Bízom benne, hogy az előző írásom után megjött a kedved Laoszhoz, s ha valóban így van, akkor bizonyára érdekelhet, hogy hova érdemes az országon belül utazni, és mit érdemes ott csinálni. Összegyűjtöttem tehát Laosz legjobb, legnagyobb élményeit nyújtó helyeit, hogy esetleges laoszi utazásodból Te is ki tudd hozni a maximumot! Első rész: észak-Laosz.

laosz_luang_prabang_kuangsi_waterfall_vizeses.JPG

Laoszban, földrajzi adottságai miatt – „hosszúkás” ország észak-déli fekvésben, ráadásul a terület nagy része hegység, limitált és egyébként sem túl jó minőségű úthálózattal – az útirány kvázi adott: az ország népszerű látnivalói észak-déli (vagy fordítva) irányban egyszerűen, egy útvonalra „felfűzhetők”. Például Kínából, észak-Vietnamból vagy akár észak-Thaiföldről érkezve, majd Laoszt Kambodzsa irányába elhagyva (vagy fordítva) végighaladhatunk az érdekes helyeken úgy, hogy nem megyünk egy helyre kétszer

Az idelátogató utazók döntő többsége azonban a következő utat járja be:

Érkezés Thaiföldről az ország fővárosába, Vientianeba, majd kétnapos hajóúttal továbbutazás Luang Prabangba, ahonnan néhány nap után a következő megálló Vang Vieng további egy-két napra; majd az út végén vissza a kiindulópontra, Vientianeba. 

Az ország fővárosából általában mindenki vagy visszautazik Thaiföldre, vagy átrepül Vietnamba. Mindezt általában 7-8 nap alatt járják meg az emberek, két-három napnál nem időzve többet egy helyen.

laos-architecture_1.JPG

Laosz egészéről elmondható ugyanakkor, hogy turistás, bármennyire is próbálják az útikönyvek és utazós blogok ennek az ellenkezőjét súlykolni – természetesen mindig akadnak olyan utazók, akik néha le-letérnek a „kitaposott ösvényről”, s a viszonylagos kis távolságok miatt pláne nagyon kevés igazán felfedezetlen hely van az országban. Ezzel csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy a laoszi turizmus infrastruktúrája van annyira fejlett, hogy

a potenciálisan érdekes helyeken már épültek vendégházak és éttermek.

Nem mindenhol van tömeg, viszont a szükséges infrastruktúra szinte mindenhol megtalálható, legalábbis az e bejegyzésben bemutatott helyeken mindenképp. A közlekedés ugyan fárasztó és időigényes (például 200 kilométernyi táv könnyen lehet akár 8-10 óra is időben), mégis, ha akárcsak egy kicsit is több időt vagyunk hajlandóak Laoszra szánni, mint a többség; és a Vientiane – Vang Vieng – Luang Prabang trión túl ellátogatunk az ország más részeibe is, akkor sokkal kevesebb külföldivel fogunk találkozni.

Íme tehát Laosz legígéretesebb „megállói”, északról haladva dél felé:

Luang Namtha

     Mivel Laoszba a táj szépsége és az „érintetlenség” hangulata miatt jönnek a legtöbben, egy laoszi utazás nem lehet teljes az északi esőerdők megtekintése nélkül. A legkönnyebben elérhető, turisztikailag leginkább kiépített település az északi hegyvidéken Luang Namtha, ami a Nam Ha nemzeti védett területre (Nam Ha National Protected Area) vezető kirándulások bázisa. A „városban” számos, egymással versengő utazási iroda található, melyek mindenféle kirándulást szerveznek az erdőbe: egy- vagy akár több napos gyalogtúrákat, kajakos kirándulásokat, nemzetiségi falvakhoz vezető túrákat helyi családnál éjszakázva – vagy akár ezek kombinációját.

luang_namtha.jpg

Kép forrása

     A Luang Namthát megjárt utazók körében népszerű a „szomszédos” (kb. 60 km – időben kb. 3 óra) Muang Sing felkeresése, saját robogóval. Motoros, hegyvidéki kirándulásról Vietnam kapcsán itt írtam. Az élmény itt is hasonló: gyönyörű táj hegyekkel és rizsföldekkel, és úgy összességében rengeteg fotólehetőséggel.

     Luang Namtha népszerű úti cél, egyrészt Luang Prabangtól sincs messze (bár ez Laoszban az útviszonyok miatt ugye relatív), másrészt könnyen megközelíthető akár Kína (Yunnan), akár Thaiföld (Chiang Rai), vagy akár Vietnam felől is (Dien Bien Phu); de még így is autentikusabb élmény az itteni túrázás, mint mondjuk ugyanez a program az észak-thaiföldi Chiang Mai körül.

 

Tipp: Ha hasonló élémnyre vágyunk hasonló környezetben, de jóval kevesebb utazóval osztozva az élményen, akkor érdemes lehet megfontolni a közeli Phongsali felkeresését, ami szintén soknemzetiségi terület, a határ közelsége miatt erős kínai hatással. Az út ide hosszú, de megéri.

Bokeo természetvédelmi terület

     Luang Namthához viszonylag közel, attól dél-nyugati irányba, a thai és mianmari határon található Bokeo, amelyet a mára már híres Gibbon experience nevű tájvédelmi program rajzolt fel az országba látogató utazók térképére. Luang Namtha kapcsán már megemlítettem, hogy az erdei túrázás sokak számára „kötelező” program Laoszban, s ezt a programot a többség Luang Namthaban kivitelezi. Akik azonban igazán különleges élményre vágynak, azoknak érdemes Luang Namtha helyett Huay Xai városa felé venniük az irányt.

treehouse_6.jpeg

Kép forrása

     A „The Gibbon Experience” program 2004-ben indult, s elsődleges célja a helyi esőerdő és állatvilágának védelme a fakitermelőktől, vadászoktól, valamint az égetéses mezőgazdasági tevékenységet folytatóktól; melyhez az utazóktól beszedett pénz jelenti a legfőbb pénzalapot. Nem egy olcsó program (úgy 100 dollárnál/nap kezdődik; pontos árakért nézz rá a program honlapjára – alul), viszont nagyon különgleges, valamint abban is biztosak lehetünk, hogy „jó helyre” kerül a pénzünk. Számos túralehetőség közül lehet választani, a legnagyobb élmény azonban alighanem a világ legmagasabb erdei faházaiban való éjszakázás – amelyet az összes túra tartalmaz. Akárcsak magasan kifeszített kötélpályákon való „csúszást”, melyekről fantasztikus kilátás nyílik a dzsungelre, amelyben túrázunk.

További információt a program honlapján találhatsz: http://www.gibbonexperience.org/

Nong Khiaw

      Nong Khiaw, az álmos kis falu Luang Prabangtól északra található, a Nam Ou folyó partján, hegyekkel körbevéve – igazán gyönyörű. A település önmagában ugyanakkor talán nem túl egyedi – a híres Luang Prabang és Vang Vieng is hasonló attribútumokkal rendelkezik, a környék azonban rengeteg meglepetést tartogat. Egyrészt itt található az egész ország egyik legjobbjának tartott túrája (a „100 vízesés” – 100 waterfalls nevű helyhez), amely nem kifejezetten könnyű – többfelé vizes, csúszós terepen haladva, de a táj szépsége kárpótol a nehézségekért. A vízeséseken túl barlangok is találhatók a környéken (1-2 órányi sétára a falutól), de kerékpárral akár egyéb helyekre, például kisebb hegyvidéki falvakba is egyszerűen eljuthatunk. Kiemelném még továbbá, hogy a kirándulások után akár szaunában, vagy akár masszázzsal is kipihenhetjük a fáradalmakat. Nong Khiaw rajta van az utazók által bejárt „ösvényen”, ezért rengeteg szállás és étterem közül lehet itt válogatni, valamint a kirándulás-szervezés és például kerékpárbérlés sem okozhat problémát.

nong_khiaw3.jpg

Kép forrása

Tipp: Nong Khiawból népszerű program a közelben lévő, csak hajóval megközelíthető Muang Ngoi Neua falu felkeresése (1 óra hajóval).

Talán klisészerűen hangzik, de Muang Ngoi Neuáról elmondható, hogy évtizedekkel ezelőtti képet idéz az autózajtól mentes és a modern világ kényelmeit nélkülöző kis falu. Hasonló, mint Nong Khiaw, csak még kisebb kivitelben: a közelben itt is találhatók például barlangok (ahová a helyiek menekültek a háború idején!), s szintén hangulatos séták tehetők a környező hegyvidéken. Szállás itt is található, ami azért is fontos, mert ha menetrendszerinti hajóval érkezünk, a napi egy hajó miatt (naponta egy hajó van Nong Khiawból) csak másnap tudunk visszautazni. Hajó akár bérlehető is, ez viszont csoporttal utazva éri meg igazán.

nong_khiaw.jpg

Kép forrása

Luang Prabang

     Az ország legnagyobb attrakcióját, a nemzetközi repülőtérrel is bíró Luang Prabangot talán nem kell külön bemutatnom a Laosz iránt érdeklődőknek. Gyakorlatilag minden úti könyv a legjobb helyek listájának csúcsán szerepelteti, mint kötelező megállót egy laoszi úton – teljesen jogosan. Történelmi hangulatot idéző, gyarmati időkből fennmaradt épületek, forgalmas éjszakai piac (bár főleg szuvenírárusokkal), természeti és kulturális látnivalók, ráadásul mindez a Mekong folyó partján.

mekong-laos-luangprabang_1.JPG

     Az ország legturistásabb települése lévén Luang Prabangban a különböző programok és utunk további részének megszervezése rendkívül egyszerű: itt gyakorlatilag minden az utazók kiszolgálásáról szól. Az ország összes részébe szervezhetők innen kirándulások, de természetesen Luang Prabang körül is akad látnivaló bőven: az egyik legnépszerűbb program a közelben található Kuang Si vízesés felkeresése, melyről már én is írtam korábban, mint életem egyik legjobb utazós élményéről. Ezen túl egy elefánt-rehabilitációs program is színesíti a programok palettáját – bár az elefántos programokról megoszlik az emberek véleménye, például én sem kifejezetten szívlelem az olyan helyeket, ahol a proram része az „elefántogolás”.

luangprabang-laos_1.JPG

     Luang Prabangban mind szállás- mind étteremválaszték akad bőven – némelyik a Mekong folyó partján, igazán varázslatos környezetben; s a látogatók nagy száma sem ront Luang Prabang hangulatán, tényleg nem érdemes kihagyni az útitervből.

Luang Prabangról, mint Délkelet-Ázsia egyik legromantikusabb úti céljáról már itt is írtam. 

Vang Vieng

Vang Vieng a laoszi turizmus „szégyenfoltja”: egész Délkelet-Ázsia egyik legnépszerűbb partihelyének számított a korábbi években, hátizsákos fiatalok tízezreit vonzva e békés és csendes faluba. Vang Vieng az úgynevezett „tubing” miatt vált a fiatalok kedvenc partihelyévé, ami nem más, mint gumimatracon való csorgás a folyón, melyet egy sor folyóparti bár tett még élvezetesebbé az arra fogékony közönségnek. Ahol ekkora tömeg fordult meg a buli miatt (szerencsére már múlt időben), ott természetesen nem volt hiány sem az alkoholból, sem a különféle drogokból (amik természetesen Laoszban sem legálisak): egészen a 2010-es évek elejéig a féktelen buliktól és főleg a partidrogokkal és alkohollal kapcsolatos halálesetektől volt hangos a média és Vang Vieng környéke, ami igazán szembeötlő egy ennyire békés és nyugodt országban.

A vang viengi partiőrületről, avagy, hogy hogyan ne bulizzunk, itt már írtam. 

vang_vieng_laosz.JPG

Ez azonban már a múlté, úgy négy éve annak, hogy a helyi rendőrség lépett az ügyben és beszüntette a forgalmas bárok működési engedélyét, véget vetve a hangulatnak. Az elmúlt pár évben néhány bár új szabályozás égisze alatt újra megnyitott, de a hangulat és tömeg meg sem közelíti a korábban megszokottat.

Vang Vieng imázsa átalakult: hangos bulihelyből egyfajta szabadtéri „élménybázissá” vált, központban a kerékpár- és gyalogos túrázással, melyekhez a falut körbevevő hegyek és barlangok nagyszerű környezetet biztosítanak.

Vang Vieng környéke gyönyörű és rengeteg a felfedeznivaló. Ráadásul Vientiane és Luang Prabang között utazva útba is esik (már ha busszal utazunk persze), így már csak ez miatt is érdemes beiktatni az útitervbe.

van_vieng_laosz_tubing.JPG

A térképen:

terkep.jpg

Földrajzilag a főváros, Vientiane is inkább észak, mint dél, terjedelmi okokból azonban mind a fővárost, mind az attól délre található helyeket majd csak a következő bejegyzésben fogom bemutatni, amire a napokban sort kerítek. Az év végi pörgésben azonban nem tudom, hogy lesz-e időm még az idei évben azt befejezni, így

most ragadnám meg az alkalmat, hogy boldog és utazásban gazdag új évet kívánjak minden kedves olvasómnak!

Tarts velem a továbbiakban is! További érdekességek a blog Facebook-oldalán!

4 Comments

  1. Kelly és a szexi dög 2017.12.30. at 00:21

    Jaj de jó írás, tessék átfáradni Thaiföldről világot látni!

    Válasz
  2. www.aonang.hu (TH) 2017.12.30. at 06:23

    “Érkezés Thaiföldről a fővárosba, majd kétnapos hajóút Luang Prabangba, ahonnan néhány nap után a következő megálló Vang Vieng további egy-két napra; majd az út befejezése Vientiane-ben.”
    Nem kötözködésképp, de ez a mondat nem logikus és aki nem ismeri az országot, az összezavarodhat, Vientine a főváros.

    Válasz
  3. www.aonang.hu (TH) 2017.12.30. at 06:32

    De egyébként nagyszerű poszt, nem csak a “kötelezőkre” fókuszál, gratulálok! 🙂

    Válasz
  4. vorosborisz 2017.12.30. at 07:57

    @http://www.aonang.hu (TH): Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem (és a kedves szavakat is!), javítom!

    Válasz

Nyomj egy kommentet!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük