A mai nappal egy éves a blog, ezért arra gondoltam, hogy egy bejegyzésben összeszedem utazásaim legnagyobb élményeit, ugyanis ilyen jellegű írás még nem került ki a blog hasábjaira. E bejegyzéssel is hangsúlyozni szeretném, hogy az élmények nem feltétlenül kerülnek pénzbe, vagy legalábbis általában nem annyiba, amennyire gondolnánk!

bemutatkozo_poszthoz_1.jpg

Szerencsére van miből válogatnom, Kínában és délkelet-Ázsiában eddig eltöltött közel nyolc évem alatt rengeteg szuper élményben volt ugyanis részem – innen jött ugyebár a blog ötlete is. Ezzel természetesen nem dicsekedni szeretnék, már csak azért sem, mert a legtöbb élmény – mint az majd e listából is kiderül – nem pénzfüggő. Nem kell milliomosnak lenni ahhoz (én sem vagyok és sosem voltam), hogy Indonézia leghangulatosabb szigetei között hajózzunk, vagy, hogy sötétedés után invitálást nyerjünk egy laoszi család házába, miután kerékpárunk lámpája elromlott, valahol a – természetesen közvilágítás nélküli – laoszi hegyekben. Úgy gondolom, s ezt már többször is megfogalmaztam itt a blogon is, hogy az utazás élményének minősége elsősorban a hozzállásunkon múlik. A repülőjegy távoli országokba nyilván pénzbe kerül, de nem feltétlenül többszázezer forintba. Olcsó repülőjegy-keresésről korábban e bejegyzésben írtam. Az viszont már nem a pénzünkön múlik, hogy elfogadjuk-e a fentiekben említett vacsorameghívást vagy sem.

Az alábbi listára került fel olyan élmény, amelyről már volt szó itt a blogon, viszont meg szeretném említeni azt is, hogy olyan élményeket is tartalmaz ez az írás, amelyről korábban még nem esett szó. Ezzel csupán hangsúlyozni szeretném, hogy nem egy „összeollózott” cikk következik a blog korábbi bejegyzéseiből, így akkor is találsz majd valami újat az alábbiakban, ha eddig követted a blogon megjelenő írásaimat.

Íme tehát emlékezetes élményeim, a teljesség igénye nélkül, kronológiai sorrendben:

Állni és csodálkozni a bangkoki Khaosan road őrületes forgatagán – avagy ahol minden elkezdődött. (2010. január)

Ahogy egész Bangkok megosztja az embereket (sokaknak kedvenc városa a régióban, ugyanakkor sokan „menekülnek” a tömegek és kosz elől), úgy a hátizsákos utazók thai „gyűjtőhelye”, a tömött Khaosan Road is sokaknak maga a „pokol”. Nekem viszont, 22 évesen, zöldfülű utazóként maga volt a megtestesült extázis. Parti parti hátán, zaj 0-24-ig, a világ minden pontjáról érkező, velem akkor egyidős vagy közel egyidős fiatal utazók tömegei, akiket mintha nem érdekelne más, csak az önfeledt szórakozás.

Sokaknak ez nem túl vonzó, tudom, de fiatalon (és főleg nyitottan!) a Khaosan Road-on és a szomszédos Soi Rambuttri-n sétálgatva hihetetlen figurák egész sorával lehet találkozni és ismeretséget kötni, akikről elmondható, hogy megjelenésüknél csak utazós sztorijaik vadabbak. Visszagondolva első utamra, engem is itt kapott el a „travel bug”, azaz az utazás iránti csillapíthatatlan vágy, amelyből kigyógyulni nem lehet, és nem is szeretnék. A Khaosan Road egyébként egy nagy bazár, tele szuvenír- és utcai étel-árusokkal, na meg persze lelakottabbnál lelakottabb szálláshelyekkel és esténként egymást túlharsogni igyekvő bárokkal – semmi extrának nem tűnhet így leírva, hasonló hely ugyanis rengeteg van. Viszont, az egész utca egész nap „ezerrel pörög”, s talán ez az energia az, ami magával ragadja az embert. Már persze ha fogékonyak vagyunk az ilyesmire.

p2208344_1.JPG

Manapság már úgy érzem, hogy kezdem kinőni a bulik világát, egyre jobban élvezem a csendes, „eldugott” helyek hangulatát, mégis, ha Bangkok-ban járok, a mai napig szeretek a Khaosan Road környékén megszállni. Utoljára idén augusztusban jártam Thaiföldön, s elmondhatom, hogy az elmúlt évek alatt semmit sem változott se az utcakép, se a hangulat.

Vonatos utazás Tibetbe sivatagokon és hatalmas hegyeken keresztül. (2010. május)

A 7 év Tibetben című film megtekintése óta vágytam arra, hogy egyszer én is testközelből csodálhassam meg a világ legmagasabb hegyvonulatait, ugyanis a filmben bemutatott táj egészen lenyűgözött. Első Kínában töltött évemben – amikor egy éves tanulmányi ösztöndíjjal tartózkodtam az országban – prioritást élvezett tehát Tibet meglátogatása, ugyanis nem voltam biztos benne, hogy későbbi éveimben lesz-e még alkalmam akár csak Tibet közelébe is eljutni. Akkor még közel sem volt biztos, hogy a jövőben Kínában fogok majd tudni élni, úgyhogy megmozgattam minden követ, hogy a tibeti utazás összejöjjön. Össze is jött és hatalmas élmény volt.

p1080104.JPG

Sosem fogom elfelejteni például, ahogy május kellős közepén utazva, sivatagi tájkép mellett besötétedve másnap korán reggel arra ébredtem, hogy egy csapat ember csodálkozik és fényképezik a hálófülkémben a vonat ablakából, a táj ugyanis egy éjszaka alatt hatalmasat változott: a sivatag sárgáját a hatalmas hegyekre szakadó hó vakító fehérje váltotta fel. Ágyamból a fotogén tájat megpillantva a bosszúságom is elszállt.

tibet_utazas_travel_desert_sivatag.JPG

tibet_snow_land_of_snow_utazas.JPG

Én elsősorban a költségek csökkentése miatt választottam a vonatos utazást az észak-kínai Shandong tartományból, időm ugyanis több volt, mint pénzem. Idő kellett is, például Lhászából, Tibet „fővárosából” majd’ 40 óra volt az út Chengdu-ba, Szecsuán tartomány központjába. Az út viszont sosem unalmas, a kínai emberek a vonatokon, tehát „kvázi” összezárva sokkal barátságosabbnak tűnnek, mint tömegben az utcákon. A kínai nyelv ismeret persze nem árt, hogy sikeresen barátkozzunk, bár első évemben még én sem beszéltem tökéletesen. Kínában járva feltétlenül érdemes a vonatozást kipróbálni, az ország alighanem a világ legfejlettebb vasúthálózatával rendelkezik. Gyakorlatilag minden jelentősebb városba el elhet jutni vonattal Kínán belül, kétségtelen, hogy a kínai emberek körében ez az utazás legnépszerűbb módja.

A tibeti utazás nem kifejezetten bonyolult, viszont az azt megelőző papírmunka időigényes, és a hátizsákos költségvetéshez képest viszonylag drága is. A jövőben részletes bejegyzésekkel készülök a tibeti utazással kapcsolatosan, melyekben bemutatom majd a tibeti utazás előkészítésének menetét is. Ugyanúgy Tibet szépségeiről is majd be fogok számolni, van belőlük ugyanis bőven! Most álljon itt néhány kép a vonatútról, ami már önmagában nagy élmény volt:

Kerékpáros „kirándulás” a laoszi Luang Prabang-ból a Kuangsi-vízeséshez, aminek kicsit ijesztő vége lett. (2012. január)

Luang Prabang-tól a Kuangsi-vízesés mintegy 27 kilométerre fekszik, amivel semmi probléma nem lenne, még úgy sem, hogy a hegyek miatt az úton folyamatosan emelkedők és lejtők váltogatják egymást. Három, újonnan megismert, velem egyidős angol hátizsákos utazóval vágtunk neki az útnak, gondoltuk jó kaland egy nap alatt kerékpárral megjárni a környék talán leghíresebb látnivalóját. A vízesésben néhány sörrel hűsölve azonban túlságosan is lazán kezeltük a visszaút időpontját, s már lassan, de biztosan sötétedett, amikor útnak indultunk. Még ezzel sem lett volna probléma, azzal viszont már igen, hogy biciklim lámpája az út utolsó mintegy 7-8 kilométerén megadta magát, s természetesen ekkor már jócskán sötét volt. Szerencsére semmi komoly nem történt, este biztonságban megérkeztünk a szállásunkra, sőt, utólag jó poén az egész, de ott, helyben nem volt túl kellemes a vaksötétben kerékpározni.

kuangsi_waterfall_laos_laosz.JPG

suntrip2012_0123_202528.JPG

Hogy pozitív élményként éltem ezt meg, közbejátszik az is, hogy valahol félúton – még működő lámpával – vendégül látott egy helyi család a házukban. Közös nyelvet ugyan nem beszéltünk, de kerékpárjainkat látva érződött rajtuk a döbbenet. Megkínáltak némi rágcsálnivalóval, s természetesen az ilyenkor szokásos rizspálinka sem maradhatott el – bár én szívem szerint a délutáni sörök után, és a hazaút további kilométerei előtt inkább kihagytam volna, de hát a kedvességet nem illik visszautasítással viszonozni.

luang_prabang_laosz_kuangsi.JPG

Furcsa, de nagyon jól eső érzés volt, hogy szívesen látnak az otthonukban annak ellenére, hogy kommunikálni csak nehézkesen tudtunk. Hasonló élményben azóta sem volt részem, bár az észak-vietnami hegyekben is jártam már helyi, nemzetiségi családoknál, igaz, ott helyi idegenvezető kíséretében, úgyhogy azért más volt a hangulat.

Megtanulni búvárkodni a Fülöp-szigetek egyik (akkor még) eldugott kis szigetén. (2014. február)

A víz alatti világ mindig is érdekelt, a gyönyörű tengerpartokról nem is szólva, s ahol tengerpart van, ott ugye tenger is; úgyhogy főleg Délkelet-Ázsiában utazgatva számomra egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb ki fogom próbálni, hogy milyen érzés palackkal, nagyobb mélységekbe ereszkedni. Elég sok a tévhit a búvárkodással kapcsolatban, én is 2013-ban ástam bele magam a témában annyira, hogy rájöjjek, hobbi-búvárként, mint amilyen ma már én is vagyok, nem feltétlenül drága időtöltés.

     A merüléshez szükséges tanfolyamot és a búvárvizsgát aztán a csodálatos, fülöp-szigeteki Apo-szigeten végeztem, 2014 elején, négy remek napot töltve ezen a parányi kis szigeten. Érdekesség, hogy ott jártamkor áram csak napi két órán keresztül volt az egész szigeten, internet és térerő természetesen semmi; s tudtommal azóta széles körben kedvelt és felkapott úti cél lett ez az apró gyöngyszem. Elsősorban azért, mert itt garantált a tengeri teknősök jelenléte, már a part közvetlen közelében is. Tehát még búvárnak sem kell lenni ahhoz, hogy testközelből szemlélhessük meg ezeket a csodás élőlényeket. Ráadásul az egész sziget egy víz alatti természetvédelmi terület része, amely csodás korall-kerteket jelent hatalmas halrajokkal, na meg persze a teknősökkel, aminél jobbat nem is kívánhatna egy búvár, pláne egy kezdő, mint amilyen akkoriban én is voltam.

p1018934.JPG

gopr1692_1.JPG

Azóta egészen különleges víz alatti élményekben volt részem, melyek közül kiemelném az egészen egyedi, víz alatti vulkán merülését, az indonéz Halmahera szigetén:

Maldív-szigeteki utazás, kis költségvetésből. (2015. február)

Talán senkinek sem kell a Maldív-szigetek üdülőparadicsomát külön bemutatnom: alighanem mindenkinek megfordult már a fejében, milyen lenne néhány napot az exkluzív, fehér homokos tengerpartokon semmittevéssel tölteni. A közelmúltig ez kizárólag a gazdagok kiváltsága volt, lévén, hogy külföldiek csak a drága hotel-szigeteket látogathatták az országban. Tengerpart-„őrültként” természetesen én is sokat játszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha… de az ország, árai miatt sokáig csak álom maradt. Néhány éve azonban – a kormány döntésének köszönhetően – a lakott szigetek is utazhatók, s mely döntés következtében egy sor lakott szigeten épültek egyszerű, tiszta vendégházak; így manapság már nem kell milliomosnak lenni ahhoz, hogy az ország tengerpartjain pihenhessünk. 2015-ben tehát én is felkerekedtem és beteljesítettem ezirányú álmomat.

sam_4411_1.JPG

Különböző fórumokon nagy a vita arról, hogy érdemes-e egyáltalán a lakott szigetekre menni. Sokan azt az álláspontot képviselik, miszerint érdemes spórolni ahhoz, hogy tökéletes legyen a maldív-élmény. Nos, erre én csak annyit tudok mondani, hogy a Maldív-szigetek szépsége a lakott szigeteken lakva is megtapasztalható, mindössze jól kell a szigetet, netán szigeteket megválasztani. Az eddig csak resort-szigeten jártak véleményével ellentétben ezt azért is merem ilyen bizonyossággal kijelenteni, mert egy 5 csillagos resort-szigeten is voltam (egy napos kirándulás részeként), sőt, egy másik resort közelében pedig búvárkodtam; így van összehasonlítási alapom. Lakott szigeten nincs all inclusive dőzsölés és tengerparti masszás, de a környezet, legyen az víz alatt vagy víz felett (legalábbis a strandon), ugyanolyan. Egy jól megválasztott lakott sziget (például Thoddoo, ahol én is voltam) és egy resort között a fő különbség a kiszolgálás, illetve az, hogy a resort szigeten nincs annyi épület, de a strand és a víz alatti világ ugyanolyan szép.

gopr1479_1.jpg

Természetesen nem én vagyok az első utazó, aki lakott szigetre utazott volna az országban, mégis, 2015 elején még gyerekcipőben járt a lakott-szigetek turizmusa, legalábbis az elérhető információk tekintetében mindenképp. Sok aspektus tekintetében biztos információ hiányában vágtam neki az útnak, lesz, ami lesz alapon. A szállás árában biztos voltam, de arról például fogalmam sem volt, mennyibe fog kerülni az étkezés, vagy, hogy milyen programok fognak beleférni a költségvetésembe. Minden rendben ment, az ország lakossága nagyon szerény körülmények között él, így a lakott szigetek nagyon olcsók, már a szálláson felül értve persze. Mindezen túl, az utazás a Maldív-szigeteken rendkívül egyszerű, manapság már némi felárért cserébe akár a resort-okhoz hasonló asszisztencia (reptéri pick-up, majd transzfer a szigetre) is igényelhető az egyszerű vendégházaktól is.

A maldív-szigeteki élményeimről és tapasztalataimról itt, itt, itt, itt és itt írtam korábban.

Calaguas-i hétvége, a Hulabaloo nevű, helyi utazási iroda szervezésében. (2016. január)

A kirándulás-szervező céget nem a reklám miatt említem, már csak azért sem, mert nem is nagyon tudok más cégről, akik szerveznének ide utakat; hanem azért, mert a sziget-csoport turisztikai fejletlensége miatt rajtuk keresztül intézve a legegyszerűbb és legésszerűbb Calaguas „felfedezése”. Na meg a legnagyobb élmény is, hiszen kereskedelmi szállás ottjártamkor még nem üzemelt, s úgy gondolom, hogy jó fej filippínókkal a kiscsoportos sátrazás nagyobb élmény, mint a szigetet egyedül felkeresni. Márpedig a filippinók jó fejek: a fülöp-szigeteki utazás – legyen az bármelyik sziget – egyik fénypontja a helyi emberek kedvessége.

calaguas_filippinos_awesome_people_philippines.JPG

dsc_0341_1.JPG

Calaguas még a fülöp-szigeteki utazók körében sem számít népszerű úti célnak, mostanában kezdik csupán a szigetet felfedezni. A hely természete miatt (kis sziget, klasszikus értelemben vett látnivaló nélkül) az utazási iroda tulajdonképpen csak az utazást, a szállást (sátrazást), élelmet és igény esetén igénybe vehető tevékenységeket (pl. kajakot) biztosítja. Az oda- és visszaúttól eltekintve nincs feszített menetrend, egy csoport kb. 10-12 fő, így a nagy tömeggel járó kötöttségektől sem kell tartani, gyakorlatilag mindenki azt csinál, amit akar. Ráadásul e szolgáltatás abszolút nem is drága. Én 3.500 fülöp-szigeteki pezót, azaz mintegy 21.000 forintot fizettem a három napos programért, busz- és hajójegyekkel, progamokkal, amelyek egyik fénypontja a korlátlan alkoholfogyasztással járó parti volt, amely remek hangulatban telt újdonsült ismerőseimmel. Calaguas saját szervezésben, tehát az iroda nélkül sem lenne sokkal olcsóbb és az biztos, hogy ekkora élmény sem lenne. Calaguas-ra már csak a szigetek szépsége miatt is érdemes ellátogatni, hab a tortán, hogy ezt nagyszerű társaságban, remek hangulatban tehetjük.

Behajózni az indonéz Banda-szigetekre. (2017. január)

A Maldív-szigetekhez és Tibethez hasonlóan az Indonéziában található Banda-szigetek elérésével is régi álmom teljesült az idei év elején. A magyar utazó-blogok között alapműnek számító Khívától Keletre című blogon hallottam első ízben, emlékeim szerint 2009 táján erről a hangulatos és gyönyörű, ámbár igen távoli indonéz sziget-csoportról, s tudtam, hogy ide egyszer el kell jutnom. Régóta terveztem Bandára az utazást, azonban sokáig halogattam: ide időigényes és valamivel drágább az utazás, mint mondjuk a hozzám közeli Vietnamba vagy Thaiföldre, ráadásul a malária-veszély, illetve kelet-Indonézia „ismeretlensége” miatt több ismerősöm is ódzkodott az utazástól; több évben ugyanis ismerősökkel jártam be Délkelet-Ázsia egyes részeit.

Idén azonban belevágtam, és megvalósítottam régi vágyamat. És azt kell, hogy mondjam, annyira tetszett (egész Maluku, nem csak Banda), hogy következő hosszabb utamat is ide tervezem, mely néhány hónap múlva lesz esedékes. Pedig „veszélyes” dolog nagy elvárásokkal érkezni egy helyre, főleg több évnyi sóvárgás után, hiszen annál nagyobbat lehet csalódni, ha valami nem felel meg az elvárásainknak. Banda azonban semmilyen tekintetben sem okoz csalódást, attól a perctől kezdve, hogy az indonéz nemzeti hajóstársaság, a Pelni egyik monstrumának fedélzetén a szigetek közé behajóztam, tudtam, hogy itt egészen különleges élményekben lesz részem. A szigetek hírneve ellenére a turisztikai fejlesztés minimális, ezért ugyanaz a látvány fogad, mint több száz évvel ezelőtt a felfedezőket, akik évszázadokkal ezelőtt azért indultak útnak, hogy Bandát és fűszereit megtalálják.

dsc_0837.JPG

A különleges élmények természetesen nem maradtak el: túráztam hihetetlenül színes falvak között, sznorkelingeztem egy aktív vulkán korábbi lávafolyamánál milliónyi hal társaságában (amelynek idején a szigetek lakosságát ki kellett telepíteni), egy víz alatti, természetes híd alá merültem búvárpalackkal; s megmásztam a szigetek ikonikus erődjét, amely ma is úgy néz ki, mint évszázadokkal ezelőtt. És mindezt úgy, hogy az egyik legolcsóbb hely, ahol valaha jártam. De hogy ár-érték arányban a legjobb, abban egészen biztos vagyok. Bandát (és egész Malukut) tehát meleg szívvel ajánlom mindazok számára, akik szeretik a kalandos, élményekkel teli utazást.

gopr4191_1.JPG

dsc_0269_1.JPG

Cápákkal úszni az indonéz Maluku régióban. (2017. január)

A cápák, főleg Hollywoodnak köszönhetően vérengző fenevadként élnek az emberek képzeletében, akik gondolkodás nélkül megtámadják a békésen fürdőző embereket. Az igazság az, hogy a több száz cápafaj egészen elenyésző kisebbsége (három faj a több százból!) aggresszív, s felelős cápatámadásokért. Az elmúlt mintegy hatvan év alatt volt körülbelül háromezer cápatámadás, ami, ha belegondolunk, hogy mennyi ember úszik, strandol, merül, szörföl, halászik, kajakozik, stb. a világ tengereiben nap, mint nap, akkor alacsonynak mondható ez a szám.

Délkelet-Ázsiában egyrészt nem élnek aggresszív cápafajok, másrészt a túlhalászásnak „köszönhetően” még búvárként is szerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy megpillantsunk egy-két veszélytelen szirti cápát. De nem Indonéziában! A paradicsomi Maluku régióban vannak olyan szigetek, ahol a partról besétálva (!) is láthatók cápák némi szerencsével, de némi időt a vízben sznorkelezéssel töltve kvázi garantált a „siker”. Ilyen például Nusalaut és Molana szigete – e két szigeten összesen sznorkelezve láttam vagy tucatnyi (!) cápát, de merülve aztán végképp mindenhol láthatók. Természetesen Indonéziában is probléma a cápák foglyul ejtése, de szerencsére Malukuban még egészen jó a helyzet!

dsc_0291_1.JPG

És azt talán mondanom sem kell, hogy itt – a világ üdülőhelyeitől eltérően – nem etetett, tehát emberhez nem szokott példányokról van szó, ezért fényképet készíteni sem egyszerű: az embertől tartanak, s így nem időznek a közelünkben. Mindenesetre, ha érdekel a víz alatti világ és azt a lehető legromlatlanabb formájában szeretnéd megtapasztalni, akkor kelet-Indonéziában a helyed! Szándékosan nem írtam Malukut, mert e tekintetben a még keletebbre fekvő Pápua tartomány, s annak főleg Raja Ampat nevű része talán még inkább jobb.

Következő utam – többek között – nekem is Raja Ampatra vezet, a téli hónapokban fogok néhány hetet Indonézia és a világ legszebb korallkertjei között sznorkelezni, és, ha majd pénztárcám engedi, akkor merülni. Ami a blogot illeti, rengeteg tervem van a jövőre nézve. Terveimben szerepel egy bejegyzés-sorozat arról, hogy hogyan lehet egy tartalmas napot egy egzotikus helyen alacsony költségvetésből kihozni, konkrét, adott helyre vonatkozó ajánlásokkal, hogy bebizonyítsam, az olcsóság nem csak üres beszéd. Ha érdekel az utazás, és a kényelem helyett Te is az élményekre helyeznéd a hangsúlyt, akkor tarts velem a továbbiakban is! Utazni egyszerűbb és olcsóbb, mint gondolnád, csupán egyetlen dolog kell ehhez: hogy utazó legyél, ne turista!

További érdekességekért kövess Facebookon is!

1 Comment

  1. W.L. 2018.02.28. at 21:28

    Kivancsi lennek, hogy modolsulna-e ez a lista jelenlegi utad utan.
    Mikent az az 5 kelet-indoneziai tengerpartos lista is. 😉

    Válasz

Nyomj egy kommentet!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük