A blogon eddig túlsúlyban vannak a tengerparti úti célok, melynek oka egyszerű: általában télen tudok huzamosabb időre a mindennapok ritmusából kiszakadni; s nincs is annál jobb érzés, mint a hideg telet hátrahagyva, egy gyönyörű tengerparton eltölteni néhány napot. És ahol tengerpart van, ott tenger is, melynek élővilága már gyerekként is izgatta a fantáziámat. Mindig is tudtam, hogy a palackos búvárkodást egyszer ki fogom próbálni, viszont egészen 2014-ig vártam vele, többek között a búvárkodásról kialakult sztereotípiák miatt. Miután jobban belemerültem a témába, rájöttem, hogy azok vagy nem igazak, vagy nem olyan formában, ahogy én azt korábban elképzeltem.

1. A búvárkodás drága, ezért a gazdagok kiváltsága

Elismerem, hogy a búvárkodás nem olcsó. Viszont az is igaz, hogy ha csak hobbi szinten űznénk, és nem az a célunk, hogy profi búvárként napi rendszerességgel merüljünk a világ tengereiben, akkor nem is kell érte hatalmas összegeket kifizetni. Általában nem, vagy nem sokkal drágább, mint bármi más, tengerparton népszerű elfoglaltság: például az itt bemutatott island hopping vagy az egyéb vízi sportok. A profi búvárok számára drága, hiszen egyrészt drága a felszerelés, másrészt ők gyakran is merülnek. A felszerelés nem megfelelő állapota és a helytelen karbantartás potenciális veszélyforrás, ezért a gyakran merülő búvárok a saját felszerelést preferálják, melyhez már hozzászoktak (hiszen biztosak lehetnek benne, hogy megfelelően karban van tartva), ez viszont komoly költségekkel jár. A hobbibúvárok számára a búvárboltok minden szükségeset biztosítanak a merülés idejére, melynek árát rendszerint a merülés tartalmazza. Fontos, hogy olyan búvárboltot válasszunk, melynek dolgozói profik: a felszerelés rendesen karban van tartva és a búvároktató, valamint dive master is érti a dolgát. Egy rövid beszélgetéssel és a felszerelés megtekintésével ezekre könnyen fény derülhet.

Manapság Délkelet-Ázsiában a legtöbb helyen 25 amerikai dollár körül kell fizetni egy merülésért, felszereléssel együtt, ha már megvan a búvárvizsgánk. A búvártanfolyam ára országonként változó, Thaiföld és a Fülöp-szigetek néhány szigete (de ide sorolható például Honduras is Amerikából, ahol még nem jártam, de hallomásból ismerem a körülményeket) a világ többi részéhez viszonyítva hagyományosan olcsó árakon kínálják a mintegy 3 napos programot, mely 4-5 merülést is magában foglal. Ennek ára mintegy 80-100 ezer forint körül mozog, helytől függően, de az élmény, hogy gyönyörű korallszirteken, rengeteg hal társaságában merülhetünk, minden pénzt megér.

Sőt, a halakon túl sokfelé egyéb élőlénnyel, például teknősökkel is találkozhatunk. 

     Ha nincs búvárigazolványunk és nem is szeretnénk vizsgázni, csupán kipróbálnánk a palackos merülést, általában a merülés árához plusz 10-15 dollárt hozzáadva részt vehetünk az angolul discover scuba diving-nak nevezett programon, mely rövid ismertető és gyakorlás után 6 méter mélységig lehetővé teszi a merülést, búvároktató folyamatos felügyelete mellett.

Szeretném hangsúlyozni, hogy akár szeretnénk búvárigazolványt, akár nem, ha hébe-hóba elmegyünk egyet-kettőt merülni, akkor ennek a költsége egyszerűen visszahozható 1-2 olyan nappal, amikor visszafogjuk magunkat a költekezés terén. Mellesleg, ha gyakran járunk tengerparton és megtetszik a búvárkodás, akkor a vizsgát is elég egyszer letenni, a járművezetői engedéllyel ellentétben a búvárigazolványnak nincs érvényességi ideje.

2. A búvárkodás veszélyes

Egy potenciális veszélyforrás, nevezetesen a felszerelés állapota a fentiekben már felmerült, ez azonban könnyen kiküszöbölhető. Jól karban tartott felszereléssel is léphet fel 1-2 kisebb probléma (például a tankból a lélegző csövön keresztül elkezd kiáramlani a levegő), ennek esélye viszont egyrészt minimális, másrészt a merülést megelőző gyakorlás során ezekre a szituációkra külön figyelmet fordítanak, így nem csak, hogy be lehet, de be is kell őket gyakorolni, hogy ne érjen meglepetés. Tartom magam az állításhoz, hogy ha olyan búvárbolttal merülünk, ahol a felszerelés jól karban van tartva (ezt ránézésre is meg lehet állapítani), akkor minimális az esélye annak, hogy a merülés alatt bármi probléma merüljön fel.

Már csak azért is, mert a másik potenciális veszélyforrás a merült mélységhez kötődik. Részletekbe nem mennék bele, a lényeg, hogy minél mélyebbre merülünk, annál több rizikófaktorral kell számolni. A búvárkodás viszont rendszerben zajlik, és úgy találták ki, hogy kezdő szinten (Open Water Diving) olyan mélységig merülhetünk (18 méter), ahol komoly problémák (például dekompressziós betegség) nem, vagy csak nagyon szélsőséges esetben fordulhatnak elő, s egyébként is, probléma esetén könnyű a felszínre jutni. Ha az – egyébként egyszerű – szabályokat betartjuk (például: nem szabad benn tartani a levegőt), akkor minimálisra tudjuk csökkenteni a veszélyeket.

     Pontos statisztikát nem ismerek, de amennyi merülő hely van szerte a világban és ahány ember merül ezeken nap, mint nap, a balesetek száma elenyésző. Előfordulhatnak speciális problémák, például hajóroncsban eltévedés, de ez egy külön történet, ugyanis roncs merüléséhez speciális képzettség szükséges, tehát a kezdő szinten hajóroncsba nem is mehetünk. Több helyen olvastam, hogy jóval nagyobb az esélye annak, hogy utazással kapcsolatos baleset ér, mint, hogy merülés közben érjen bennünket komoly probléma.

A statisztikák szerint nagyobb az esélye annak, hogy a felszínen történik velünk valami, mint annak, hogy a felszín alatt. 

     Hallomásból tudom, hogy potenciális veszélyforrás, ha merülés közben megfeledkezünk a még palackban lévő levegő mennyiségéről és későn vesszük észre, hogy nem maradt elegendő levegőnk a biztonsági megállóra. (Szintén nem mennék bele a részletekbe, a lényeg, hogy a merülés végeztével a vérben keletkezett nitrogén miatt ügyelni kell a felszínre jövetel sebességére és még a felszínre jövetel előtt néhány percre meg is kell állni.) Egy kezdő számára azonban mi más okozhatna nagyobb riadalmat, mint, hogy még a víz alatt elfogy a levegő a palackból? Úgyhogy kezdőként ettől nem kell tartanunk, kezdőként végig éberen merül az ember, arra összpontosítva, hogy minden flottul menjen. De ha bármi oknál fogva ilyen jellegű probléma lépne fel, akkor is ott van a társunk palackja, amihez egy extra légző csövön keresztül hozzá lehet férni. Pont ebből az okból kifolyólag csak párban lehet merülni.

Összegezve úgy gondolom, hogy a búvárkodás semmivel sem veszélyesebb, mint mondjuk a síelés vagy akár az autóvezetés. Mindre igaz, hogy ha betartjuk a szabályokat, akkor minimális az esélye, hogy bármi is történjen velünk.

3. Mindenhol cápák leselkednek ránk

Az egyik valós, viszont rendkívül minimális veszélyfaktor, ami Hollywood-nak köszönhetően torzítottan került be a köztudatba, az a cápák esetleges jelenléte. Sokan félnek a cápáktól, hiszen „A cápa” című filmnek köszönhetően vérszomjas, emberölő fenevadként váltak világszerte hírhedté. Azt már kevesen tudják, hogy relatíve sok cápafaj van, és ezek csupán elenyésző része agresszív. Statisztikák szerint, a világon található több, mint 480 cápafajból mindössze 3 felelős a támadások döntő többségéért: ez a hírhedt nagy fehér cápa, a tigriscápa, valamint a bikacápa. (Forrás: International Shark Attack File (ISAF))

Arról nem is beszélve, hogy manapság a túlhalászat következtében, sajnos nem, hogy félnünk nem kell, egyenesen szerencsésnek kell lennünk ahhoz, hogy cápát lássunk. Kezdőként ez hatványozottan igaz, hiszen az esetek többségében a cápák a mélyebb részeket kedvelik, ahova kezdőként nem is merülhetünk.

A másik dolog, amit megjegyeznék, hogy a médiában megjelenő hírek alapján a szörf veszélyesebb vízi sport, mint a búvárkodás, már ami a cápákat illeti. Búvárra támadt cápáról sokkal ritkábban szólnak hírek, mint szörfösre támadt cápáról, és azon esetek többsége is a már fent említett agresszív cápafajokhoz köthető. Búvárkodás közben a leggyakrabban látható cápafaj az úgynevezett szirti cápa, ami már kisebb méreténél fogva sem jelent veszélyt.

A fenti táblázat az 1958 és 2014 közötti időszak alatt történt provokálatlan cápatámadások listáját mutatja, régiókra bontva. Látható, hogy a listázott 56 év alatt kevesebb, mint 3 ezer támadás történt, ez 51 cápatámadást jelent évente; viszont fontosabb adat, hogy ezek közül „csupán” körülbelül minden ötödik támadás kimenetele végzetes. Arról nem is beszélve, hogy ez nem csupán a búvárokat ért támadásokat mutatja, hanem az összes támadást, beleértve halászokat, szörfösöket, stb.

A statisztikák alapján a szörf veszélyesebb, mint a búvárkodás, már ami a cápákat illeti. 

     Ha ehhez hozzáadjuk, hogy nap, mint nap mennyi ember él, utazik, búvárkodik, úszik, halászik, stb. a különböző tengereken és közelükben, akkor úgy gondolom, az 56 év alatt történt kevesebb, mint 3 ezer támadás elenyésző.

4. A búvárkodás klausztrofóbiás érzést kelt

Én legalábbis így gondoltam, mielőtt kipróbáltam volna a palackos merülést, viszont ennek épp az ellenkezőjét tapasztaltam. Nem merültem még rossz látási viszonyok között és az éjszakai búvárkodást sem próbáltam még, de az biztos, hogy egy „normál” körülmények között megejtett merülés messze van a klausztrofóbiás érzéstől. Sokkal inkább jellemző egyfajta végtelenség-érzés, a vízben ugyanis érzékszerveink másként működnek: szemmel például nem tudjuk a merülés mélységét megállapítani.

Merülés közben furcsa érzés, amikor a mélyben rádöbbennünk, hogy a hátunkon lévő palackból kapunk csak levegőt, viszont ehhez könnyen hozzá lehet szokni. Egy idő után, kis gyakorlással hozzá lehet szokni a furcsának tűnő körülményekhez és rendkívül élvezetes tud lenni a búvárkodás, akár látnivaló nélkül is. Ha viszont van lehetőségünk tengerben merülni (például Délkelet-Ázsiában járva), akkor rengeteg olyan élőlényt láthatunk, akár egy rövid merülés alkalmával is, amikről eddig esetleg nem is hallottunk. Úgy gondolom, hogy a búvárkodás által nyújtott élmény abszolút megéri az árát, főleg azoknak, akiket csak egy kicsit is érdekel a tengeri élővilág. És tartom magam az állításhoz, mi szerint, ha nem mindenhol megyünk merülni, csupán ott, ahol tényleg érdemes és nem a búvárkodás köré szervezzük az utazást, akkor nem is fog olyan sokba kerülni.

Végezetül pedig álljon itt a legújabb videó, mely a fülöp-szigeteki, főképp víz alatti élményeimet foglalja össze: