Aki korábbról követi a blog Facebook-oldalát, az tudhatja, hogy engem Vietnámban ért a koronavírus – december közepétől eredetileg április végéig maradtam volna, rövidebb-hosszabb utakkal a környező országokba, ami tervek nagy részéből a vírus miatt végül nem lett semmi. Még a korlátozások előtt jártam Kínában, az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozó Saipan szigetén Mikronéziában, valamint a Fülöp-szigeteken (ahonnan az országzárat megelőző néhány napban – még utazásom elején távoznom kellett), de nem jött össze például Dél-Korea vagy Pakisztán, hogy csak a nagyobb terveimet említsem.
E bejegyzésben ugyanakkor nem siránkozni szeretnék, a helyzetem összességében még mindig nagyon szerencsés. Ami például a munkát illeti, sosem voltam ennyire elfoglalt, mint az elmúlt néhány hónapban. Eleve azért is jöttem Vietnámba, hogy a téli – számomra nagyon mozgalmas – időszakot kényelmes körülmények között tudjam végig dolgozni: angolt tanítok kínai diákoknak, online; ami az időeltolódás miatt otthonról a másfél hónapos kínai téli szünetben kész rémálom. A téli szünet a vírus miatt ráadásul majd’ fél évesre nyúlt, úgyhogy e szempontból kimondottan örülök, hogy e sorokat most Vietnámból írom és nem otthonról.
Egyik kedvenc reggelizőhelyem a világ egyik legjobb reggelijével:
Munkámról, mint remek opcióról utazáshoz, itt is írtam már.
A munka tehát az egyik oka annak, amiért az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot. A másik pedig nyilvánvalóan a koronavírus, amely a vietnámi turizmusra is természetesen hatással van. Na meg persze a hangulatomra.
Vietnám azon országok közé tartozik, ahol a lehető legnagyobb szigorral léptek és lépnek fel továbbra is a vírus ellen. Turistavízummal az országba március óta nem lépett be senki, sőt, az utóbbi néhány hónapban csak és kizárólag a külföldön rekedt vietnámi állampolgárokat engedték haza (még külföldi házastársakat sem!). Az országon belül nagyon gyorsan felkutatják azokat a személyeket, akiknek bármilyen közük lehet azokhoz, akik pozitív tesztet produkáltak. Egész utcákat zártak már le egy-egy pozitív teszt miatt, s rengetegen vannak ma is karanténban, amely itt központilag felügyelt létesítményben (kórház, egyetemi kollégium, stb.) történik. Őszintén, én ettől legalább annyira tartok, mint magától a vírustól, ugyanis nem hiszem, hogy egy kórházból például megoldható lenne a háborítatlan munkavégzés. A szigorú fellépés a tekintetben nagyon jó, hogy itt a vírus második hullámát is sikerült viszonylag gyorsan elfojtani, amely hullám egyébként az én terveimet is keresztülhúzta.
Hanoi óvárosa csak azért nem teljesen kihalt, mert lakóövezet sok helyi lakossal – az utazással kapcsolatos üzletek többsége viszont március óta zárva tart.
A fenti okok miatt az utóbbi néhány hónapban én sem erőltettem az utazást: márciustól egészen idáig csupán egyetlen hetet töltöttem utazással – még május végén, június elején utaztam Phu Quoc szigetére egy kicsit strandolni, kikapcsolódni. Április és július között ugyanis nem volt regisztrált fertőzés Vietnámban – sokan egyébként nem hisznek ennek az adatnak. Én csupán annyit fűznék ehhez, hogy az élet április és július között a maszkviselést leszámítva abszolút a megszokott mederben zajlott; még a repülőtéren sem volt semmi különösebb változás – már ami a repülőtéri procedúrát illeti – Phu Quoc-ra menet.
Az utasok hiánya a reggeli órákban azért persze feltűnő volt.
A belföldi turizmus több-kevésbé pörög, mind repülőjegy, mind szállás tekintetében rengeteg az akció, hihetetlen alacsonyak az árak; viszont a vírus miatti bizonytalanság (gyakoriak például a repülőjárat-törlések) itt is rányomja a bélyegét egy-egy útra. Még a nyár elején augusztus végére/szeptember elejére terveztem például egy hetet Vietnám egyik legszebb szigetcsoportjára, Con Dao-ra, feltöltődés és pihenés gyanánt; viszont a vírus július végén ismét megjelent és én nem akartam kockáztatni, úgyhogy végül nem utaztam el – ráadásul később úgy is hallottam, hogy Con Dao-t le is zárták, de ennek végül nem jártam utána. Most viszont ismét normalizálódni látszik a helyzet: ez már a harmadik hét új fertőzés nélkül és én is bizakodó vagyok.
Ha a helyzet addig nem változik, akkor október 8-án ismét útnak indulok: Saigon és Dalat az úti cél, bő egy hétre. Az egész nyarat végig dolgoztam és szükségem van a kikapcsolódásra, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy nem jön közbe semmi. Részleteket azonban egyelőre nem mernék megosztani.
A koronavírus idején nehéz a jövőről nyilatkozni, de azért néhány mondatban kifejteném gondolataimat, hogy én mire számítok az elkövetkezendő néhány hónapban. A vietnámi kormány eddigi hozzáállása alapján az biztosnak látszik, hogy nem fogják a nyitást elsietni. Éppen ezért az idei lesz számomra az első olyan év, hogy egyetlen napot se töltsek otthon, Magyarországon. Nem jártam utána, hogy milyen feltételekkel tudnék hazajutni, ugyanis vietnámi párommal azon az állásponton vagyunk, hogy kényelmesebb itt – a munkám szempontjából mindenképpen. Szóval hosszú távon tervezek itt maradni, amellyel kapcsolatban vegyesek az érzelmeim.
Egyrészt elmondhatatlanul örülök, ugyanis Vietnám az egyik kedvenc országom: zseniálisak az ételek, rengeteg gyönyörű, utazásra érdemes hely van ebben a hatalmas országban, ráadásul minden nagyon olcsó (tud lenni). Továbbá a Kínával való időeltolódás is csupán egy óra, ami a munkám szempontjából tökéletes.
Egyik kedvenc időtöltésem lett a jobbnál-jobb kávézók felkeresése – van belőlük bőven!
Ugyanakkor az egy kicsit elszomorít, hogy a külföldi utazásról alighanem le kell mondanom egy időre. Na meg családomat, barátaimat sem látom egy ideig. Nem lennék meglepve, ha majd egy működő vakcinához igazítanák a nyitást, legalábbis ami a turisztikai célú beutazást illeti, remélhetőleg valamikor a jövő év folyamán. A héten olvastam, hogy most, szeptember végén, október elején tervezik a légiforgalmat a környező országokba újfent beindítani (Kínáról, Dél-Koreáról, Japánról, Tajvanról, Kambodzsáról és Laoszról szólnak a híradások), ami persze még nem a turistavízummal rendelkező látogatóknak szól: első körben a munkavízummal és egyéb, például diplomata útlevéllel rendelkező személyek számára nyitják meg az utat. Az országba érkezőkre még a hozott negatív teszt mellett is központi karantén és további tesztek várnak – a karantén alól csak a tizennégy napot meg nem haladó tartózkodás mentesít; bár hogy ez a valóságban hogyan fog kinézni, azt nem tudom. Szó volt például hotelek és egyéb szálláshelyek bevonásáról, amely nyilván kényelmesebb helyszín a karanténra, de hogy ezt az opciót lehet-e majd választani vagy sem, az kérdéses. A lényeg, hogy egy sor szabályt kötnek a belépéshez, amely szabályokból véleményem szerint csak egy esetleges vakcina esetén engednek majd. De ne legyen igazam.
Kicsit furcsállom egyébként a vietnámi kormány hozzáállását abból a szempontból, hogy a külföldi látogatók totális hiánya alighanem rengeteg ember megélhetését veszélyezteti. A belföldi turizmus vásárlóereje nem ér fel a külföldiek által idehozott pénzzel – ezt talán a gyakori repülőjárat-törlések is bizonyítják. Na meg az, hogy Phu Quoc-on volt olyan strand, ahol totál egyedül voltam még május végén. Na mindegy, ami engem illet, igyekszem a dolgokhoz pozitívan állni. Vietnámban is rengeteg hely van még, ahol nem jártam, de mennék, és amint lehetőségem lesz, megyek is. Igyekszem majd ezt a gyönyörű országot minél jobban bejárni – karantén nélkül. Első körben remélem a jövő heti út összejön – majd nézz rá a blog Facebook-oldalára, ott majd mindenről beszámolok!