Az előző bejegyzés folytatásaként bemutatnék 5 olyan, a híres parti helyek mellett alternatívnak mondható buli helyet, ahol a híres úti célokhoz hasonlóan az év bármely szakában garantált a jó hangulat. Természetesen buli csak ott van, ahol külföldiek is tömegével megfordulnak, tehát nem ismeretlen úti célokról van szó: az „alternatív” jelzőt arra értem, hogy az alább bemutatott helyek viszonylatában jellemzően nem az éjszakai élet és a féktelen buli az, ami az idelátogató utazókat elsősorban ide vonzza. De van az is, méghozzá nem is akármilyen!

480571_4661927829685_347079278_n.jpg

A partik miatt kiépített, a mindennap bulizni képes fiatalokat kiszolgáló buli helyeknek sok előnyük, ugyanakkor sok hátrányuk is van. A bulizásra vágyó utazók számára mindenképpen előny a hangulat, ami már önmagában megéri a repülőjegyre költött pénzt: tengerpart, napsütés, egész napos bulik és programok hasonló életkorú és mentalitású emberek tucatjaival. Ha fiatal vagy, Ázsiába vágysz és a városnézés, valamint az aktív programok helyett pusztán jól szeretnéd magad érezni, Dél-Thaiföldön a helyed, ez nem vitás.

Hátrány ugyanakkor, hogy az ilyen közegben hamar „elszaladhat velünk a ló”, hamar fel tudjuk élni nehezen megspórolt pénzünk. Ha egy thai parti szigeten van az ember és magával ragadja a fiatalos hangulat, akkor már nem azon fog problémázni, hogy a koktél vagy a sör 50-100 baht-tal drágább, mint mondjuk Bangkokban. Amekkora tömeg látogatja ezeket a helyeket, a helyi vállalkozók bolondok is lennének ezt a hatalmas keresletet nem kihasználni. Röviden: ezek a helyek drágák (drágábbak), így mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha végig szeretnénk bulizni a mondjuk két hetes „nyaralásunkat”. A híres buli helyekről nem szeretnék persze lebeszélni senkit, még a magasabb árak miatt sem: nem sok emberről tudok, aki csalódott volna mondjuk a koh phangan-i Full Moon Party-ban.

Ha viszont a híres buli helyeket már megjártuk és valami más élményre vágyunk, akkor bátran ajánlom az alábbi listáról történő választást:

Boracay, Fülöp-szigetek

A Délkelet-Ázsiával kapcsolatban jártas olvasók nem biztos, hogy egyetértenek az állítással, mi szerint Boracay olcsó lenne. Azonban a Fülöp-szigetek legnépszerűbb szigete tipikusan olyan úti cél, ami drágának tűnhet (sőt, drága is lehet), ha nem ismerjük a helyi viszonyokat. Boracay-on a kulcs a szezonalitás: főszezonon kívül (jellemzően például a nyári időszakban) a legtöbb szálláshely és programszervező leszállított árakon üzemel, kedvenc helyemen (Orchids Resort) például 545 peso (3200 forint) egy háromfős szoba ebben az időszakban.

Ami a bulikat illeti: a gyakorlatilag folyamatos tömegnek köszönhetően igen komoly éjszakai élettel büszkélkedhet Boracay, így a remek hangulat adott a bulizni vágyók számára. A központban található bárok, szórakozóhelyek ugyan nem olcsók, de a sziget több pontján is találhatók olyan standok (ezeket nem nevezném igazi bárnak, inkább csak bárpultok asztalokkal és nyugágyakkal a strand közelében), ahol nagyon jó ár-érték arányú koktélokat és söröket vásárolhatunk, a nap gyakorlatilag bármely szakában.

p1050417.JPG

Ennél a pultnál 80 peso (450 forint) a legdrágább ital (akció idején)

     A leghíresebb szórakozóhely az 1987 óta működő Cocomangas nevű bár, ami napközben bár, éjszaka klub, s gyakorlatilag az év minden napján üzemel. Hírnevét, a hangulatán túl valószínűleg a nagyszerű marketingérzékkel kitalált és kivitelezett 15 rövidital-ivó kihívásnak köszönheti, amit ha valaki teljesít és talpon marad, ajándékba kap egy pólót, az illető nevével gravírozott tábla felkerül a dicsőség-falra, s mivel ez egyben egy verseny is az országok között, a kihívést teljesítő nemzetiségének megfelelően az adott országhoz húznak egy strigulát. A mai napig több, mint 160 országból mintegy 14 ezren teljesítették, ami ugyan nem olcsó (1000 peso, 5800 forint), de társasággal jó poén lehet.

A Fülöp-szigetekről továbbá érdemes lehet megjegyezni, hogy szupermarketben megvéve egy üveg sör ára jellemzően 40-45 peso (230-260 forint) körül mozog, míg egy üveg jó minőségű helyi rum (a Tanduay vagy Emperador márkaneveket bátran ajánlom) körülbelül 7-800 forint. Ezek az árak igazak Boracay-ra is: több szupermarket is működik a szigeten, ilyen árakon.

Tengerpart, nagyszerű hangulat, olcsó alkohol: minden adott tehát egy jó bulihoz.

Yangshuo, Kína

Kínával kapcsolatban nem éppen a bulira asszociálnak a legtöbben, pedig a Guangxi tartományban található Yangshuo települést főleg hátizsákos fiatalok látogatják nagy számban, így törvényszerű volt az évek során, hogy az aktív programok mellett az éjszakai élet is fellendül, már-már délkelet-ázsiai magasságokba.

Yangshuo rendkívül fotogén karszthegyek között fekszik, a Li-folyó partján, s természetesen ez az elsődleges motiváció az ideutazók számára. Akik persze jönnek is szép számmal, így nem meglepő, hogy a turizmus fejlett iparág a környéken. Yangshuo-ban minden van, ami Délkelet-Ázsiában is: olcsó hostelek, mindennapos italakciók (egyet fizet, kettőt kap és hasonlók), s mindez gyönyörű tájképpel párosul. Ami az árakat illeti, Kína egészéről elmondható, hogy rendkívüli ütemben drágul, de egy kis odafigyeléssel megfoghatók a költségek. Yangshuo-ban például az alkohol és a szállás kapcsán gyakorlatilag délkelet-ázsiai árszínvonallal találkozhatunk. Bátran ajánlom a Monkey Jane’s Guesthouse nevű szálláshelyet, ami valójában egy hostel, hangulatos tetőtéri bárral.

dscf5462.JPG

Hangulatos tetőtéri bárok jellemzik Yangshuo-t, ahonnan a kilátás is pazar

dscf5465.JPG

Ho Si Minh-város (Saigon), Vietnam

Megjegyzés: Saigon-ban készített fényképeim technikai okok miatt elvesztek, így a bejegyzés ezen részét fénykép nélkül prezentálom. Ez miatt nem akartam a listáról kihagyni, hatalmas élet van a városban minden este, egy ilyen listán mindenképpen helye van dél-Vietnam legnagyobb városának.

Vietnamnak egész egyszerűen képviseltetnie kell magát egy olyan listán, aminek apropója gyakorlatilag az olcsó alkohol. Az országban, ahol még a talán legturistásabbnak mondható településen is 60 forint/pohár áron mérik az egyébként finom sört, nem nehéz jól éreznie magát az embernek. Vannak persze drágább bárok és szórakozóhelyek itt is, de igazán nem kell sokáig keresni, hogy ilyen alacsony árakkal találkozzunk.

Viszonylag sok helyen volt már szerencsém megfordulni Vietnamban, és elmondhatom, hogy az összes általam meglátogatott település közül Saigon-ban van a legnagyobb éjszakai élet. Tetőtéri bárok gyönyörű kilátással, kaszinók, élőzenés szórakozóhelyek, útszéli műanyagszékes „kiülők”, itt tényleg mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő helyet.

A kedvencem az egész városban a Pham Ngu Lao nevű városrész, ami itt tulajdonképpen a hátizsákos turizmus központja: olcsó és hangulatos bárok, utcai étkezdék tucatja tart nyitva éjszakába nyúlóan. Nagy élmény egy (vagy több) hideg sörrel leülni az utca szélén és figyelni a forgatagot: jellemzően annyi ember gyűlik itt össze egy-egy este, hogy az asztalokat és székeket az útra kezdik el kipakolni, ezért úgy félóránként erre jár a rendőrség, hogy az útról lezavarja az embereket. Miután távoznak, természetesen minden kezdődik előröl. Sajnálom, hogy erről nem maradt fényképem, de ide még visszatérek egyszer, az biztos, úgyhogy ezt majd pótolom!

Siem Reap, Kambodzsa

Az Angkor romjait meglátogatni szándékozó utazókat kiszolgáló Siem Reap-be sem az éjszakai élet miatt jönnek a tömegek, viszont ha már itt vannak (és tömeg az van), akkor természetesen az éjszakai élet is említésre méltó. Ahol tömeg van, ott általában buli is akad.

Az éjszakai élet központja az egyszerűen pub street-nek keresztelt városrész, ami bárok, klubok és éttermek sokasága. Én már kétszer jártam Angkorban (utoljára 2013-ban), s meg kell, mondjam, nincs jobb érzés, mint egy tartalmas, Angkor romjainál töltött napot egy hideg sörrel valamelyik bárban befejezni. Kambodzsa, Vietnammal (és Laosszal) karöltve talán az egész régió legolcsóbb országa: 1 dolláros talpmasszás, 1 dolláros sör, 1 dolláros szuvenírek, de a szállásról, ételekről és programokról is elmondható, hogy nagyon jó ár-érték arányt képviselnek. Tömeg is van, úgyhogy nem kell sokáig keresnünk, ha jó hangulatra vágyunk.

p1305443.JPG

Nha Trang, Vietnam

     Félnapos hajókirándulás 8 dollárért? 6 dolláros hotelszoba 2 főre? 60 forintos sör? Na jó, a sör áráról már Saigon kapcsán is esett szó, de akkor is, Nha Trang elképesztően olcsó volt, mikor én ott jártam (2013-ban). Itt is van minden, ami a jó hangulathoz kell: tengerpart, jó idő, fiatal utazók, szórakozóhelyek és szuper árak. Nha Trang a buli szempontjából egész utazásaim fénypontja volt. Azért hagytam ugyanakkor a lista végére, mert a közelmúltban úgy értesültem, hogy az utóbbi években felkapott célpont lett a pénzes orosz turisták körében, ami felverte az árakat. Ezt én nem akarom elhinni, bár tény, hogy a jelenség nem lenne egyedülálló a turizmus történetében. Viszont úgy vélem, hogy Vietnam egésze nagyon olcsó, biztosan Nha Trang-ban is találhatók még jó ár-érték arányú szállások, éttermek, szórakozóhelyek. Úgy tűnik, ide is még vissza kell majd mennem, hogy a saját szememmel lássam a változást.

531635_4661922109542_1627135923_n.jpg

Nha Trang

Jártál már Ázsiában olyan helyen, ahol szintén nagyszerű az éjszakai élet? Oszd meg kommentben!

Nyomj egy kommentet!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük