Az ázsiai piacok hangulatát úgy gondolom, azoknak sem kell bemutatni, akik még nem jártak Ázsiában: a színek, az illatok (bár sokszor inkább a szagok), valamint a hangok kavalkádja a népes árus-és vásárlótömeggel mind olyan hangulatot teremt, amiért az európai utazók többsége képes hajnalban kelni, hogy azt megtapasztalja. Ázsiában járva gyakorlatilag bárhol találhatunk az otthonitól eltérő piacot, ám van néhány olyan, ami mára már valóságos turistaattrakciónak számít. Hogy néhány példát említsek: a turisták körében igen népszerű a Bangkok környéki úszópiac – Damnoen Saduak, melynek nevéből hamar kiderül, hogy miért is különleges. Remek hangulatának köszönhetően igen turistás a Laoszban található luang prabang-i éjszakai piac is, mely nevével ellentétben kb. délután 5-től este 10-ig üzemel. Sok turista látogatja a Balin található ubud-i művészeti piacot is, melynek fő portékája a kézműves – és egyéb művészeti termékek. A sor hosszan folytatódhatna, e helyett viszont rátérnék e poszt lényegére, amely nem más, mint a Délkelet-Ázsia soknemzetiségű vidékeire, különösen a hegyvidékekre jellemző nemzetiségi vásár, melynek különlegességét az adja, hogy az árusok és a vásárlók szinte kivétel nélkül az adott területen élő nemzetiségiek. Ezek közül is kiemelkedik az általam meglátogatott meo vac-i vasárnapi vásár, ami a maga nemében azért különleges, mert az előző posztban leírt okok miatt, szinte teljesen turistamentes.

Vietnam a térség többi országához hasonlóan vegyes etnikumú: több, mint ötven különböző nemzetiségi csoport különböztethető meg, melyek saját nyelvvel és hagyományokkal rendelkeznek. A nemzetiségiek többsége azonban az északi, hegyvidéki területekre koncentrálódik. Ezt jól támasztja alá az alábbi adat: míg az ország összlakosságának 86%-a Kinh (Viet) nemzetiségű, addig a Kinh etnikum aránya Ha Giang tartományban csupán 13%. A legnépesebb etnikum a Hmong (a tartomány lakosságának 32%-a), ezt követi a Tay (kb. 23%), valamint a Dao népcsoport (kb. 15%). Mindez a nyelvhasználatban is megmutatkozik: a népesség megoszlásának fényében nem meglepő, hogy a legelterjedtebb nyelv a hmong. Ha Giang tartományban nemhogy az angolt, de még a vietnami nyelvet is relatíve kevés helyi beszéli.

Meo Vac: tradicionális nemzetiségi viselet a megszokott, mely nem a turistáknak szól – azok ugyanis nincsenek, vagy csak nagyon kevesen.

     Ez ne riasszon el senkit, a szállásokon azért általában akad egy-egy ember, aki legalább a szükséges alapkifejezéseket ismeri angolul. Itt jegyezném meg, hogy van egy-két dolog, amiben érdemes vietnamiul tudó személy segítségét igénybe venni: ilyen például a buszjegy foglalás (ha nem motorral közlekedünk); ugyanis úgy vettem észre, hogy például Dong Van-ban központi buszpályaudvar nincs, a busz előzetes egyeztetés alapján szedi össze az utasokat szállásaik elől, úgyhogy előre kell jegyet foglalni, vietnami nyelven. Használjuk ki tehát a lehetőséget akkor, ha találunk valakit, aki beszél angolul.

De térjünk vissza a meo vac-i vásárra, ami tulajdonképpen sokkal több, mint egy egyszerű vásár. Az észak-vietnami hegyvidéken, ahol az egyes falvak, sőt sokkal inkább az egyes családok távol, elszeparálva élnek egymástól és a közlekedés sok helyen csak gyalog, hegyi ösvényeken lehetséges, ott az emberek szocializálódásának talán legfontosabb helyszíne a heti rendszerességgel tartott vásár. És bár zene nincs, mégis sokkal inkább hasonlít az egész egy ünnepélyre, mintsem egy vásárra; a hangulat kicsit gyerekkorom falunapjait idézte.

A vásár a helyiek számára sokkal többet jelent puszta adás-vételnél: ilyenkor lehetőség van rég nem látott ismerősökkel való társalgásra is.

     A meo vac-i vásár a maga egyszerűségében csodálatos. A legnagyobb élmény, hogy miután körbesétáltunk és megcsináltuk a „kötelező” fényképeket, leülünk egy útszéli kis „kávézóban” egy csésze kávéra és csak figyeljük a tömeget, ugyanis ide az emberek miatt érdemes jönni. Itt semmi sem a turistáknak szól, az emberek valódi életébe, valódi emberi kapcsolatokba láthatunk bele. Bár a hmong nyelvet se nem beszélem, se nem értem, azt azért éreztem, hogy itt mindenki sokat készült erre a napra: mindenki szép, tiszta ruhában érkezett, a legtöbben gyerekekkel, akik szintén úgy élték meg ezt a napot, mint én az otthoni falunapot ilyen idős koromban: sokan önfeledten játszottak rég nem látott barátokkal, volt, aki a szülők portékájára vigyázott, sőt, volt olyan gyerek, aki saját maga árulta kakasát.

Gyakorlati tudnivalók a vásárhoz:

• Ha Giang tartományon belül több nemzetiségi vásár is található, sőt, gyakorlatilag minden településnek van saját vására, különböző vásárnapokkal, viszont a dong van-i és a meo vac-i a két legnagyobb. Mind a dong van-i, mind a meo vac-i vásár vasárnap kerül megtartásra. Szerencsére e két település viszonylag közel fekszik egymáshoz, így a javaslatom a következő: Dong Van-ban szálljunk meg, ha erre járunk, a nagyobb szálláshely-, valamint étteremválasztéka miatt jobb bázis a környék bejárásához, mint Meo Vac. Így a vasárnapot kezdhetjük a dong van-i vásáron (hajnali öt órától délelőtt tízig tart, érdemes minél korábban jönni), ami kisebb, így hamarabb bejárható. Ezután érdemes a már itt bemutatott, lélegzetelállító Ma Pi Leng hágón keresztül motorral átmenni Meo Vac-ba. Azért érdemes motorral közlekedni, mert így akkor és ott tudunk megállni fotózni, amikor és ahol akarunk. Főleg a vásár után (előtte is, csak akkor még sötét van) rengeteg család sétál az út mentén, nagyszerű fotótémát szolgáltatva.

• Az egész meo vac-i vásárt körülbelül fél óra – negyvenöt perc alatt kényelmesen be lehet sétálni, viszont a sok fotó lehetőség, illetve a hangulat miatt érdemes legalább két órát rászánni.

• A turisták hiánya miatt turistáknak szánt termékek, például klasszikus értelemben vett szuvenírek nincsenek, talán a hegyekben főzött kukoricapálinka az egyetlen olyan termék, amit el tudnék képzelni, mint a vásárról szerzett szuvenír (bár ezt is inkább a különlegessége, mint az íze miatt), ezen kívül ugyanis zöldségek, gyümölcsök, tenyészállatok és mindennapi használati cikkek teszik ki az áruk zömét.

• Mivel a vásár általában még dél előtt véget ér, nagyszerű ötlet a vásárt környékbeli túrázással kombinálni, akár Meo Vac, akár Dong Van környékén. Akár a vásárról hazafelé tartó családokhoz is csatlakozhatunk, persze előzetes egyeztetéssel, így ehhez a programponthoz jó, ha szerzünk egy idegenvezetőt, aki beszéli az adott nemzetiség nyelvét; ebben a szállások, valamint az éttermek is tudnak segíteni. A helyiek egyébként nagyon kedvesek, szívesen vendégül látnak. A túrázásról egy későbbi posztban még részletesen beszámolok, ugyanis egy észak-vietnami hegyvidéki utazás nem lehet teljes etnikai falvakban való túrázás nélkül. Ráadásul, a turistás helyekhez képest itt a túrázás is teljesen más élményt nyújt: a helyieken kívül általában mi vagyunk az egyetlenek a túraösvényen.

A vásáron külön terület van kialakítva az állatoknak, ez a vásár egyik legérdekesebb része. Állatokat itt nem ölnek le, csakis élő állatokkal üzletelnek.

     Ennyiben foglalnám össze a meo vac-i vasárnapi piacot, ami tulajdonképpen egy rövid program, mégis, jó eséllyel utunk egyik fénypontjaként fogjuk megélni. Úgy gondolom, a fényképek nem adják át teljesen a vásár hangulatát, de talán érződik, hogy egészen különleges élményben lehet részünk. Egy biztos, ilyen hangulatot turisták nélkül már nem sok helyen élhetünk át, így ha Ha Giang-ban járunk, akkor a helyiekhez hasonlóan mi is pirossal jelöljük majd meg a vasárnapot a naptárunkban!