Vietnam, a rengeteg látnivaló, valamint az ország igazán remek ár-érték aránya miatt az utazók egyik kedvence, s egy ennyire turistás országban az utazásszervezők számára igazán nagy üzletet jelent a legnépszerűbb látnivaló: a Halong-öböl. Ha nem szeretnél többet fizetni, mint mások, akkor érdemes az alábbi tudnivalókkal tisztában lenni!

halong_bay_halong_obol_vietnam_hanoi.JPG

     A hatalmas területen elterülő Halong-öböl egész Vietnam, sőt talán az sem túlzás, hogy egész DK-Ázsia egyik leggrandiózusabb látnivalója. Alighanem minden Vietnamba utazó „bakancslistáján” előkelő helyen szerepel, s én is már háromszor jártam az öbölben. Mindig más társasággal és mindig más körülmények között, de a táj szépsége és hangulata még egyszer sem okozott csalódást.

Népszerűségének köszönhetően természetesen nagyipari méreteket ölt a Hanoi-öbölbe látogató utazók és turisták kiszolgálása, ami az itteni programokat, hajóutakat illeti, rengeteg lehetőség közül lehet válogatni, mindegy, hogy mekkora költségvetéssel érkezünk. Hanoi óvárosában nincs olyan 20 méteres szakasz, hogy ne fussunk bele egy Halong-öböl kirándulást promotáló hirdetésbe. Mivel utazásaim és egyben a blog fő profilja is az olcsó utazás, én is a hátizsákos költségvetésre, tehát az olcsóbb kirándulásokra fókuszálnék, már csak azért is, mert ezekről van személyes tapasztalatom. A rengeteg hirdetés miatt nehéznek tűnhet a választás, viszont könnyen leszűkíthetjük a kört, ha az alábbi tényezőket mérlegeljük.

dsc_0371.JPG

Az azonos árkategóriában szereplő (de különböző árú!) programok, legalábbis az olcsó variációk hajlamosak ugyanazt nyújtani, mindegy, hogy hol fizetünk be rájuk.

A megfelelő hajókirándulás kiválasztása előtt három tényezőt érdemes átgondolni:

1. Mennyi időt szánunk a kirándulásra?

A standard, utazási iroda által szervezett programok egy, kettő és három naposak – bár azt gyorsan hozzá is tenném, hogy ez nem a Halong-öbölben ténylegesen eltöltött időt jelenti. Kényelmi okokból a legtöbben Hanoi-ban fizetnek be az útra, s Hanoi az öböltől kb. 160 kilométerre található, ami mintegy három-három és fél órás transzfert jelent. Az egy napos kiránduláson részt vevők estére érnek vissza Hanoi-ba, a két napos kirándulás csoportjai viszont a második nap délutánján (tehát ami a tényleges programot jelenti, ez inkább másfél nap, mint kettő), s ez elmondható a három napos útról is, a harmadik napra értve.

Bár én voltam egy napos hajóúton is Hanoi-ból intézve, ez egy hosszú és fárasztó nap úgy 4 óra hajókázással és 6-7 óra kisbuszozással, így ezt csak annak ajánlom, akinek tényleg nem fér bele a két napos program az idejébe. Ami az árat illeti, az olcsó egy napos, és az olcsó kétnapos kirándulások közötti különbség nem nagy: egy nap kb. 20-25 dollár, két nap kb. 35-40 (a tényleges ár az adott utazási irodától függ, az itt feltüntett árak csak viszonyítási alapot nyújtanak), ami az árak alját jelenti, csoporttal együtt utazva.

halong_obol_halong_bay_vietnam_boat_trip.JPG

     Az egy éjszakás, két napos kirándulások a legnépszerűbbek, érthető okokból: egyrészt nem sokkal drágábbak, mint rövidebb társaik, viszont több időt nyújtanak az öbölben, s így kevésbé tűnik rohanásnak az egész. A három napos megoldások drágábbak (jellemzően úgy kb. 60-70 dollárnál kezdődnek), s a korlátozott idővel rendelkezők hajlamosak a rövidebb megoldásokat választani. Lényeg a lényeg, arra, hogy lássuk az öblöt, a két napos kirándulások tökéletesek.

2. Csoportos kirándulást szeretnénk-e (olcsóbb), vagy pedig privát kirándulást (drágább)?

E kérdéskört nem ragoznám, a világon mindent olcsóbban úszunk meg, ha meg tudjuk másokkal osztani az adott költségeket. A Halong-öblöt látogató vendégek többsége a csoportos utazást választja (ezekből is van egyszerűbb és kényelmesebb is, bővebben lentebb), s erről tudni érdemes, hogy a csoportok nagysága jellemzően úgy 8 és 14 fő között alakul, a hajó méretétől függően. Az olcsó utak nagy hajókat jelentenek, sok emberrel, míg a kevesebb embert ellátni képes, tehát nagyobb kényelmet és nyugalmat nyújtó hajók programjai természetesen drágábbak.

halong_bay_hanoi_kirandulas_boat_tour.JPG

Ugyanakkor az egyéni hajóbérlés is egy működő alternatíva az öbölben, már annak, aki több pénzt tud és hajlandó e programra áldozni. Egyénileg intézve (például a Tuan Chau kikötőben) ez sem feltétlenül kell, hogy hatalmas összegbe kerüljön: idén januárban, vietnami ismerősömtől húsz ezer forintnak megfelelő vietnami dong-ot kértek egy majd’ öt órás hajókázásért az öbölben, egy kisebb hajón, bár nyolc ember ezen is kényelmesen elfért volna – igaz, mi csak négyen voltunk. Társasággal tehát egy jó alternatíva lehet. Viszont fontos, hogy ez az ár csak és kizárólag a hajóbérlést tartalmazza (egy fix útvonalra megállás nélkül), és azt is csak egy napra; az étkezést, a transzfert Hanoi-ba, stb. nem! Helyi, főleg tengeri fogásokból álló ebédért, vagy vacsoráért külön fizetni kell, ez további 3500 forintba került fejenként, viszont nagyon bőséges és minőségi volt.

vietnam_halong_tuan_chau.JPG

Utazási irodán keresztül is bérelhető privát hajó – viszont általában fix programokkal, ennek pontos körülményeit viszont nem ismerem, hiszen ez még társasággal sem egy olcsó megoldás.

3. Milyen szintű kiszolgálásra vágyunk?

Az árak közötti különbség a szolgáltatások mibőségét tükrözi – mind a hajó felszereltségében (például van-e wifi), mind például az ételek minőségében vannak különbségek. 

 Ez az a faktor, ami leginkább befolyásolja a kirándulás árát. Szeretnénk wifi-t a hajón? Netán igazán minőségi ételeket? Esetleg a hajón megtartott főzőtanfolyamot? Ez természetesen mind extra pénzbe kerül. A hajók kialakításában is vannak különbségek: főleg a tetőtér – ahol jó időben mindenki minél többet igyekszik eltölteni – lehet eltérő az egyes hajók között. A drágább hajókon akár kényelmes nyugágyak is, míg az olcsóbb hajókon csak padok találhatók. A lényeg, hogy a kényelemért fizetünk extrát, nem pedig a Halong-öböl élményért, azt ugyanis az olcsó szállások is tudják hozni: a környezet és a hangulat, amiért mindenki jön, ugyanaz, legyen a kirándulás olcsó, vagy drága.

     Ami a kiszolgálást illeti, az olcsó kirándulásokról is szeretném elmondani, hogy egyszerűségük ellenére sem igénytelenek. Már csak azért sem, mert 40 dollár Vietnamban egyébként sem kevés pénz. Ha ezt megszorozzuk mondjuk 14-gyel (egy nagyobb csoport létszámával), akkor a befizetett összeg 560 dollár (ráadásul nem is mindenki ugyanazt az összeget fizeti, erről bővebben lejjebb) ami bőven fedezi a transzfer, a hajó, az étkezések, és az idegenvezető költségeit még úgy is, hogy bőven marad az irodáknak is hasznuk.

Az árhoz képest kifejezetten bőségesek például az étkezések  – persze osztriga és egyéb ínyencségek nincsenek, mint a drágább kirándulásokon -, inkább halak és a zöldségek vannak többségben főlegegyszerűbb  tésztás ételekkel és rizzsel, de éhen senki sem marad. A nagyobb csoportos hajók ugyan zsúfoltnak hathatnak főleg a hajó belsejében, de sosincs több ember, mint amennyit el tudnak szállásolni, illetve amennyi a hajón még kényelmesen elfér, főleg, ha a társaság eloszlik a hajó belseje (ablakok persze vannak) és a tetőtér között.

dsc_0535_1.JPG

E három tényező legnépszerűbb keresztmetszete az egy éjszakás, két napos, olcsó (értsd: 35-40 amerikai dollár), csoportos kirándulás, mely az észak-Vietnamba látogató hátizsákos utazók kedvence.

Az összes két napos kirándulásról, legyen az olcsó, vagy drága, elmondható, hogy tartalmazza a következőket:

  • Reggeli transzfert Hanoi-ból, illetve másnap délután vissza. Ennek kivitelezésében is vannak különbségek, ártól függően, de mindegyik megáll mind az oda- mind a visszaúton egy kis pihenőre valahol félúton;
  • Két ebédet, egy vacsorát és egy reggelit.
  • Egy ágyat éjszakára (vagy a hajón, vagy akár egy szálláson Cat Ba szigetén, lehet választani)
  • Kajakozást, barlang és gyöngyfarm-látogatást és ha az időjárás engedi, akkor fürdőzést.

Szóval, a lényeg, hogy e szolgáltatások minőségében lehetnek eltérések, viszont azt is saját tapasztalat alapján mondhatom, hogy

a hajók maximális kihasználtságának érdekében összerakják a különböző irodákban feliratkozó résztvevőket egy csoporttá, függetlenül attól, hogy ki mennyit fizetett.

Velem konkrétan 2013-ban, első látogatásom idején történt meg, hogy a hajón tartózkodott egy olasz középkorú úr is, aki, mint a kirándulás második napján kiderült, 60 dollárt fizetett a két napos programért, míg én és velem együtt sokan mások is csak 35-öt. Érdekesség, hogy nem a szolgáltatás minőségét nehezményezte, hanem azt, hogy túlságosan hamar, a számára ígértektől eltérően korábban fejeződött be a program. Azt ígérték neki, hogy a második napon a hajó az öböl egy kevésbé turistás részén fog a kikötőbe visszahajózni, délután; de ez persze elmaradt.

suntrip2012_0117_210956.JPG

Ezért azt javaslom, hogy ha speciális kívánságaink akadnak, akkor azt még fizetés előtt kérjük írásban. A hajón persze nem tudunk érdemben intézkedni, ha egy irodában többet vagy szebbet ígértek, mint amit a hajón kapunk, de legalább tudunk mire hivatkozva reklamálni, ha visszaértünk a kirándulásról. Az olasz vendég esetében sem a „szerencsétlen” idegenvezető volt a hibás, akin a dühét levezette (szerencsére csak verbálisan), hanem a hanoi utazási irodában verték át.

Ha viszont a Halong-öbölre vagyunk kíváncsiak speciális kívánságok nélkül, akkor felesleges a drágább utakra befizetni. Hangsúlyozom, most nem a 100-200 2dollár körüli, netán még drágább  programokra gondolok, hanem arra, hogy felesleges mondjuk 60 dollárt fizetni, amikor 40-et is lehet, hiszen jó eséllyel úgyis egy hajóra kerülnek az ilyen vendégek. Ha valamely utazási iroda ennek ellenkezőjét állítja, akkor arról ne legyünk szégyenlősek írásbeli ígéretet kérni.

dsc_0397_1.JPG

Végezetül hangsúlyoznám, hogy arra tökéletesek az olcsó programok is, hogy a Halong-öblöt megjárjuk. A drága kirándulások sem töltenek több időt az öbölben, és a kirándulások környezete is ugyanaz; a fő különbségek a szolgáltatások minőségében keresendők. Ha valaki netán még mindig kételkedne ebben, annak ajánlom figyelmébe ezt az angol nyelven megírt cikket, egy olyan utazótól, aki hozzám hasonlóan szintén háromszor járt már a Halong-öbölben, viszont ő 50 és 115 dollár, valamint e közötti összegekért, tehát a drágább megoldást is próbálta már. Ugyanezen a véleményen van ő is.

Nyilván mindenki a pénztárcájához mérten választ magának programot, a drágább opciókról nem szeretném lebeszélni (és nyilván nem is tudom) az azok iránt érdeklődőket. A kevesebb pénzből utazókat viszont arra buzdítom, hogy nézzék meg a Halong-öblöt, ha a közelben járnak, mert megéri, és tényleg nem kell ehhez egy vagyont kifizetni. Az olcsó programokat is csak az nem élvezi, aki nem akarja!

Ha tetszett a bejegyzés, megtisztelnél vele, ha a blog Facebook-oldalán megosztanád ismerőseiddel! Köszönöm!

1 Comment

  1. sellőlány 2017.12.25. at 09:38

    Nekünk sajnos csak egy napunk volt a Halong-öbölre, és Hanoiból kellett megoldanunk. Bementünk pár irodába és megnézve az opciókat a “közepső” megoldás mellett döntöttünk volna: kicsit drágább, mint az olcsó opció, de kevesebb a csoportlétszám, minőségibb élmény. Milyen jó, hogy nem így tettünk és a sors rendezte el végül. Az airbnb-n hosztunkról ugyanis közben kiderült, hogy utazási irodákkal is bizniszel, így ő foglalt le nekünk egynapos utat, garantálva a minőségi élményt. Odafelé egy kétnapos csoporttal utaztunk, luxus minibusszal, angolul jól beszélő, előzékeny guide-dal, volt pisiszünet, korlátlan ásványvíz és snack a buszon. A kikötőben a csoportot várakozás neljul egy elengánsabb hajóhiz kísérték, eddig volt számunkra kifogástalan az élmény. Ekkor minket leválasztottak a csoporttól és mindták, hogy a terminálban várjunk, míg be nem isztanak minket egy egynapos hajóra. Itt már kezdett rossz érzésünk lenni. Egy jó ideig nem történt semmi és feltűnt, hogy rajtunk kívül páran még vesztegelnek így varakozva, így szóba elegyedtünk. A megérzésünk jó volt, mert nem sokkal később ok kettek az útitársaink, egy szakadt tragacson. A fedélzeten meg csak padok sem voltak. Kihajózva a tengerre egy másik hajó mellé értünk, vészesen közel és az így gerjedt hullámok miatt kontrollálatlan hánykolódásba kezdtünk, sokan kiabálni kezdtek. Ekkor már szürreálisnak tűnt az egész és nehéz volt elhinni, hogy egy ekkora öbölben két hajó nem fér el és ütközni fog. Ütközünk is, éppen hogy csak, de már ez is olyan élmény volt, hogy az embernek végképp elment a kedve mindentől. Az étel, amit kaptunk elégséges volt, de szegényes. Minden megállásnál ránk akartak tukmálni valami plusz szolgáltatást, a végén pedig borravalóért tartották volna a markukat. Hazafelé egy szakadt kisbusszal vittek minket, két ülés háttámlája el volt törve, mi a férjemmel egy szélesebb ülésen ültünk ketten, így a lábam a sebváltó előtt fért csak el… Az útitársaink nagy része Hanoiból jött és a középkorúak mindegyike a drágább szolgáltatást vásárolta, amiket mi is néztünk. Csak a fiatalabb hátizsákosok fizettek kevesebbet ugyanezért. Tehát az történt, amiről írtál, az összevegyítés… és ezt, ha először jársz ott, még kiszűrni sem tudod. Mi ahogy visszatértünk Hanoiba, beszámoltunk a szallasadónknak a történtekről, aki azonnal beszélt az irodával. Végül nem kértek pénzt a szolgáltatásért, ami persze nem kompenzálta teljesen a csalódást. Az öböl gyönyörű, ezért egyszer majd visszatérünk, de akkor már egyénileg és minimum 2 napra.

    Válasz

Nyomj egy kommentet!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük