Közelmúltbeli, főképp Thaiföldre és a Fülöp-szigetekre koncentráló utam során talán a thai Koh Samui szigete nyűgözött le leginkább. Ez azért is furcsa, mert majd` öt éve, 2013 telén már jártam ezen a szigeten és bár panaszkodni természetesen nem szeretnék, tömegektől hangos, zsúfolt üdülőhelyként élt az emlékeimben, mely emlékeim szerint a tengervíz minőségére is rányomta bélyegét. Koh Samui persze ma is egy zsúfoltnak mondható üdülőhely, viszont én úgy vettem észre, hogy valami megváltozott az eltelt közel 5 év során: míg Délkelet-Ázsia hasonló adottságú, trópusi szigetei (például Bali, Phuket, stb.) a tömegturizmusra építenek, addig Koh Samui szigete szépen csendben átállt a magasabb színvonalú ellátást igénylő, tehetősebb turisták kiszolgálására. A szigeten hatalmas többségben vannak a luxus üdülők, a kirándulások és különböző programok is drágábbak (ugyanakkor jól szervezettek!) a többi thai sziget hasonló kínálatánál, és a sziget utca- és látképe is sokkal rendezettebbnek hatott például a közeli Koh Phangan hátizsákos „bulinegyedénél”. Ettől persze Koh Samui sem feltétlen kell, hogy egy vagyonba kerüljön, viszont úgy érzem, más thai szigeten jobbak a lehetőségeink egy szűkösebb költségvetéssel. Ha viszont megengedhetjük magunknak, akkor Koh Samui tökéletes választás.

dsc_0014.JPG

     A dél-thaiföldi Suratthani régióban található Koh Samui – Koh Phangan – Koh Tao sziget-trió nagyon szépen kiegészíti egymást. Ugyan első pillantásra e három szigetben rengeteg a hasonlóság – a látképet mindenhol a tengerpart mentén sorakozó pálmafák, valamint a partot körülvevő türkizkék tenger uralja; viszont az egyes szigeteket közelebbről megtekintve a szigetek közötti különbségek sokkal inkább szembeötlőek, mint a hasonlóságok. Az apró Koh Tao szigete például búvár-és hátizsákos paradicsom. A közepes méretű  Koh Phangan „személyisége” ugyanakkor kettős: vendégköre egy részét a féktelen bulikat hajszoló hátizsákos fiatalok, másik részét pedig a nyugodt, magányos tengerpartokon elvonulni kívánó utazók alkotják. A legnagyobb méretű sziget, Koh Samui turizmusa ugyanakkor komplex: repülőterének, valamint méretének köszönhetően a sziget hatalmas tömegeket képes ellátni, s ennek megfelelően a világ vezető turisztikai és hotel márkái is mind képviseltetik magukat Koh Samuin.

dsc_0372.JPG

Koh Samui igazi üdülőparadicsom

     Korábban már írtam, és tulajdonképpen a blog lényege is az, hogy olcsón utazni mindenhol lehet. Ez alól természetesen Koh Samui sem kivétel, a sziget természetesen látogatható hátizsákos költségvetéssel. Viszont ami fontosabb, hogy az itteni turizmus némely aspektusa miatt, úgy gondolom, hogy ha maximálisan élvezhető utazást szeretnénk kivitelezni lehetőleg minél olcsóbban, akkor a másik két szigeten, Tao-n vagy Phangan-on is sokkal jobbak az esélyeink. Vagy bármely más thai szigeten. Ha viszont lehetőségünk van egy kicsit magasabb költségvetéssel útnak indulni, akkor Koh Samui a legjobb választás. Koh Samuiról sem feltétlenül kell lemondanunk szűkös pénzkerettel, viszont az említett másik két szigeten kevesebb pénzből is kijöhetünk, mégpedig ezért:

Koh Samui szigetén kvázi taxis maffia működik, drágán

     A szigeten való közlekedés egy olyan aspektus, amire aránytalanul sok pénzt vagyunk kénytelenek költeni, ha Samui szigetén járunk. A sziget nagy (a sziget mentén, körben haladó út hossza meghaladja az 50 kilométert), a sétálva közlekedés tehát sehol sem opció, maximum csak akkor, ha a tengerpart közelében szállunk meg és nem is vagyunk kíváncsiak másra. Ezt kihasználva taxis monopólium alakult, ami minden egyéb tömegközlekedési eszközt, például a Thaiföldön népszerű tuk-tuk-ot, illetve egyéb buszokat kiszorította a szigetről, tömegközlekedés tehát nincs. A taxi ennek megfelelően jó drága (például egy rövid Bophut – Chaweng, 5-6 kiométeres táv 3-400 thai bath-ba kerül), s amit csupán egyetlen módon, a saját jármű, például robogó bérlésével lehet kikerülni. Ezt azonban Koh Samui szigetén nem ajánlom, még a tapasztalt motorosok számára sem: Thaiföldön, sajnálatos módon napi szintű a külföldi utazók balesetben történő elhalálozása, melynek okai között a rossz utak, az európaitól eltérő közlekedési morál, alkholos befolyásoltság, stb. szerepelnek. Aki nem biztos vezető motoron, az ne kockáztasson, s aki tapasztalt, az is körültekintően motorozzon Thaiföldön.

A szállások átlagára magasabb

Félreértés ne essék, természetesen a színvonal is arányosan magasabb, ez kétségtelen. Koh Samui az utóbbi időben resort-desztinációvá nőtte ki magát, gombamód elszaporodtak a szebbnél-szebb villák és resortok a szigeten. A mai napig sem hiszem el, de nekem, barátaimmal együtt sikerült az egész sziget egyik legújabb és legexkluzívabb szállásán, az egyébként magyar tulajdonú és üzemeltetésű „Charming Fox” hotelben (bár inkább villa-park, semmint hotel) megszállni. A Bophut körzet hegyvidékén található hotel szerintem a sziget legszebb panorámájával rendelkezik, úgyhogy „normál” körülmények között már csak ez miatt sem férne a költségvetésembe itt megszállni. Szerencsénkre viszont, a vendégeket hivatalosan augusztus elsejével fogadó hotelbe sikerült még a nyitás előtti, kedvezményes áron itt szobát foglalni, július végére. 10 ezer forintba került egy szoba egy főre és egy éjszakára értve, saját jacuzzival úgy gondolom ez egy igen baráti összeg.  A Charming Fox Hotel annyira szuper, hogy az ott szerzett élményeimről és persze ott készített fényképeimről egy külön bejegyzéssel készülök, addig is kedvcsinálónak álljon itt néhány kép:

dsc_0546.JPG

dsc_0542_2.JPG

dsc_0533_1.JPG

dsc_0324.JPG

Koh Samui szállásait bármelyik szállásfoglaló oldalon böngészve megállapítható, hogy többségben vannak a drágább, de színvonalas opciók, s sokszor egészen jó árakhoz juthatunk.

A kirándulások is drágábbak

Viszont az is igaz, hogy a körítésre is odafigyelnek, tehát a magas ár ellenére sem feltétlenül érzi magát átverve az ember: folyamatos idegenvezetői tájékoztatás (ez mondjuk engem egy picit idegesített, de legalább nem érzi azt az ember, hogy kifizet egy halom pénzt, és nem törődnek vele), egész nap behűtött italok, remek svédasztalos étkezés, hogy csak néhányat említsek azok közül az aspektusok közül, amik miatt sokak számára megér néhány száz bath felárat egy-egy itt megejtett kirándulás.

Ami az árakat illeti: például 2200-2600 bath (17 – 20.000 forint) egy főre az egész napos, motorcsónakos kirándulás a Koh Samui mellett fekvő, gyönyörű Ang Thong tengeri nemzeti parkba. A sznorkeling felejthető (annak ellenére, hogy védett tengeri terület…), főleg Indonézia után. A környező szigetek viszont gyönyörűek, melyek között a kirándulás árában foglalt kajakozás is nagy élmény.

dsc_0006.JPG

dsc_0947.JPG

dsc_0038.JPG

Volt egy program, amit keserédes szájízzel éltem át Koh Samui-n, ez pedig nem más, mint a Na Muang Safari Park területén kivitelezett off road autókázás vízesésben fürdőzéssel, elefánt-trekkinggel, s egyéb állat-show-kkal. Ez utóbbiak miatt érezm úgy, hogy ez egy szuper program lehetne, ha nem lenne annyira szembeötlő az állatkínzás, ami itt folyik. A nyilvánvalóan elkábított leopárddal való fényképezkedés sokaknak nagy élmény, engem viszont elszomorított, hogy erre például igény van. Sajnos van, s amíg kereslet van, addig kínálat is lesz. Ez egyébként nem csak Koh Samui-ra igaz, a világ többi részén sem ismeretlen a védtelen állatok kihasználása. Ezzel kapcsolatos gondolataimról is külön bejegyzésben tervezem foglalkozni, már csak a figyelemfelhívás miatt is úgy gondolom, minél több embernek tudnia kellene az ilyen, globális problémákról.

Ez a program egyébként 1850 bath-ba (mintegy 14.000 forintba) kerül, ha a teljes, egész napos csomagot választjuk. Az off road autózás a „dzsungelben” nagy élmény volt.

Összességében Koh Samui-ról jelenleg nagyon pozitív kép él az emlékeimben, bár abban is biztos vagyok, hogy a Charming Fox Hotel atmoszférája azért némiképp biztosan árnyalja a képet. Egy egyszerű, olcsó szálláson megszállva, a költségeket szigorúbban ellenőrizve valószínűleg jobban megviselt volna a taxisofőrök lehúzása, illetve a programok ára, olcsóbban utazva tehát nem biztos, hogy ennyire jó véleménnyel lennék a szigetről. Az itt töltött néhány nap viszont a barátokkal való, lazulással egybekötött bulizásról szólt, s erre jelenleg el sem tudnék képzelni jobb környezetet, mint Koh Samui.

Voltál már Koh Samuin? Mik a tapasztalataid?

Még több érdekesség a blog Facebook-oldalán: Utazó vagyok, nem turista Facebook-oldal

A bejegyzésben szereplő Charming Fox Hotelről bővebben:

https://www.charmingfoxsamui.com/ 

8 Comments

  1. szpari47 2017.08.08. at 20:11

    450 baht/fő ért van egész napos sziget túra /érted mennek,vissza visznek a szállásra!Egész korekt volt mindkétszer!

    Válasz
  2. spanyoltervező 2017.08.09. at 16:33

    Hát téged akkor jól lehúztak, mi egésznapos Ang Thong hajótúrán voltunk ellátással (transzfer oda vissza, reggeli , ebéd, bármennyi ásványvíz és banán) fejenként 5600 forintért.
    A taxival meg alkudni kell.
    Tengerparti medencés , klímás szállás reggelivel volt 15 ezer forint 2főre per éjszaka.

    Válasz
  3. dunántúli gyerek 2017.08.09. at 17:09

    zér szeretem Tájföldet mer olcsó. Néztem 1-2 millió euróér olyan villák vannak agyam eldobom, bérelni még olcsóbb. Ehhez képest a természet csodás, csak a tájok nyomorék pofáját kell elfogadni mint kompromiszumot, de gated community-n belül annyi a táj mint Budesten.

    szóval abszolúte bakancslistás hogy legyen ott ingatlan v. egy komojabb halyó

    Válasz
  4. Kelly és a szexi dög 2017.08.09. at 21:46

    Full moon party kimaradt?

    Válasz
  5. vorosborisz 2017.08.10. at 07:53

    @Kelly és a szexi dög: Megvolt a Full Moon Party, írok is majd róla, csak még fel kell dolgoznom 🙂

    Válasz
  6. ilzso 2018.01.28. at 08:53

    @szpari47: ezt hol fizettétek be? többször voltunk már Samuin de csak 3-4 napunk volt. Most viszont 10 napot leszünk, jó lenne elmenni erre a tengeri parkos turára de nem 15 ezerért:)

    Válasz

Nyomj egy kommentet!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük