A hátizsákos utazás (angolul backpacking) mára az olcsó utazás szinonimájává vált. Szerte a világban találkozhatunk hátizsákos utazókkal, akikben közös, hogy igyekeznek a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva, egy adott helyen minél kevesebb pénzt költve utazni, hogy pénzük hónapokig, akár évekig is kitartson. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországról nehezebb annyi pénzt összespórolni, amivel egyfajta biztonságérzetben lehet útnak indulni, mint akár nyugat-Európából vagy észak-Amerikából, viszont nem ez a lényeg. Saját tapasztalatom alapján bátran kijelentem, hogy a hátizsákos életvitel az a tényező, amivel a legtöbbet lehet spórolni útközben, valamint bizonyítja, hogy nem kell sok pénz ahhoz, hogy úton legyünk. A hátizsákos utazás viszont lemondással jár és sokszor kényelmetlen. Bizonyára mindenkinek ismerős a mondás, hogy a szépségért meg kell szenvedni: nincs ez másképp utazáskor sem, a legszebb helyek ugyanis nem a repülőtér közelében vannak.

g0013523.JPG

Buszút Vietnamban

A félreértések elkerülése végett gyorsan leszögezném, hogy utazni – legyen az hátizsákkal vagy a nélkül – sokféleképpen lehet. Így, e cikkben nem arról lesz szó, hogy mit csináljunk, sokkal inkább arról, hogy mire törekedjünk ahhoz, hogy az utazás, a nehézségek és kényelmetlenségek ellenére tartalmas és élvezhető, de olcsó legyen.

1. Legyünk nyitottak

Az összes pont közül ez a legfontosabb, a hozzáállás, ugyanis egy hely mindenki számára annyit nyújt, amennyit hajlandóak vagyunk értékelni belőle. Van, aki mindenhol jól érzi magát, vagy legalábbis megpróbálja, és olyan is van, aki mindenben megtalálja a rosszat és képtelen elengedni azt. El kell fogadni, hogy a legtöbb országban, pláne a miénktől eltérő kultúrákban nem úgy működnek a dolgok, ahogy mi ahhoz otthon hozzászoktunk.

sam_1533.JPG

A körülmények néhol egészen spártaiak, viszont nem mindenhol, így egyszerűen csak tovább kell állnunk.

     Természetesen vannak olyan körülmények akár szállás, akár étel szempontjából, főleg Ázsiában, ami higiénikus vagy más okok miatt valóban elfogadhatatlan, a lényeg, hogy ez ne szegje kedvünk, egyszerűen álljunk tovább.

Az én szememben, a hátizsákos, tehát olcsó utazás nem jelent igénytelenséget, bár az is igaz, hogy szerte a világban találkozhatunk olyan utazókkal, akik kvázi sportot űznek abból, hogy ki mennyi pénzből tud kijönni egy adott helyen, akár a higiénia rovására. Ez már egyéni preferencia kérdése, én magam nem is szeretnék beleszólni, hogy ki mire költi a pénzét és mennyit, viszont saját tapasztalatom alapján mindenhol találhatók tiszta, rendezett körülmények, legyen az akár kemping Svédországban, vagy egy vendégház Laoszban. Az is igaz, hogy sokszor időbe telik, mire megtaláljuk a számunkra megfelelőt, legyen az étel, szállás, szolgáltatás, stb., ezért a következő tanácsom, hogy legyünk flexibilisek, amennyire csak lehetséges.

2. Legyünk flexibilisek

Mint azt a bemutatkozó bejegyzésben már említettem, én magam sem vagyok folyamatosan úton, viszont amikor van lehetőségem utazni, akkor én is igyekszem figyelni arra, hogy mire mennyi pénzt költök. Ebben kulcs a flexibilitás, melynek egyik aspektusa az utazás megszervezése. A tanácsom, hogy lehetőleg ne szervezzük „túl” magunkat utazás előtt, szinte mindenhol úgy jövünk ki a legolcsóbban, ha helyben keresünk szállást, idegenvezetőt, egyéb szolgáltatást, stb. Egyrészt helyben módunkban áll az árból alkudni, másrészt arról nem is beszélve, hogy ami a például a szállást illeti, általánosságban elmondható (de Délkelet-Ázsiában biztosan) az olcsó szállások fent sincsenek internetes szállásfoglaló-oldalakon.

E szabály alól persze vannak kivételek, például a Maldív-szigeteken érdemes előre lefoglalni a kinézett szállást (az országba való belépéskor ennek igazolását be is kell mutatni), lévén, apró szigetekről beszélünk, korlátozott lehetőségekkel. A másik, hogy helyi vagy nemzetközi ünnepek idején, sok helyen drágulnak az árak, sőt az olcsóbb helyek gyakran be is telnek szintén ott, ahol nem túl széles a választék. De ez relatíve ritka, ráadásul általában csak egy néhány napos periódusról van szó.

dscf6285.JPG

A fülöp-szigeteki El Nido-ban olcsóbb csoporttal kirándulni, mint egyénileg.

Harmadik tanácsom, szintén szorosan kapcsolódik az előzőhöz, hogy:

3. Legyünk tisztában a helyi viszonyokkal

Ha olcsón kívánunk utazni, akkor ennek a pontnak talán legfontosabb aspektusa, hogy legyünk tisztában azzal, hogy minek mennyi a reális ára. Ugyanúgy fontos, hogy tudjuk, hogyan lehet logikusan és költségkímélően eljutni A-ból B-be. Ide sorolnám, hogy ne dőljünk be a turistacsapdáknak, figyeljünk a piti lehúzásokra. Ugyanakkor az utazás pozitív élményéhez az is elengedhetetlen, hogy „ne essünk át a ló túloldalára”. Akármilyen mondvacsinált indokkal is követelik, sokszor 150-200 forintos lehúzáson megy a vita például taxi-és egyéb jármű sofőrjeivel, a legegyszerűbb, ha elengedjük és próbálunk a pozitívumokra koncentrálni.

Ugyanígy fontos, hogy reális elképzeléseink legyenek a helyi viszonyokról, hogy ne érjen csalódás. Az utazók nagy barátja, az úti könyv a legtöbb helyet képes túlzóan pozitívan bemutatni, s ezért könnyen alakulhatnak ki téves elképzelések egy adott helyről. Egyik jó példa, hogy a közhiedelemben, az indonéz Bali szigete többek között a mesés tengerpartjairól is híres. Sokak számára csalódás, mikor megpillantják ezt:

sam_0456.JPG

Kuta tengerpartja valóban nem a szépségéről híres, de a szigeten található többi strand is bőven elmarad akár a Baliról könnyen és gyorsan elérhető Gili szigetek vagy Lombok sziget strandjainak szépségétől, a távolabbi indonéz szigetekről nem is beszélve. Nagyon ajánlom egyébként a Balira utazást, de azt ne a tengerpart miatt tegyük. Van itt érdekes kultúra, gyönyörű templomokkal, szép táj (például vulkán és rizsteraszok, hogy csak a népszerűbbeket említsem), világhírű szörf, stb. ezek mellett igazán felesleges a tengerparton múlatni az időt. De Bali csak egy a sok közül, számos hasonló tévhitről lehet hallani.

sam_1383.JPG

Ha már strand, ez is Bali közelében található (Gili Trawangan-on), viszont össze sem hasonlítható Bali partjaival.

Ehhez szintén kapcsolódik a következő tanácsom, ami:

4. Amit csak lehet, magunk intézzünk

     Ha már tudjuk, hogy hova miért érdemes menni, és az hogyan kivitelezhető olcsón, akkor nincs szükség közvetítő (pl. utazási iroda) bevonására, ami ugye a turistákból él. Vannak specifikus tevékenységek, szolgáltatások, ahol ajánlott az iroda használata, például sznorkeling El Nido-ban, ahol már annyira bejáratott ez a program, hogy nem valószínű, hogy olcsóbban jövünk ki magunk szervezve, mint csoporthoz csatlakozva. Az utazás legtöbb aspektusával kapcsolatban viszont igaz, hogy akkor jövünk ki a legolcsóbban, ha a lehetőségekhez képest mi magunk intézünk mindent, amit csak lehet. Ebben szintén kulcs a flexibilitás.

p1284937.JPG

Ha van időnk, a kambodzsai Angkort és környékét akár biciklivel is bejárhatjuk.

p1285097.JPG

Még akkor is nagy élmény lehet, ha gyakran meg kell állni szerelni.

     Mindezeken túl az utazásnak sok egyéb aspektusa van, amire érdemes figyelni, úgy, mint lehetőleg utazzunk hátizsákkal, ne bőrönddel, nem csak praktikusabb, de olcsóbb is (fapados légitársaságoknál hátizsákért nem kell fizetni, ha az belefér a méret- és súlyhatárokba). Ennek megfelelően pakoljunk ruhát és minden olyat, ami szükségesnek tűnik. Én magam évek óta egy 50 literes hátizsákkal utazom és még soha nem kellett a poggyászért fizetnem és rendesen el is férek benne. Utazás közben, előbb-utóbb mindenki ráébred, hogy helyben is lehet vásárolni, (akár ruhát is) sokszor olcsóbban, mint otthon. De ez szintén preferencia kérdése, sokaknak a kényelmi szempont a döntő (pl. nem kell helyben mosatni), úgyhogy ebbe én magam nem is szólnék bele. A legfontosabb, hogy legyünk nyitottak az új helyek iránt és igyekezzünk flexibilisen és pozitívan hozzáállni az esetleges kényelmetlen szituációkhoz. Az utazás valóban olcsó és tartalmas tud lenni, ehhez azonban az kell, hogy utazók legyünk, ne turisták!

Nyomj egy kommentet!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük