Helló! Vörös Borisznak hívnak és örülök, hogy rátaláltál a blogomra. Remélem hasznosnak és inspirálónak találod majd. Ezen az oldalon röviden bemutatnám magamat, valamint utazásaimat.
Talán nem túlzás azt mondanom, hogy az utazás az életem. Sőt, inkább úgy fogalmaznék, hogy a nem utazás a halálom. Ha utazni éppen nincs időm, akkor is napi szinten olvasok blogokat, útikönyveket lehetséges úti célok után kutatva. Szerencsére utazni is viszonylag sok időm van, bár ebből ugye sosem elég: ugyan nem vagyok folyamatosan úton, de 2010-től kezdve tudom úgy alakítani az életem, hogy évente legyen legalább 2 hónap szabadidőm, amit többé-kevésbé utazásra tudok fordítani.
Két eseményt emelnék ki az életemből, amelyek döntően befolyásolták az utat, amit eddig bejártam. Az egyik, hogy tíz-tizenegy éves koromban, egy nyaki csigolyán kialakult daganat következtében közel voltam ahhoz, hogy nyaktól lefelé lebénuljak. Akkor még nem fogtam fel ennek a súlyát, gyerekként nem igazán értettem, hogy mi történik; a későbbi években döbbentem csak rá, hogy milyen közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem egy nagyszerű élet lehetőségét. Azóta viszont igyekszem a sors adta lehetőségeket minél jobban kihasználni, azon vagyok, hogy a lehető legteljesebb életet éljem.
Ehhez szorosan kapcsolódik a másik fontos esemény, ami döntően befolyásolta életem, ez pedig nem más, mint, hogy egyetemi éveim alatt elkezdtem a kínai nyelvet tanulni. Rólam tudni kell, hogy mindig hadilábon álltam a nyelvtanulással, fiatalabb koromban évekig szenvedtem az angol és német nyelvekkel, hiába. A kínai nyelv is csak poénnak tűnt, miért ne alapon gondoltam kipróbálom. Ez életem legjobb döntésének bizonyult, ugyanis két félévnyi kínai nyelvtanulással magam mögött megkaptam a kínai állam egy éves ösztöndíját. Innen már nem volt visszaút. Annyira megtetszett az ország, hogy 2009 óta – egy év megszakítással – Kínában élek. Azóta felsőfokon beszélek kínaiul, s mellette megtanultam rendesen az angol nyelvet is. Elvégeztem a mesterszakot kínai nyelvű oktatás és kommunikáció szakon, viszont az iskola mellett is rengeteg dolgot tanultam: megtanultam önállóan élni, megtanultam beosztani a pénzem, valamint rengeteg egyéb hasznos tapasztalattal lettem gazdagabb.
Az utazás iránti szenvedélyem is Kínában teljesedett ki igazán. Már gyerekkoromban is sokat bújtam a földrajzi atlaszt, távoli tengerpartokról álmodozva, és családom jóvoltából el is jutottam néhány európai országba 1-1 rövid látogatás erejéig, azonban gyerekként a világlátás lehetősége nagyon távolinak tűnt. Én is, mint sokan, abban a hitben éltem, hogy az utazás drága.
Amiről gyerekkoromban csak álmodtam, az mára valósággá vált.
Kínában töltött éveimben, utazásaim közben döbbentem rá például arra is, hogy a világ szegényebb országai csak a hotelekben üdülő turisták számára drágák, egy utazó számára, aki hajlandó alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz, a tévhittel ellentétben nagyon olcsók tudnak lenni. Vietnamban például kevesebb pénzt költök, mint akár Kínában, ahol élek, így az utazással még spórolok is; pedig életvitelszerűen Kína sem drága. Illetve pontosítanék, Kína nagyon drága tud lenni, ha olyanok az igényeink. Bár igaz, hogy az utóbbi években rohamosan nőnek az árak. Én azonban az év nagy részében abszolút minimalista életvitelt élek: a szükségeseken túl kevés olyan dolog van, amire költök. Az útikönyvek például kivételek, de a legnagyobb értékem talán a Gopro kamerám és a Nikon fényképezőgépem, ami nem is a legdrágább modell, lévén, hogy nem vagyok profi fotós. Azt szeretném ebből kihozni, hogy számomra az utazás élvez preferenciát, én hajlandó vagyok 10 hónapig spórolni azért, hogy utána 2 hónapra enyém legyen a világ.
Ehhez ugyanakkor igyekszem utazáskor is hű maradni, ugyanis arra is rájöttem már, hogy a drágább szolgáltatás nem feltétlenül nyújt nagyobb élményt. Minden hozzáállás kérdése. Én személy szerint a drága éttermek helyett szívesebben eszek olcsó, helyiek által látogatott helyeken, gyakran az utcán; a szállás tekintetében a legfontosabb szempont a tisztaság és az ár, ugyanis utazás közben időm nagy részét úgysem a szobában töltöm, így a több csillagos szálláshelyek sem igazán hoznak lázba. Ami az utazást illeti, ahol lehet, ott busszal közlekedem, ebből a szempontból ugyanis kifejezetten szerencsésnek mondhatom magam: üvölthet a zene és átmehetünk az összes kátyún, én általában jókat szoktam aludni a nap bármely szakában. Az így spórolt pénzt sokkal szívesebben költöm különböző programokra. Amiből pedig volt szerencsém bőven.
Az elmúlt 7 évben, többek között:
- Úsztam cápákkal a Maldív-szigeteken;
- Megtanultam búvárkodni a Fülöp-szigetek egy – akkor még – eldugott szegletén;
- Kínából elutaztam Vietnámon, Kambodzsán és Laoszon keresztül Dél Thaiföldre úgy, hogy buszon kívül semmi egyéb járművet nem vettem igénybe;
- Közel negyven órát töltöttem egyhuzamban egy vonaton Szecsuán és Tibet között;
- Több, mint 50 kilométert bicikliztem a laoszi hegyekben, aminek utolsó mintegy 15 kilométerét vaksötétben voltam kénytelen megtenni a biciklim lámpájának fénye segítségével, ugyanis helyi emberek lépten-nyomon beinvitáltak a házukba, így eléggé elcsúsztam az idővel;
- Megtettem egy több, mint 9 órás nyílt tengeri hajóutat a fülöp-szigeteki El Nido és Coron között, ami csak azért lett ilyen hosszú az eredeti 6 óra helyett, mert útközben nem egyszer leállt a motor – ezt soha többet;
- Testközelből láttam orángutánokat Borneón;
És szerencsére a sor még folytatódhatna tovább. Ha most leperegne előttem életem filmje, az szerintem valami ilyesmi lenne:
Eddig Európában és Ázsiában összesen 33 országban jártam, viszont ez a szám lehetne akár nagyobb is, de azt érdemes rólam tudni, hogy nem szeretem a „pecsétgyűjtögetést”, azaz szeretek egy országban minél több időt eltölteni, szeretek a turisták által kitaposott ösvényről letérni, hogy az országot ténylegesen megismerjem. Én úgy vagyok vele, hogy ha valaki megfordult már a moszkvai reptéren vagy akár el is töltött néhány napot az orosz fővárosban, az attól még nem látta Oroszországot. A Fülöp-szigeteken például, ami az egyik kedvenc országom, már négyszer jártam, összesen több, mint két és fél hónapnyi időt eltöltve, és még mindig megszámlálhatatlan sziget van, ami miatt még visszamennék. Előbb-utóbb vissza is fogok.
Érdekesség, legalábbis én magam annak találom, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok az a tengerparton fekvő típus (olyannyira, hogy képtelen vagyok egy óránál többet a kiterített törölközőn tölteni), mégis képes vagyok napokig utazni egy szép tengerpartért, ez talán az alábbi térképen is látszik:
Délkelet Ázsia általam már bejárt részei (Indonézia kivételével).
Ami a „bakancslistámat” illeti, rengeteg tervem van a jövőre nézve. Legnagyobb álmom egyszer eljutni Óceániába, ami a távolság és az ezzel járó magas költségek miatt nem egyszerű feladat. Kedvenc földrészem Ázsia, és bár Kínában élek már évek óta, így is rengeteg olyan hely van még, ahová nem sikerült még eljutnom. 2018-as terveim között szerepel például Japán, Tajvan és India meglátogatása, ha minden a terveim szerint alakul, akkor az év második felének jó részét utazásra tudom majd fordítani. Összességében úgy fogalmaznék, hogy nincs olyan szeglete a világnak, ahova ne mennék szívesen, úgyhogy bízom benne, hogy még rengeteg helyről lesz alkalmam e blogot tartalommal megtölteni.
Kezdődjön hát az utazás!