Helló!

Vörös Borisz vagyok, harmincegy éves és imádok utazni. Eddig összesen ötven országban jártam, Európában és Ázsiában, viszont ennél büszkébb vagyok arra, hogy közel egy évtizedet éltem Kínában, ahová elsődlegesen a kalandvágy vezérelt. Jelenleg Vietnámban élek és elmondhatom, minden tekintetben otthon vagyok Ázsiában. Talán klisészerű, de engem az utazás felszabadít, az utazás tesz igazán boldoggá. Tárgyak helyett élményeket gyűjtök, addig, amíg lehet. Gyerekként, tíz éves koromban ugyanis volt egy hirtelen jött és nagyon komoly betegségem: közel voltam ahhoz, hogy nyaktól lefelé lebénuljak. Ez természetesen már akkor nagyon rémisztő volt, de később ébredtem rá igazán, hogy az élet gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra akár véget is érhet. Ezért már korán úgy döntöttem, hogy igyekszem minden lehetőséget kihasználni és úgy alakítottam az életem, hogy annak komoly része tudjon lenni az utazás.

E blog hasábjain útjaimat, csodás helyeken szerzett tapasztalataimat igyekszem megosztani. Szeretném megmutatni, hogy az utazás csodálatos dolog, rengeteget tanulhatunk idegen kultúrákról, tájakról, emberekről; de akár saját magunkról is: véleményem szerint mindenkinek meg kéne tapasztalnia a komfortzónából való kilépést, bármennyire félelmetesnek is tűnhet elindulni az ismeretlenbe.

Személyes példán keresztül fejteném ki ennek miértjét: iskolás koromban például hadilábon álltam a nyelvtanulással, képtelen voltam angolul három-négy összefüggő mondatot összerakni; ma már tudom, hogy azért, mert nem volt rá szükségem. Manapság viszont nem jelent gondot elintéznem, hogy Indonézia egy eldugott szegletében szálláshely híján az egyik helyi családnál éjszakázhassak. És ma már az “európai körülmények” hiánya sem zavar: megtanultam élvezni az életet. Megtanultam továbbá kínaiul és végre angolul is rendesen – sőt, ma már tanítom is az angol nyelvet.

Bele sem merek gondolni, hol lennék most, ha húsz éves koromban anno nem vállalom be a kínai ösztöndíjat, amely megnyitotta számomra Ázsia kapuját. Pedig törtem a fejem rendesen, hogy belevágjak-e életem legnagyobb kalandjába: rémisztőnek tűnt egy év ennyire távol az otthonomtól úgy, hogy se kínaiul, se angolul nem voltam igazán folyékony. Korábban még repülni sem repültem, úgyhogy első útra Kína vakmerő vállalkozásnak tűnt, pláne egy teljes évre. Végül úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, belevágok – és lett az egy évből tíz.

Ami a blogot illeti, a csodás helyek bemutatásán túl igyekszem tippekkel és hasznos információval szolgálni ahhoz, hogy te is meg tudd csinálni azt, ami nekem sikerült. Ezzel a kijelentéssel nem felvágni szeretnék, a mai világban nem is számítok sikeres embernek: nem vagyok például gazdag, csak élményekben, de ez számomra mindennél többet ér. A legtöbben úgy hiszik, hogy az utazás, főleg egzotikus úti célokra a gazdagok kiváltsága és hát valóban nincs ingyen, de nem is kell, hogy nagyon drága legyen. Ezt is igyekszem a blogon megmutatni.

Többek között írtam már a munkámról, amely mellett egyszerű az utazás,  írtam repülőjegy-keresésről, utazással kapcsolatos átverésekről vagy akár az utazás által fejleszthető készségekről, hogy csak néhány hasznos bejegyzést említsek.

Ami az utazással kapcsolatos céljaimat illeti, előbb-utóbb szeretnék minden országba eljutni, ugyanis hiszem, hogy mindenhol van olyan látnivaló, érdekesség, amiért érdemes lehet az utazás. Valamiért a tengerparti úti célok hoznak elsősorban lázba, kedvenc országaim Indonézia és a Fülöp-szigetek, de nagy álmom a csendes-óceáni szigetvilág felfedezése is, de ez egyelőre még várat magára. Ugyanakkor nem rohanok és nem is tűztem ki konkrét célokat magam elé, nekem ugyanis a hosszabb, „mélyebb” utazás által szerzett élmények fontosabbak, mint, hogy egy-egy országot egy rövid látogatás alkalmával „kipipáljak”.

A koronavírus persze az én terveimet is átírta, de nem aggódom, a gyönyörű helyek megvárnak.

Addig is lehet álmodozni, tervezgetni – remélem, blogom írásait is hasznosnak és inspirálónak találod majd!