E sorokat Makassarból, indonéziai utam első állomásáról írom, hiszen ha tél, akkor utazás – lehetőleg minél melegebb éghajlatra. Idei első hosszabb utam állomása Indonézia, annak is sokak által legszebbnek tartott szigetei; de komoly tervekkel vágok majd neki az új év második felének is. Íme egy kis ízelítő, hogy mi várható a blogon az idei évben!
Ambíciózus tervekkel vágok neki az új évnek: mint az életben gyakorlatilag mindenhez, az utazáshoz is úgy állok hozzá, hogy inkább álmodok nagyot, s inkább teszem magasabbra azt a bizonyos „lécet”; s ha végül nem is valósul meg minden elképzelésem, még mindig sokkal jobban járok, mintha álmok és tervek nélkül állnék a dolgokhoz. Ha minden a terveim szerint alakul – amihez alighanem némi szerencsére is szükségem lesz – akkor rengeteg új, érdekes helyről fogom tudni e blog oldalait tartalommal megtölteni. Ez a bejegyzés tehát egy összegzés mindazokról a tervekről, amiket az idei évben célul tűztem ki magamnak az utazás terén – egyben kvázi előzetes is a blog idei évi tartalmából.
Tavaly olyannyira mély benyomást tett rám Indonézia legkevésbé látogatott tartománya, Maluku, hogy nem volt kérdés: idei első utam szintén Indonéziába vezet. A világ legnagyobb szigetországát alighanem egy egész emberélet alatt sem lehetne alaposan bejárni, a tavalyi bő egy hónap során idő hiányában nekem is rengeteg olyan érdekes és gyönyörű szigetről kellett lemondanom, amelyek gyakorlatilag ott hevertek a lábam előtt, mégis el kellett hagynom az országot. Úgyhogy úgy döntöttem, amint időm és pénztárcám engedi, bepótolom mindazt a gyönyörűséget, amiről tavaly lemaradtam. Most jött el ez a pillanat, többek között a kínai újévnek is köszönhetően (ilyenkor kvázi az egész ország – s mivel ott élek, én is – szabadságra megy), úgyhogy nem vaccilláltam sokat az egyébként nagyon olcsó repülőjegyek megvásárlásakor.
Indonéziával kapcsolatosan érdekesség, hogy nem érdemes napra lebontott útitervvel útnak indulnunk, főleg, ha több szigetet is tervezünk felkeresni, hiszen az élet jellemzően átírja terveinket – és most nem is a kitörés küszöbén álló vulkán extrém esetére gondolok Bali szigetén – hanem például arra, hogy a legjobb helyekre hajóval tudunk csak utazni, aminek menetrendje vagy beleillik terveinkbe, vagy nem – s ez sokszor csak helyben derül ki. A flexibilitás kulcs Indonéziában járva, éppen ezért én is csak azokat a szigeteket „gyűjtöttem össze” és igyekeztem egy útvonalra felfűzni, amiket meg szeretnék látogatni, s hogy melyik szigetre mennyi időm lesz, az sok sziget esetében majd csak helyben fog eldőlni.
Az országon belüli repülésről megemlíteném, hogy kifejezetten olcsó, s mivel az ország lakosságának nagy része off-line, legalábbis a vásárlás terén; a repülőjegyek árai az utazás közeledtével sem drágulnak jelentősen, így ráérünk érkezéskor megvásárolni azokat. A repüléssel kapcsolatosan viszont Indonéziára is igaz, hogy a jó helyek a repülőterektől távol vannak, s egy szigetországban megkerülhetetlen a hajózás, mint közlekedési forma – kivéve persze, ha csak egy szigetet látogatunk meg utunk során, ami egy ekkora és ennyire érdekes országban óriási hiba.
Az indonéziai utazás körülményeiről, nehézségeiről bővebben itt írtam.
Ami az idén meglátogatandó szigeteket illeti, ezúttal Pápua és Maluku tartományok kerültek a fókuszba. A tavaly megjárt és a blogon már bemutatott helyeket ezúttal csak átutazásra használom, és bár nincs olyan sziget, ahová ne mennék szívesen vissza, figyelmem középpontjában ezúttal kizárólag olyan szigetek állnak, amelyekhez eddig még nem volt szerencsém. Pápuában például eddig még egyáltalán nem voltam, de Malukuból is kimaradt néhány egészen ígéretesnek tűnő régió: utam első „igazi” megállója az észak-malukui Morotai szigete, s az utazás nehézségeit jól szemlélteti, hogy a repülések szerencsétlen kombinációjának köszönhetően ide csak az indulástól számított harmadik napon fogok tudni csak megérkezni. De Morotai történelmi látnivalói, illetve gyönyörű off-shore szigetei kárpótolnak a a fáradalmakért.
Tudtad?
Morotai, Maluku s egész Indonézia egyik legészakabbra fekvő szigete fontos színtér volt a második világháborúban, 1944-ben véres csata zajlott itt japán és amerikai/ausztrál csapatok között. Morotai-jal kapcsolatban talán a leghíresebb történet ahhoz a japán katonához, Teruo Nakamurához fűződik, aki 1974-ben tette csak le a fegyvert, miután rátaláltak; addig a sziget dzsungeleiben bujkált, a leírások szerint nem tudva arról, hogy a háború véget ért. A háború nyomai ugyan manapság kevésbé szembetűnőek, azért fellelhetők a szigeten, s főleg a sziget körüli vizekben, például repülőgéproncsok formájában.
Morotai után a szomszédos Halmahera szigetét veszem célba, azt a Halmaherát, amelyről tavaly ódákat zengtem itt a blogon, hiszen egészen elképesztő, hogy mennyi különleges látnivalóval bír ez az egyébként hatalmas sziget, észak-Maluku legnagyobbja. Ezúttal Tobelo és Galela helyett azonban a sziget legészakibb pontjait keresem fel, például Jerét és Posiposit, valamint az itt található szigeteket; a leírások alapján ugyanis az itteni strandok még a Tobelo körüli partok szépségére is rátesznek egy lapáttal, ami nem tudom, hogy hogyan lehetséges, úgyhogy meg kell, hogy nézzem magamnak.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Halmaheráról Ternatén keresztül Ambon szigete felé veszem az irányt, repülés helyett azonban az utat hajón kivitelezve, hajómenetrendtől függően 5-6 napot szánva az útra. Az út során két teljes éjszakát is hajón fogok tölteni eldugott szigetek között hajózva, ami a valóságban sokkal kevésbé romantikus, mint ahogy azt e mondat indikálná. Két olyan szigeten is átutazom így, ahol a turisztikai infrastruktúra gyakorlatilag nulla, igaz, nem is nagyon jár erre senki: a Sula-szigetekről (én a tervek szerint Sulabesi szigetén utazom át) és Buru szigetéről van szó észak- és közép Maluku között. Az egyetlen látnivaló, amiről itt-ott fellelhető némi információ, az Jikumerasa strandja Burun, ami képeken igazán szép. Ezen felül azonban alighanem egy jó nagy adag kaland lesz ez a néhány nap, úgyhogy alig várom már, hogy saját tapasztalataimat tudjam itt a blogon megosztani.
Ambonba érkezvén nem időzök sokat, annak ellenére, hogy szívesen tenném, hiszen kifejezetten kellemes város, rengeteg olcsó, hangulatos étteremmel és kávézóval. Innen a szomszédos Seram szigete felé veszem az irányt, a tavaly megjárt Saparua és Nusalaut szigetei mellett elhajózva. Seram közép-Maluku legnagyobb szigete, főbb látnivalói azonban Ambonhoz viszonylag közel találhatók, nevezetesen Sawaii falu északon, valamint az ennek közelében található Manusela nemzeti park, amelynél érintetlenebb esőerdő alighanem kevés van szerte a világon. Nekem erdei túrázásra ezúttal sajnos nem lesz időm (erre ugyanis minimum 3-4 napot érdemes szánni), Sawaii felkeresése viszont a terveim között szerepel. Itt természetesen nem is a falu a fő attrakció (bár a tengeren, cölöpökre épült házai is fotogének), hanem a csodálatos táj: a sötétkék tengerből kiemelkedő hegyek polinéziát idéző hangulatot teremtenek.
Seram szigetét azért is igyekszem felkeresni, ugyanis számomra – Malukuból – innen a legegyszerűbb elérni azt a szigetet, amely irányába talán a legnagyobbak az elvárásaim az út során. Ez a sziget pedig nem más, mint a Pápua tartományhoz, s azon belül is a mára már híres desztinációnak számító Raja Ampathoz tartozó Misool. Veszélyes dolog valahová komoly elvárásokkal érkezni, viszont Misool nem hiszem, hogy csalódást fog okozni: a közelben található sziklaszigetek szépsége sokak szerint a Raja Ampat legtöbbet fotózott pontját, a híres Wayag-szigetek szépségét is képes felülmúlni, amit szintén nehéz elképzelnem. Misool szigete egy teljes éjszakán át tartó hajóút során elérhető (a hajó hetente egyszer közlekedik – ezért kulcs a jó időzítés), s innen egyszerű a továbbutazás Raja Ampat felkapottabb, híresebb szegletei felé is, így egy nagyszerű és logikus megállónak ígérkezik az úton.
Talán mondanom sem kell, utam fénypontja az egy évtizede még gyakorlatilag ismeretlen, mára azonban világhírű búvárdesztináció (sokak szerint az egész világ legjobbja!), Raja Ampat – amelyhez Misool szigete is tartozik. Az egyes szigetek elszigeteltsége (értsd: menetrendszerinti kompok gyakorlatilag nincsenek, a szigetek közötti közlekedéshez bérelt hajó szükséges) miatt ez az egész ország legdrágább régiója (talán Pápua eldugodtabb erdei törzseinek meglátogatását leszámítva), ide érdemes legalább 40-50 dolláros napi költségvetéssel érkezni egy főre számolva – és ebbe a kirándulások még nem is nagyon férnek bele, csak a szállás étkezéssel. Raja Ampatra érdemes társasággal érkezni, hogy a legnagyobb költséget, a megkerülhetetlen hajóbérlést meg tudjuk másokkal osztani. Ha minden jól alakul, akkor utam Raja Ampat részét egy magyar párral együtt tudom majd kivitelezni, ami sokat segítene a költségek csökkentésén, ezt viszont elkiabláni egyelőre nem szeretném. A költségek így is biztosan magasak lesznek, így bár e régió köré szerveztem az egész utazást, a közel 50 napból mindössze 14-15-öt fogok csak itt tölteni, Misool, Kri és Gam szigetek között megosztva. Ezek közül Kri az ismertebb és egyben sznorkelezésre és búvárkodásra a legjobb, így ide is hatalmas elvárásokkal érkezem. Raja Ampatról biztosan sokat fogok írni a blogon, ha hozzám hasonlóan szereted a szép strandokat és a pazar víz alatti élővilágot, akkor Raja Ampatnál erre alighanem keresve sem találhatsz jobb kombinációt.
Számításaim szerint Raja Ampat után 8-9 napom marad a „hazautazás” előtt, amit egyelőre még nem tudom, hogy hol fogom eltölteni. Jelenleg két terület között vacillálok, az egyik a dél-Malukuban található Tanimbar-szigetcsoport, ami már tavaly is szívfájdalmat okozott, hogy nem tudtam meglátogatni, annak ellenére, hogy a szomszédos Kei-szigetekre eljutottam. Ez azonban elég távol található Raja Ampattól, így a repülés költsége is magasabb, mint a másik, szintén szimpatikus opció: Pápua leghíresebb úti célja, a törzsi falvakkal teli Baliem-völgy, ami Raja Ampatról kifejezetten gyorsan és olcsón elérhető. A túrázás az elmúlt évszázad második feléig kvázi őskori körülmények között élő törzsek falvaiban rendkívül vonzó, viszont Raja Ampathoz hasonlóan e vidék szintén nem kifejezetten olcsó; így – főleg Raja Ampat után – át kell majd gondolnom a lehetőségeimet. Akárhogy is alakul utam vége, abban biztos vagyok, hogy hatalmas élmények várnak rám minden egyes szigeten.
Ha érdekel Indonézia ezen szeglete, akkor melegen ajánlom figyelmedbe Indonéziában élő honfitársunk angol nyelvű honlapját, amely a legjobb információforrás kelet-Indonéziával kapcsolatban.
Utam, s egyben a kínai újév miatti szünet végeztével visszatérek Kínába. Ami az utazást illeti, komoly terveim vannak az év második felére is: igyekszem úgy alakítani az évet, hogy a nyár végeztével az év hátralévő részét utazással tudjam tölteni, főleg olyan országokat felkeresve, ahol eddig még nem volt szerencsém megfordulni. Terveim között mindenképpen szerepel Japán, Tajvan, Mianmar és India, esetleg Dél-Korea és Nepál, de még az sem kizárt, hogy teljesen más irányba visz majd az utam.
Ami a blogot illeti, rengeteg olyan, általam már megjárt hely van a tarsolyomban, amiről még nem írtam, s hogy ne folyamatosan „világvégi” szigetekről szóljon a blog, a változatosság jegyében idén ezekre is sort kerítek: ide sorolnám péládul Tibetet, Bruneit, Sri Lankát (egy általános leírást az országról már írtam, részletekbe menően azonban még nem), de a blogon eddig sűrűn megjelenő országokból is vannak még olyan anyagaim (fényképek és videók olyan helyekről, amikről a blogon még nem volt szó), úgyhogy azon leszek, hogy a blogot változatos tartalommal töltsem meg.
Micsoda színek. Az ember beleszédül, annyira gyönyörű!
Remelem sikerul az osszes tervet kivitelezni, es meg tenni is hozzajuk!
Bar az ev masodik fele mar igy is eleg surunek igerkezik. 🙂