, ennek ellenére mégis ez volt az egyik legnagyszerűbb élményem jávai utamon. A napfelkelte lehetett volna színesebb és a híres „felhőtenger” is elmaradt, a jelenlévő hatalmas tömegről már nem is beszélve (nem volt egyszerű olyan pontot találni, ahonnan kényelmesen és jó szögből lehetett fényképeket készíteni), mégis, a látvány annyira varázslatos, hogy a felbukkanó nap fénye megpillantásakor egy pillanat alatt elfeledkeztem a negatívumokról. Készítettem vagy 800 fényképet, szinte mindet ugyanabból a szögből, és most, hogy átfutottam rajtuk, nem is vagyok biztos benne, hogy a képeken átjön ez a varázs. De hidd el nekem, ha Jáván jársz, ezt mindenféleképpen látnod kell!

dsc_0286.JPG

dsc_0328_1.JPG

A Bromo koordinátái.

Tipp: Érdemes Cemoro Lawangban megszállni, innen ugyanis csupán körülbelül két- két és fél óra séta a két kiépített kilátópont elérése. A korai indulás miatt a legtöbben terepjáróval utaznak fel a kilátóponthoz, viszont, ha legalább egy átlagosnak mondható edzettségi szinten vagy, akkor érdemes lehet sétálva megtenni ezt az utat. A sikerélmény mellett egy rakás pénzt is spórolhatsz ezzel (az autóbérlés, illetve a park belépőjegyének az árát – a kitaposott túraösvény ugyanis elkerüli a belépőjegyszedő irodát), ráadásul a visszaút valami hihetetlenül gyönyörű. (Felfelé ugyebár sötétben, holdfény és ideális esetben valamilyen lámpa fényében halad az ember..)

3, Tumpak Sewu vízesés

dsc_0784.JPG

A lista harmadik eleme szintén egy vízesés, ami szépségben alighanem túl is tesz az előzőn – a Tumpak Sewu egy igen széles, nagyon magas, patkóalakú vízesés, amellyel kapcsolatban hihetetlen, de csupán néhány éve fedezték csak fel! Egy faluszéli erdőn keresztül megközelíthető, s ismeretlensége, na meg a tény, hogy viszonylag távol található minden egyéb látnivalótól a térségben, azt jelenti, hogy néhány helyin kívül jó eséllyel nem igen fogsz mással összefutni! Legalábbis most még. Azt ugyanis kizárt dolognak tartom, hogy egy ilyen volumenű látnivaló egy ennyire népes és turistás szigeten sokáig maradjon ilyen, amilyen.

dsc_0808.JPG

dsc_0778.JPG

A Tumpak Sewu vízesés koordinátái.

Tömegközlekedéssel (busszal) egyszerűen és olcsón, bár némi időt igénylő módon Malang városából felkereshető. A táv busszal úgy két és fél órát vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy egy bő fél napot legalább rá kell szánni.

Tipp: Le lehet mászni (többnyire lépcsőkön és köveken) a vízesés aljához, ami biztosan hatalmas élmény. Helyiek szerint ez oda-vissza körülbelül másfél-két órát vesz igénybe (plusz a lent eltöltött idő) és mivel én ide délután érkeztem és busszal kellett visszautaznom Malangba, erre sajnos időm nem volt.

Ez a hármas lista – vagyis annak inkább háromból kettő eleme tökéletes példa arra, hogy a kevésbé ismert látnivalók tudják a legnagyobb meglepetéseket okozni egy utazás során. A Madakaripura a legkülönlegesebb, míg a Tumpak Sewu a leggyönyörűbb vízesés, amelyet valaha láttam – a Bromo az pedig Bromo. Ha Jáván jársz, ezt a három helyet semmiképpen se hagyd ki, nem fogod megbánni!

Jáván természetesen sokkal több látnivalóhoz volt szerencsém, úgyhogy jávai élményeimről alighanem lesznek még további bejegyzések is a blogon, például a híres Borobudur és Prambanan templomok is megérnek néhány szót. A tucatnyi kisebb, de hasonlóan impozáns templomról már nem is beszélve!

Amennyiben tetszik Jáva, akkor nézz rá a blog Facebook oldalára is, rengeteg fényképet osztottam meg a korábbiakban – s nem csak Jáváról!

1 Comment

  1. W.L. 2018.10.12. at 12:26

    Es mindharom Kelet-Javan van! 🙂

    Sokan pedig ugye kipipaljak Javat azzal, hogy Yogyakartaba repulve eltaxiznak Borobudurhoz es esetleg Prambananhoz, es neha meg aznap repulnek is tovabb/vissza Balira. Akik tovabb is mennek Kelet-Javara, azok is szinte mindig csak a Bromot es esetleg Ijent nezik meg ott.
    Orulok, hogy neked vegul a sziget kevesbe ismert termeszeti latnivaloi igy bejottek!

    Válasz

Nyomj egy kommentet!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük