Ha Vietnamra gondol az ember, valószínűleg a filmes beidegződések miatt általában három dolog jut az eszébe: a háború, a dzsungel és talán a tengerpart. Természetesen mindhárom témakörben képes az ország az egyébként igen nagy számban idelátogató utazót kiszolgálni. Egyrészt háborúval kapcsolatos, történelmi látnivalókban bővelkedik, de tengerpartból sincs hiány: elég csak ránézni a térképre. Bár gyorsan le is szögezném, hogy a régió országai, de legfőképp a Fülöp-szigetek és Indonézia kenterbe verik e tekintetben. Az én szememben Vietnam elsősorban természeti értékekben nagyon erős, és bár a klasszikus értelemben vett dzsungelbe kevesen jutnak el, bővelkedik könnyen elérhető, remek túralehetőséget kínáló nemzeti parkokban, barlangokban és hegységekben. Éppen ezért egy vietnami utazás számomra elképzelhetetlen az északi hegyvidék meglátogatása nélkül. Utóbbi műfajban, a külföldi utazók körében a legnépszerűbb választás Sapa, a legjobb viszont Ha Giang (ejtsd: „Há Záng”). Mondom ezt úgy, hogy nem jártam még Sapa-ban.

 Túrázás etnikai falvak és rizsföldek között, turisták nélkül – ez Ha Giang. 

     Kizárt dolognak tartom ugyanis, hogy Sapa, a turistatömegekkel, lehúzós árusaival, valamint nagyüzemi túraprogramjaival nagyobb élményt nyújtson, mint Ha Giang, ahol mindaz megvan, ami Sapa-t népszerűvé tette: rizsföldek, etnikai csoportok, színes etnikai vásárok, túralehetőségek, sőt, itt van Vietnám legszebbnek tartott útja, az országban már híres Ma Pi Leng hágó; viszont mindez minimális turistával. Legalábbis egyelőre.

     Jogos lehet a kérdés, hogy akkor miért nincsen turista? Úgy gondolom, hogy a válasz a hiányos infrastruktúrában keresendő, melynek több aspektusa is van; s ez az, ami miatt a régiót a kalandot kedvelő utazóknak ajánlanám elsősorban. Mielőtt belemennék a részletekbe, tisztáznék néhány dolgot Ha Giang-gal kapcsolatban.

     Ha Giang egyrészt a tartomány neve, mely Vietnam legészakibb, Kínával határos tartománya; másrészt a tartományi főváros neve is egyben. A fő attrakció viszont nem Ha Giang város, hanem Dong Van, illetve Meo Vac települések és környezetük, amelyek Ha Giang várostól mintegy 150 illetve 170 kilométerre találhatók. A tömegközlekedés a tartományon belül finoman fogalmazva nem túl sűrű, az egyes települések között mini buszok közlekednek, viszont általában csak a reggeli és délelőtti órákban. Mindezt tetézi, hogy az utak egyrészt keskenyek (bár meglepően jó állapotúak), másrészt a hegyek miatt igen kanyargósak, így a közlekedés, még saját járművel is időigényes. A példa kedvéért: a Ha Giang – Dong Van 150 kilométeres táv mini busszal mintegy 6 óra. De legalább a panoráma kárpótol a kényelmetlenségekért.

Az út mentén pazar a kilátás. 

     Éppen ezért a legpraktikusabb közlekedési eszköz a robogó, vagy egyéb más motorkerékpár, mely bár sokkal gyorsabbá nem teszi az utazást, de mindenképpen segít a flexibilitásban: ott és akkor állunk meg fotózni ahol, és amikor szeretnénk. És hidd el nekem, szörnyű érzés a folyamatosan gyönyörű panoráma mellet megállás nélkül elhaladni.  A teljes Ha Giang – Dong Van – Meo Vac – Ha Giang kör ugyanakkor több, mint 300 kilométer hosszú, így az egész távot csak azoknak ajánlom egyénileg kivitelezve, akik magabiztosak motoron. A motorbérlés azért is jó ötlet, mert így olyan helyekre is eljuthatunk, ahova tömegközlekedéssel nem; így legalább Dong Van környékén ajánlatos motort bérelni 1-2 napra, hogy a környékbeli látnivalókat is felfedezzük. Ezekről külön posztban részletesen is be fogok majd beszámolni.

     Aki viszont túl tudja magát tenni a hosszú, kényelmetlen utazáson, annak olyan élményben lehet része, amit Sapa-ban biztosan nem lehet már megtapasztalni: a munkába igyekvő helyieken kívül jó esélyünk van rá, hogy mi leszünk az egyetlenek a túraösvényen; mindehhez a helyiek kíváncsi érdeklődése párosul, akiknek színes, hagyományos ruházata itt még mindennapi viselet, nem csupán a turisták kedvéért viselt „munkaruha”.

Kíváncsi gyerekek az út szélén. Errefelé nem sok külföldivel találkoznak.

Néhány fontos tudnivaló: 

• A legkényelmesebb és egyben pénztárcakímélő módja az ideutazásnak az éjszakai busz (ágyakkal, nem székekkel!) a Hanoi My Dinh buszpályaudvarról, mely este 9 körül indul és hajnali fél 5 körül érkezik. (120.000 dong, 1.500 forint) Dong Van-ba reggel 6-kor indul az első mini busz, ha nem szeretnénk motort bérelni. (80.000 dong, 1.000 forint)

• Motorbérlés helyben 200.000 dong/nap (2.500 forint); 100.000 dong/fél nap (1.250 forint), mely az üzemanyagot nem tartalmazza. Motort az összes településen lehet bérelni, nem szükséges utazás előtt, előre foglalni. Ráadásul, mivel erre vonatkozó információt nehéz találni – legalábbis nem vietnami nyelven keresve, nem is biztos, hogy tudnánk. Ha abszolút nem szeretnénk saját magunk motort vezetni, akkor bérelhetünk sofőrrel együtt is, legalább a Dong Van környéki látnivalók bejárására. Ennek pontos árával nem vagyok tisztában, de az biztos, hogy a teljes kör megtétele így nagyon drága.

• Az egész tartományra jellemző, hogy kevesen beszélnek angolul, nem árt némi vietnami nyelvtudás, vagy legalább egy szótár. A legszélesebb körben használt nyelv a hmong, és a helyiek közül sokan még a standard vietnami nyelvet sem beszélik, így egy hmong nyelven beszélő túravezető is jó ötlet, ha túrázni szeretnénk.

• Ha módunkban áll, időzítsük az utazást úgy, hogy részt tudjunk venni a meo vac-i piacon, mely minden vasárnap reggel esedékes. (Nem muszáj ott megszállni, Dong Van ugyanis jobb bázis, mint Meo Vac, s mindössze 20 kilométerre található.) Ez annyira nagy élmény, hogy erről is majd egy külön posztban részletesen beszámolok.

Életkép a meo vac-i piacról. 

• Semmiképpen se hagyjuk ki a Dong Van és Meo Vac között húzódó Ma Pi Leng hágót, lehetőleg saját motorral, ugyanis 10 méterenként szeretnénk majd megállni fotózni. Ezt a mintegy 15 kilométeres útszakaszt Vietnam legszebb útjának tartják. Én magam is rengeteg fotót készítettem róla, erről szintén külön bejegyzéssel készülök.

Csodás utakon járhatunk, ha motorral vágunk neki a környéknek. 

• Szeptember – október hónapokban, a helyiek szerint sok vietnami turista fordul meg a régióban, ugyanis ekkor virágzik a Tam Giac Mach nevű virág, aminek nem ismerem a magyar nevét, viszont itt mindenfelé megtalálható, s ilyenkor minden rózsaszínben pompázik. A „turistaözönnek” köszönhetően a szállások teljes kapacitáson működnek, megemelt árakon; ekkor érdemes elkerülni a régiót, ha szeretnénk minél olcsóbban utazni.

• A szállásokról nehéz naprakész információt találni az interneten, legalábbis angol nyelven, viszont a körülményekhez képest van bőven, s ha elkerüljük a fent említett időszakot, akkor foglalás sem szükséges. A szállások ára a vietnami átlaghoz képest valamivel drágább, 200 – 300.000 dong körül mozog egy korrekt vendégház szobája. (2.500 – 3.700 forint)

• Úgy vettem észre, hogy akár csak a szállás, úgy az éttermek árai is drágábbak a vietnámi átlagnál. Viszont sokat tudunk spórolni, ha olyan ételt rendelünk, ami egyszerű és olcsó, például egy sült rizs (akár marhahússal), ami a legtöbb étterem étlapján nincs is rajta, viszont mindenhol el tudják készíteni, és el is fogják, ha azt szeretnénk. Egy sült rizs marhahússal körülbelül 60.000 dong (600 forint).

A továbbiakban majd részletesen bemutatom a ha giang-i attrakciókat. Látnivalókban és élményekben egyaránt bővelkedik ez a vietnami tartomány, így a nehézségek ellenére mindenképpen megéri a fáradságot! Tarts velem a továbbiakban is!