Ahogyan azt már itt is kifejtettem, Mianmartól nem vártam sokat érkezésem előtt: néhány évvel ezelőtti nyitását követően elképesztő módon lerohanták a turisták, és mivel az ország nagy része politikai okokból nem látogatható, az utazható részeken nem számítottam autentikus hangulatra. Elismerem, tévedtem! Alacsony elvárásaim ellenére rengeteg pozitív meglepetést tartogatott az ország. Odáig mennék, hogy kijelentem: most van a legjobb időszak egy mianmari utazáshoz, ugyanis minden adott, hogy olcsón, kényelmesen és tömegek nélkül fedezd fel Mianmart – már amit fel lehet fedezni belőle!
Miért most van a legjobb időszak egy mianmari utazáshoz?
Az alábbi öt pontban kifejtem, hogy miért most utazz Mianmarba, ugyanis érdemes!
Megjegyezném, hogy én közvetlenül a főszezon előtt (amely október közepe/végétől úgy február végéig tart), szeptember második felében jártam az országban, amely az esős évszak vége: ez némileg magyarázhatja a külföldi látogatók hiányát, mégis, arányaiban sokkal kevesebb külföldi arccal futottam össze itt, mint bárhol máshol a régióban. Körülbelül huszonöt külföldit számoltam össze Bagan templomai körül három nap alatt, ami egy ilyen volumenű látnivalónál semmi: össze sem lehetne számolni, mennyi külföldit lát az ember például Angkorban. Angkor ettől függetlenül csodás – összességében grandiózusabb, mint Bagan; mégis, ezer éves templomok között bóklászni teljesen egyedül, az valami varázslatos élmény.
Szóval, miért most utazz Mianmarba? Hát ezért:
1, Fejlett infrastruktúra, tömegek nélkül
Azt persze nem tudom megjósolni, hogy mekkora tömegek fognak érkezni a hamarosan kezdődő főszezonban, de van egy olyan érzésem, hogy Mianmarban egy ideig kevesebb külföldire lehet számítani, mint a környező országokban. Ezt arra az elképzelésre alapozom, miszerint az ország nagy része zárt a külföldiek előtt, éppen ezért, aki már járt az országban, alighanem nem tér vissza addig, amíg nem juthat el új területekre. Én két hét alatt meg tudtam járni az ország főbb látnivalóit és én sem érzem szükségét, hogy belátható időn belül visszatérjek mondjuk Bagan, vagy az Inle-tó miatt. Mindkettő hatalmas élmény volt, de én is inkább új helyekre mennék, ha tehetném és úgy vélem, ezzel nem vagyok egyedül. Tehát amíg nem nyitnak meg új területeket, addig véleményem szerint nem lesznek akkora tömegek az országban, mint volt az néhány éve. Az ország nyitásakor, úgy öt-hat éve hatalmas volt a káosz, az ország ugyanis nem volt felkészülve Thaiföld méretű tömegek fogadására. Hallottam olyan sztorit, miszerint voltak, akik éttermek padlóin vagy asztalain voltak kénytelenek aludni, mert nem volt elég szoba a környéken. Mára ez természetesen nincs így. Az utóbbi néhány évben hatalmasat fejlődött a turizmus: mindenhol bőséges a választék mind szállás, mind étterem szempontjából; az egyes látnivalók között pedig olcsó és kényelmes a közlekedés.
Ami a közlekedést illeti, a helyzet nagyon hasonlít Thaiföldre, ami az egyik legfejlettebb a régióban: a buszok újak és kényelmesek (hatalmas a lábtér, dönthetőek az ülések – és a kevés székszám miatt szerencsére nem egymás arcába), és úgy, hogy körülbelül 3700 forintot (20 ezer burmai kyatot) fizettem egy közel 10 órás éjszakai buszútért Yangon és Bagan között (ajándék rágcsálnivalóval és két üveg vízzel), ami még thai mércével is igen baráti.
Megjegyezném továbbá, hogy a városokban (például Yangon és Mandalay) a GRAB applikációnak köszönhetően hihetetlenül olcsó a tömegközlekedés – alighanem eddigi utunk alatt e városokban költöttem a legkevesebb pénzt tömegközlekedésre, pedig GRAB-bel mentem (harmadmagammal) szinte mindenhová – nem pedig gyalog. Yangonban a reptéri busz például 90 forintért (500 kyatért) vitt be a központba, ahonan bárhová is mentünk a városon belül, sosem fizettünk többet 4-500 forintnál (és ezen hárman osztoztunk). Érdekesség, hogy Mandalayban GRAB tuk-tuk is rendelhető.
2, Minden nagyon olcsó – talán a szállást kivéve (de az sem vészes)
A mianmari utazás egyetlen aspektusa, amely költségesebb, mint a régió többi országában, az a szállás. Ez sem kerül eget verő költségekbe, mégis, egész egyszerűen nincsenek néhány dolláros hostelek (vagy szobák), mint mondjuk Thaiföldön vagy Kambodzsában, viszont ugyanakkor igazán nem gond 15-20 dollár (4000-5500 forint) körül találni valamit két főre, ami megfelel az igényeknek és ez azért még nem a világ. Főleg úgy, hogy ezért az összegért mindenhol kaptunk reggelit is.
Minden más viszont hihetelenül olcsó:
A közlekedésről már szóltam, de ami például a programokat illeti, 3300 forint (18 ezer kyat) volt a privát csónakos kirándulás az Inle tavon – kettőnkre; ahová a „belépődíj” is csupán 2400 forint egy főre (Kínában ennek a többszörösét kérnék el). Bagan háromnapos belépődíja is bőségesen megéri 4500 forintos (25 ezer kyat) árát – összehasonlításképp ugyanúgy három nap Angkorban majd’ 20 ezer forintba kerül! Mandalay látnivalói 1800 forintos belépődíj fejében látogathatók, úgyhogy azt hiszem, kijelenthető: Mianmarban nem kell sok pénzt kifizetni, ha időnket tartalmasan szeretnénk eltölteni.
Megjegyezném továbbá, hogy az étkezés is csak akkor drága, ha nyugati éttermekben étkezik valaki: helyi fogásokat felszolgáló éttermekben úgy 550 forintba (3000 kyatba) kerül egy tartalmas étkezés – ez jellemzően rizst és szabadon választott feltéteket jelent. Vannak persze ennél drágább (akár fine dining éttermek is), ugyanakkor ennél olcsóbb opciók is, mindenki tud találni a pénztárcájának megfelelőt éttermet. És ha már étkezés, akkor el is jutottunk a harmadik ponthoz, ugyanis:
3, Az ételek zseniálisak
Ez az egyik legkellemesebb meglepetés, amely Mianmarban ért. Szinte minden egyes platform (blogok, útikönyvek, stb.), amelyen információt gyűjtöttem azt sugallta, hogy a mianmari konyha csupán árnyéka a kulináris nagyágyú szomszédok, úgy mint Thaiföld, Kína és India konyháinak. Internetes kutatómunkám alapján a pácolt tealevélből készített saláta tűnt az egyik legjobb fogásnak, amely valljuk be, nem hangzik túl meggyőzően. Egészen addig, amíg meg nem kóstoltam!
Azt kell, hogy mondjam, India, Kína és Thaiföld szomszédsága csak jót tesz a mianmari konyhának: azon túl, hogy a híresebb szomszédok fogásai is megtalálhatók az étlapokon, a helyi fogások ízvilágára is hatással voltak ezek a konyhák – amiből rossz nem sülhet ki! Kedvenc fogásaim a shan (ez egy régió az országban) tésztaételek lettek, melyek kis adagokban felszolgált, levesalapú vagy száraz tészták, jellemzően valamilyen szósszal leöntve. Egyik kedvencem a „tofukrémes” tészta, amelynek állaga a pudingra hasonlít és édes; talán bizarrul hangzik egy kicsit, de elképesztően finom. Ha Yangonban jársz, a 999 Shan noodles nevű éttermet ne hagyd ki, ott körülbelül 30 féle fogásból válogathatsz!
Mianmarban nem ettem rosszat és ritkán fizettem ezer forintnál többet egy étkezésért ( a shan tészták például 2-300 forintba kerülnek).
4, Az emberek külföldiekhez (és egymáshoz) való hozzállása példaértékű
Az országban jelen lévő etnikai probléma fényében talán vitát generálhat ez a kijelentés, viszont azt kell, hogy mondjam, az “egyszeri” mianmari embernek (akikkel utazás során összefuthatunk) a rohingya-problémához semmi köze. Több utazási fórum is bojkottálja a mianmari utazást, mondván, senki ne támogasson elnyomó kormányt, viszont úgy vélem, a legtöbb Mianmarban elköltött pénz helyi emberek zsebébe kerül – így elsősorban a helyi gazdaságot támogatva, nem pedig a kormányt. Én magam nem szeretnék politikai kérdéseket feszegetni, én kivétel nélkül kedves és segítőkész emberekkel talákoztam mianmari utam során.
Csupán nem egészen két hetet töltöttem az országban és ez is csak a legturistásabb helyek végigjárására volt elég, mégis, hihetetlen mértékű kedvességgel találkoztam utam során. Eddig számomra Maluku, Kambodzsa és Laosz vitte a prímet, de most már Mianmar is ott van a topon. Ami a legelképesztőbb, hogy itt még a taxisofőrök is már-már elnézést kérve érdeklődtek, hogy szükségünk van-e fuvarra, nem pedig lerohantak, mint ahogy az mindenhol szokás. Délkelet-Ázsiában sokfelé lehet őszinte mosollyal találkozni, viszont Mianmarban tényleg mindenhol azt éreztem, hogy szívesen látnak.
5, A hangulat szuper
A fentiekből talán már egyértelmű, de summázva az eddigieket, azt kell, hogy mondjam, mindaz, amit eddig az országról elmondtam, szuper hangulatot teremtenek az utazáshoz. Az utazás megszervezése egyszerű, a helyiek segítőkészek és jó fejek, és még a legnépszerűbb látnivalóknál sem volt tömeg ottjártam során, úgyhogy Mianmar minden szempontból lenyűgözött.
Most veszem észre, hogy a fentiekben még nem esett szó az autentikusságról: az emberek 80%-a (férfiak-nők egyaránt), hagyományos, szoknyára hasonlító ruházatban, úgynevezett longyi-ban jár, ami egyedülálló a térségben. Amit még kiemelnék, hogy nincsenek fiatal hátizsákos utazókat célzó bárok és szórakozóhelyek – legalábbis nem olyan mértékben, mint a régió többi országában, ami becsülendő. Be lehet ülni itt-ott egy-egy sörre valahová, de hangos bulik nincsenek.
Összességében nagyon jó benyomásokkal távoztam Mianmarból. Thaiföld vagy éppen Indokína után Mianmar az egzotikum tekintetében nem nyújt sok újat (a látnivalók szempontjából nagy a hasonlóság a környező országokhoz képest), viszont a tömegek hiányában teljesen más a hangulat.
Ami az autentikussagot illeti, tudtommal azert jar a burmai ferfinep lungyiban, mert mikent a bhutaniaknak is, ezt a szigoru kormanyuk eloirja nekik – legalabb is anno ugy volt. A mas nemzetisegueknek nem volt kotelezo hordani, ok nem is nagyon viseltek.
Az a mandalayi palota meg asszem teljes egeszeben ujonnan epult (talan az eredetI poraira) a turistaknak a nagy nyitas utan.
Turista amugy nemcsak par eve, hanem mar bo 20 eve is rengeteg volt. Ugy tunik, egyre kevesebben mennek, az altalad is felvazolt okbol. Amig az orszag nagy resze nem latogathato, en sem rohanok vissza.
Szimpatikus cikk, nekem is célpont Mianmar.
Azt kifejtenéd, hogy mit jelent a nem látogatható? Megállít a rendőr ha külföldi vagy és visszazavar? A másik, hogy mennyire beszélnek angolul meg ki vannak táblázva dolgok?
@Fikalnyik Eugén: Vannak olyan területek, amelyek abszolút zárva vannak, ezek viszonylatában szerintem már a buszjegy megvétele sem lehetséges (útlevéllel lehetett csak buszjegyeket venni az országban), így be sem lehet utazni. De ha netán sikerülne is, a szállásokon is felveszik az adatokat, így ha más nem, akkor ott biztosan problémába ütköznél. Tudtommal vannak egyébként olyan zárt területek is, ahová némi extra pénz és papírmunkával szerezhető vízumon túl külön engedély, de ezek száma is korlátozott. Az alábbi linken van néhány lista a látogatható és zárt területekről: http://www.ananda-travel.com/UK/myanmar_authorized_zone.htm
Angolul mindenhol el lehetett boldogulni, gondolom a brit múltnak köszönhető, de a kisgyerekektől kezdve egészen az idősekig mindenkivel el lehetett beszélgetni angolul. Angol nyelven is ki vannak táblázva útirányok, utcanevek és cégérek, azzal sincs probléma!