Őszinte leszek, úgyhogy már az elején kimondom: Balira nem a strandok miatt érdemes utazni. A népszerű, turistás partszakaszok kifejezetten rondák, úgyhogy ha nem megfelelő elvárásokkal érkezel az Istenek szigetére, akkor a megdöbbenésnél csak a csalódottságod lesz nagyobb. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne legalább egy-két gyönyörű partszakasz a szigeten: aki keres, az talál alapon elindultam tehát felfedezni Bali ismeretlen tengerpartjait, és hogy mit találtam, azt az alábbiakban megosztom Veled is!
Mielőtt belecsapnánk a közepébe, szeretném hangsúlyozni, hogy ha gondtalan tengerparti nyaralásra vágysz, akkor azt ne Bali szigetére tervezd. Indonézián belül a repülés (és úgy általában az utazás) hihetetlenül olcsó tud lenni és ugyan az infrastruktúra a legtöbb szigeten limitált (értsd: a legszebb strandokon nem kapod meg azt a kényelmet és kiszolgálást, mint Balin), de már csak a szomszédos és ezért könnyen megközelíthető Lombok, vagy az ahhoz tartozó Gili-szigeteken is sokkal jobb strandok várnak, ha éppen arra vágynál. A legtöbben ezért a közeli Gili-szigeteket szokták Balival kombinálni, de van egy jó hírem: Balin is akad néhány kifejezetten fotogén partszakasz! Ezek elérése némi időt és energiát igényelhet ugyan, de éppen ezért ezekre nem is hordják busszal az embereket: némi szerencsével tiéd lehet az egész strand! De annak legalább egy része biztosan.
S hogy mely strandokról van szó? Íme!
1. Pantai Green Bowl
Kezdem a kedvencemmel és egyben a leginkább eldugott partszakasszal – legalábbis, ami az ezen a listán szereplő strandokat illeti. Hogy mennyire ismeretlen strandról van szó, azt jól érzékelteti, hogy a helyi sofőr, aki engem ide elhozott sem ismerte a pontos helyét – úgy kellett helyben érdeklődnie. Nem leszel persze totál egyedül a Green Bowl nevű strandon (a nevét a homokos strand közvetlen közelében található algás, tehát zöld színű kövekről kapta, amelyek főleg apály idején látszanak), de megközelítése komoly lépcsőzést igényel és már ez önmagában megszűri a tömeget. Több száz lépcsőfokon kell leereszkedni ugyanis a tengerhez, amely lefelé jó móka, felfelé viszont komoly erőpróba a trópusi hőségben.
A strand érdekessége, hogy egy méretes „barlang” is található a homokos partszakasz mögött, amely igen remek fotótémát biztosít a gondtalan strandoláshoz. Rajtam kívül körülbelül tíz-tízenkét ember tartózkodott a strandon látogatásom idején, a hangulat tehát abszolút családiasnak mondható. Ezt a strandot ne hagyd ki, ha Balin jársz és strandolni szeretnél!
A strand koordinátái.
2. Pantai Melasti
Egy másik csodás strand – ráadásul közel a Green Bowl nevű partszakaszhoz – a Melasti névre keresztelt tengerpartszakasz. A homok itt is fehér és ahogy az a képeimen is látszik, tömeg sincs (sőt, a vízben és a strandon magán senki sem volt!), a Melasti strand fő vonzereje mégsem a strand maga, hanem a part mögött elhelyezkedő óriási mészkősziklák sora, amelyekről egészen csodás panoráma tárul a szemed elé! Érdekesség, hogy helyiek körében ismert helyről van szó (belépőjegyet is szednek a strand mögötti úton – 10 ezer rúpia/180 forint per fő), de ide inkább csak a sziklákhoz járnak fotózkodni az emberek, a strand maga ottjártamkor üresen állt. Ha a közelben jársz, akkor mindeképpen megér néhány fotót!
A strand koordinátái.
3. Pantai Pandawa
Erre a strandra a Melasti és a Green bowl strandok közötti úton kifüggesztett tábla alapján figyeltem fel és érkezésemor komoly meglepetés fogadott: kiépített és szépen rendben tartott partszakaszról van szó, hatalmas parkolóval, napozóágyakkal és tengerparti egyszerű éttermek és bárok egész sorával. Ez egyébként azért lepett meg, mert korábban még sosem hallottam erről a strandról, pedig toronymagasan a legszebb kiépített résznek tűnik a szigeten. A vendégek túlnyomó része helyi, indonéz turista, a külföldiek körében egyelőre kevésbé ismert. Egy nagyon hosszú, több öbölből álló strandról van szó, így eloszlik a tömeg. A strand egyik – legszebb! – vége ráadásul szinte teljesen üres. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az előző két strandhoz hasonlóan ez is Bali legdélebbi, mészkősziklákkal teli részén található, így a strandnak itt is magas és fotogén sziklák nyújtanak hátteret.) Ha szép strandra vágysz, de azért fontos a kényelem, akkor Pandawa neked való!
A strand koordinátái.
4. Pantai Geger
A Geger nevű partszakasz Nusa Dua vonzáskörzetében található, viszont kevésbé ismert, mint Nusa Dua resortokkal beépített fő strandja – nekem legalábbis nagyon úgy tűnt, lévén, sokkal kevesebb ember tartózkodott itt, mint az utóbbin. A listán eddig ez a legegyszerűbben megközelíthető partszakasz (értsd: ez található a legkisebb távolságra például Kutától vagy a repülőtértől, ráadásul a főúton kell csak végigmenni, ami Nusa Duának visz), a strandon mégsem volt komoly tömeg. A strand egyébként a déli Nusa Dua partszakasz legdélebbi vége.
Megjegyzés: Nusa Dua központjában több – egymástól némileg elkülönített – strand is található: a Google térképen többek között Nusa Dua Beach (ennek déli vége Geger), Pantai Nusa Dua Beach (ez a szakasz szörnyű, homokzsákokkal teli), valamint az ettől északra található Pantai Samuh nevű strand is Nusa Dua része.
Ezeket végigjárva azt kell, hogy mondjam, nekem Geger strandja tetszett a legjobban.
A strand koordinátái.
+1: Pantai Samuh
Azért „+1”, mert ismert, nem pedig ismeretlen partszakaszról van szó, ahogy azt a címben ígértem. Viszont azt kell, hogy mondjam, a kiépített, minden igényt kielégítő strandok közül nekem ez tetszett a legjobban a szigeten – Pandawát leszámítva, ami egyelőre tényleg kevésbé ismert; ráadásul közelsége miatt ez a strand (és úgy alapból Nusa Dua) remek bázis lehet a listán szereplő többi partszakasz felkereséséhez. Ezen a strandon a vízisportoktól kezdve éttermeken át a masszázsszalonokig van minden, amire a nyugalmat kereső látogató vágyhat, ráadásul a strandon található resortok miatt a környezet is szépen rendben van tartva. Itt megszállni persze nem olcsó, de hátizsákos költségvetéssel is látogatható a strand – Indonéziában az ár-apály zóna nem lehet magánterület, így a resortok előtt is szabadon használható a strand.
A strand koordinátái.
Tippek a közlekedéshez:
A listán szereplő összes strand Bali legdélebbi részén, a sziget repülőterétől délre – a Bukit Peninsula nevű részen – található, viszonylag kis távolságokra egymástól. Ha valaki tehát a sziget déli részén száll meg (többek között például Kuta, Seminyak, Sanur vagy akár Nusa Dua is népszerű bázisok), akkor egyszerű a listán szereplő strandok felkeresése. A tömegközlekedés Balin viszont legendásan szörnyű (köszönhetően a taxismaffiának), úgyhogy valamilyen bérelt járműre biztosan szükséged lesz!
1. opció: motorbérlés sofőr nélkül
Balin a legolcsóbb és legnagyobb szabadságot biztosító módja az utazásnak a motorkerékpár bérlése. Ezt az opciót a sziget útjain lévő hatalmas forgalom miatt viszont csak motoron magabiztos utazóknak ajánlanám – ha valaki nem tud jól vezetni, az ne Balin kezdje a motorozást.
Nemzetközi jogosítványod legyen – hallomásból tudom, hogy a rendőrök „utaznak” a külföldi motorosokra. Jogosítvány hiánya pénzbüntetést von maga után, és természetesen ennek összegének meghatározásában nem mi vagyunk a legjobb alkupozícióban, úgyhogy csak óvatosan. A motorbérlés ára változó, jellemzően úgy 80 ezer rúpia (1500 forint) körül alakul egész napra (a szállásokon tudnak ez ügyben segíteni).
2. opció: motor- (vagy autó-) bérlés sofőrrel (például GRAB)
A sofőrrel való autóbérlés bevett szokás Balin, viszont a fix árak miatt (úgy 500 ezer rúpia/9500 forint egész napra) nem éri meg a listán szereplő strandok felkereséséhez. A strandok közötti távolságok kicsik, pláne, ha egy-két strandot látogatnál csak meg, rohanás nélkül, úgyhogy az autóbérlést hagyd meg a sziget belsejének felfedezéséhez.
A legjobb opció a GRAB (az Überhez hasonló járműfoglaló applikáció), amelynek használata toronymagasan a legolcsóbb a taxismaffia által uralt Balin – ez miatt viszont egy kicsit komplikált is.
Érdekességképpen megjegyezném, hogy a repülőtér – Ubud táv egy útra alsóhangon is 300 ezer rúpia (5600 forint) körül kezdődik helyi taxival intézve, míg ugyanezt GRAB-bel sikerült 180 ezer rúpiából (3300 forintból) kihoznom. Ha Balira (vagy csak simán Délkelet-Ázsiába) készülsz, töltsd le ezt az alkalmazást, nem fogod megbánni.
Viszont! A GRAB járművei a főbb turistaközpontokból (például Nusa Dua egészéről!) ki vannak tiltva – odavinni oda tudnak, felvenni viszont a kitiltott zónán belül nem tudnak. Ez ne vegye el a kedved, ezek a zónák (Nusa Dua kivételével) jellemzően egy-egy utcára, vagy azok egy-egy rövid szakaszára korlátozódnak csupán. Ha sétálsz néhány száz métert (tábla jelzi a tiltást – azon túl már nincs gond), akkor a taxi árának töredékéért tudsz GRAB-bel utazni! GRAB-bel autó és motor egyaránt bérelhető.
A kényelem miatt azt javaslom, hogy alkudj meg egy sofőrrel (a legjobb azzal, aki az applikáción keresztül az általad választott első állomásra visz), hogy néhány órán keresztül fuvarozzon téged az általad érdeklő célállomásokra – az ár természetesen az idő és a távolság függvénye, de 3-4 órára és a listán szereplő strandok távolságára például Kutáról kiindulva jellemzően 200 ezer rúpia (3700 forint) elég kell, hogy legyen – motor (tehát egy fő) esetében. Az autó ennél természetesen drágább, de annak árán a motorral ellentétben több utas is osztozhat, úgyhogy megérheti!
Megjegyzés: A GRAB helyett akár egy helyi applikáció, a GoJek is használható, amely szintén egy remek platform akár autó-, akár motoros taxi hívására. Én a GRAB-et használtam, de csak azért, mert annak applikációja már korábbról rajta volt a telefonomon (más országokban is működik), de hallomásból tudom, hogy a tarifák között gyakorlatilag nincs jelentős különbség. Töltsd le mindkét app-ot és hasonlítsd össze az árakat!
Jó szórakozást!
A GoJek el mi a helyzet? Egy eve meg az volt a csucs motortaxi es kajarendeles teren. Tartalmas, hasznos post amugy.
@almaza: Köszönöm, hogy szóba hoztad, teljesen kiment a fejemből, de beleírom (mi főleg GRAB-et használtunk, az már rajta volt a telefonomon és nagyon olcsó volt mindenhová).
Azt erdemes lenne megjegyezni, hogy ha jol mlekszem, a 200ezres kialkudott ar Grab motor, nem auto taxira vonatkozott. Utobbi nyilvan dragabb, de 2 fore mar megeri.
A Grab es a Gojek folyamatos arhaborut folytat egymassal, hol az egyik az olcsobb, hol a masik. A Gojek tobb extra szolgaltatast is nyujt, de ezek a mar emlitett kajarendelesen kivul turistaknak kevesbe erdekesek.
@W.L.: Visszaolvastam és tényleg nem egyértelmű, hogy az ár motorra vonatkozott, javítottam, köszi!