A vietnámi turizmus az utóbbi időben rengeteg változáson ment keresztül, a covid természetesen Vietnámban is mindent megváltoztatott, de talán már látszik a fény az alagút végén. Az alábbiakban Vietnámról, a turizmus helyzetéről és saját helyzetemről számolok be, de szó lesz a blog jövőjéről is.
Az utóbbi majd’ egy teljes évben szüneteltettem a blogot – természetesen a covid miatt, amely az utazást az utóbbi időszakban ellehetetlenítette, legalábbis a számomra. A tavalyi évben már írtam egy hasonló bejegyzést a covid kapcsán és, hogy engem Vietnámban ért a vírus. Nos, azóta is Vietnámban élek, vietnámi párommal, és mivel az ország víruskezelése több szempontból is példásnak mondható, ezt a helyzetet mindig is szerencseként éltem meg.
A covid-helyzet Vietnámban
Vietnám a lehető legszigorúbban állt és áll ma is a covid-helyzethez: az országba tavaly márciusa óta csak különleges vízummal lehet beutazni, a turizmus gyakorlatilag másfél éve megállt. Egy-egy pozitív esetnél egész utcákat, sőt városrészeket; több esetszámnál pedig egész városokat zárnak le, amely bosszantó tud lenni, de e szigor egyben azt is jelenti, hogy viszonylag gyorsan el tudják fojtani a covid-hullámokat. A turisztikai célú utazás az országon belül az utóbbi időben ezért vagy kivitelezhetetlen, vagy pedig túl rizikós volt.
Ma már viszont vannak pozitív változások. Jelenleg nagyon gyors ütemben halad a lakosság beoltása, Vietnámot ugyanis a nyár folyamán érte el az eddigi legnagyobb hullám, napi több ezer esetszámmal. Politikai kérdésekbe, illetve az oltás szükségességének és hatékonyságának kérdésébe nem megyek bele, ez a felület nem arról szól, de azt megjegyezném, hogy Vietnámban a szigorú szabályok eltörlését, s egyben a vietnámi turizmus ismételt fellendülését az oltás által nyújtott immunitás hozhatja el.
A közelmúltban én magam is megkaptam az első oltást. Helyi hírek szerint egyébként napi szinten egymillió embert oltanak országszerte (Vietnám lakossága mintegy 100 millió fő), ami már csak azért is hihető, mert folyamatosan lazulnak az utazási korlátozások.
A vietnámi turizmus 2021-ben
Vietnámban is több covid hullám volt az elmúlt két évben, a korábbiakat azonban viszonylag gyorsan sikerült elfojtani. Két covid-hullám között az élet többnyire normális mederben zajlott, a hotelláncok, éttermek, stb. hatalmas akciókkal igyekeztek csábítani a vendégeket. Egy-két rövidebb utat én is bevállaltam, viszont a sok bizonytalanság miatt nem sűrűn utaztam – az esetleges egészségügyi problémákon túl a munkám miatt is problémás lett volna elkapni a vírust (pozitív teszttel Vietnámban nincs házi karantén, hanem “központi” karantén van).
A lakosság oltásának üteme miatt azonban manapság már sokkal jobb a helyzet. Én is épp túl vagyok egy rövid „kiruccanáson” – Haiphong városban élek, az ország északi részén, s a hétvégén a szomszédos Cat Ba szigetén jártam, hogy a közelben lévő Lan Ha- és Halong-öböl legszebb strandjait felkeressem. A Halong-öböl egy kevésbé látogatott szigetcsoportjára szerveztem magamnak egy egész napos hajókirándulást, ami annyira jól sikerült, hogy mind a blogot, mind az utazást illetően lelkesebb vagyok, mint valaha. (Erről külön blogbejegyzés formájában hamarosan részletesen beszámolok.)
Cat Ba sziget Haiphongból jelenleg egyszerűen utazható: már egy oltás megléte esetén sem kell például pcr teszt. A jelenlegi covid-hullám miatt a légiforgalom az ország nagy részén leállt, Haiphongból sem lehet jelenleg elrepülni, de már vannak hírek a repülőtér közeli megnyitásáról. A jelenlegi szabályozások alapján úgy tűnik, hogy a második oltás felvétele után szabadon, karantén és pcr teszt nélkül lehet majd mozogni az országon belül. Ez nálam november második felében esedékes, addigra reményeim szerint a légiközlekedés is vissza fog állni a jelenlegi covid-hullám előtti állapotra (sok járat, olcsó jegyek).
A covid miatt a szállások nagyon jó áron foglalhatók – már amikor lehet utazni persze
Tisztában vagyok vele, hogy világjárvány idején vannak fontosabb dolgok a turisztikai célú utazásnál, ugyanakkor azt is megjegyezném, hogy Vietnámban rengeteg ember, nagyon sok család él (élt) a turizmusból, az ő helyzetük sokat romlott az elmúlt egy-két évben. És ha már Vietnám és covid, a folyamatos korlátozások miatt már nem csak a turizmusból élők szenvednek.
Áprilisban volt szerencsém egy hetet Nha Trang-ban tölteni, amely talán túlzás nélkül az egész ország legturistásabb tengerparti üdülőhelye és hát a turizmus állapota már áprilisban is szörnyű volt.
Nha Trangot úgy kell elképzelni, mint mondjuk egy népszerűbb szigetet Thaiföldön – a látogatók éves száma több millió fő volt a covid előtt. Az egész város a turizmus szólt. Ehhez képest, még áprilisban is, amikor Vietnámon belül éppen nem voltak utazási korlátozások, sőt a belföldi turizmust az abból élők megsegítésére még buzdították is; a strand, amely a város legnagyobb attrakciója, teljesen üres volt. A szállások, éttermek nagy része zárva volt, hiszen egy ennyire felkapott városban tényleg minden a turizmusról szól és hát az jelenleg nincs.
Strand Nha Trang körül
Hogy a határokat mikor fogják ismét megnyitni és az utazás milyen feltételekkel lesz megoldható, az továbbra is kérdéses, de a lakosság oltásának üteme mindenképpen bizakodásra ad okot. Oltás biztosan kelleni fog majd vietnámi utazáshoz, de további találgatásokba nem szeretnék bocsátkozni, mert egyelőre még semmi sem biztos.
Ami engem illet, Decemberben lesz két éve, hogy nem voltam otthon és aki korábban követte a blogot, az tudhatja, hogy több, mint egy évtizedet éltem már Ázsiában, szóval honvágyam nincs, de azért a családomat és a barátaimat szeretném már látni. Hazamenni viszont úgy szeretnék, hogy onnan vissza is tudjak majd jönni – bízom benne, hogy jövő év elejére e tekintetben is javulni fog a helyzet és a vietnámi turizmus hamarosan majd beindul.
Néhány gondolat a terveimről
Ami a blogot illeti: az utóbbi időben nem volt sok lehetőségem utazni, még Vietnámon belül sem, ezért a blogot sem frissítettem – az utazás gondolata az elmúlt hónapokban igen távolinak tűnt. A blogon mindig is fontosnak tartottam a pozitív hangulatot, nem akartam a coviddal kapcsolatos gondokról, bajokról írni, úgy gondolom, mindenki életében volt ebből elég. Fektettem azonban már annyi időt és energiát a blogba, hogy teljesen leállni nem fogok, sőt, mint fentebb említettem, pozitív vagyok a jövővel kapcsolatban.
Az utazásmentes időszakban sem tétlenkedtem, igyekeztem videókészítés (filmezés, vágás, stb.) témakörben ismereteket szerezni, el is indítottam egy angol nyelvű Youtube-csatornát, amelyben trópusi úti célokra fókuszálok. Olyan trópusi úti célokra, szigetekre, strandokra, amelyek kevésbé ismertek, de nagy bennük a potenciál.
A fent említett, hétvégi Halong-öbölben tett hajóutam is bizonyítja: Vietnám is tele van gyönyörű, ismeretlen tengerpartokkal. A Halong-öböl turistás persze, viszont nem a strandokról híres, pedig legalább 8-9 elképesztő partszakaszt találtam egy mindössze hét órás hajóúton. Ha azt mondom, az alábbi tengerpartok a fülöp-szigeteki El Nido közelében találhatók, alighanem sokan elhinnék, pedig valójában a Halong-öbölben vannak, csak a szervezett hajóutak az ilyen strandokat elkerülik:
Ha belejövök a videókészítésbe, akkor magyar nyelven is fogok majd videózni (jelenleg két csatorna egyszerre sok lenne), de egyelőre még én is csak tanulom mindezt, ráadásul munka mellett. Tervem a jövőre nézve nagyon sok van – például még idén tervezek egy teljes hónapot egy viszonylag ismeretlen, tengerparti városban tölteni, mely körül sok olyan gyönyörű, ismeretlen strand van, ami bőven belefér mind a blog, mind a Youtube-csatorna profiljába.
Az utazás ma már nem csupán távoli álomnak tűnik, úgyhogy bizakodó vagyok. Videókon túl írások, blogbejegyzések formájában is be fogok majd számolni jövőbeli útjaimról. Remélem a covid már nem szól közbe – vagy legalább nem olyan mértékben, mint eddig.