A háromrészes sorozat második része, mely az első részhez hasonlóan szintén olyan lehúzásokról és trükkökről szól, amelyek többségével már engem is próbáltak meg átverni. Azonban míg az első részben jobbára olyan átverések szerepeltek, amiket viszonylag egyszerű kivédeni, már ha tisztában vagyunk a lehetséges veszélyekkel és fel tudunk készülni az esetleges szituációkra; addig ebben a részben bemutatok néhány olyan trükköt is, amivel nehezebb a dolgunk: némelyikkel engem is behúztak már a csőbe, hiába hittem azt, hogy felkészültem mindenre. Egész egyszerűen vannak olyan szituációk, amikor nem tudjuk irányítani az eseményeket, ezért létezik néhány olyan trükk, amit nehezebb kivédeni; így a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy lehetőségeinkhez mérten elkerüljük az ilyen helyzeteket. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az alábbi információ is sokak számára hasznos lehet jövőbeni utazáskor.

p1060480.JPG

6. Hamis pénzváltók

Ez a trükk jellemzően olyan országokban fordul elő, ahol a pénz értéke és a hatalmas címletek miatt egyszerű utazók létére is „milliomosokká” válunk. Ilyen ország például Indonézia, ahol 100 amerikai dollár beváltása esetén is mintegy 1.300.000 indonéz rúpiát illene kapnunk (2017.03.23.-ai középárfolyam alapján), már ha nem olyan helyen próbálkozunk a pénzváltással, ahol át akarnak minket verni. De az indokinai országokban (Vietnam, Laosz, Kambodzsa) sem túl erős a helyi valuta, így ott is résen kell lenni pénzváltáskor. A helyzetet ráadásul nehezíti, hogy Indonéziában a legnagyobb címlet 100.000 indonéz rúpia, így nagyobb összeg leváltása esetén elég komoly pénzköteggel vagyunk kénytelenek utazni. Na meg átváltáskor megszámolni…

Engem konkrétan az indonéz Bali szigetén húztak be a csőbe, életem első hosszabb útján. Mára már megjegyeztem a turistaátverések aranyszabályát: ami túl jól hangzik, az átverés. Első utamon azonban még tapasztalatlan voltam, naiv módon nem gondoltam, hogy átverhet egy hivatalosnak tűnő pénzváltó. Mára már arra is rájöttem, hogy ami hivatalosnak tűnik, az sem mindig hivatalos. Tehát, megérkeztem Balira (Kínából, és azt tudni érdemes, hogy az akkori időben nem igen működött a kínai bankkártyáról külföldön történő pénzfelvétel, így más megoldás híján amerikai dollárral utaztam) és nem volt helyi valutám, így első utam a pénzváltóhoz vezetett. Bankba kellett volna mennem, de úgy voltam vele, hogy az értékes időmet nem a bankban tölteném sorban állva, így egy útszéli pénzváltót választottam. Az árfolyam is jó volt, sőt, túl jó. A Balin található pénzváltók trükkje, hogy nagyon jónak hangzó árfolyamot kínálnak, viszont a nagy összegek miatt kis kupacokba rendezik a kifizetendő pénzt, így amikor átszámolsz egyet, egy másik kupacból lecsípnek valamennyit, de azt úgy, hogy nem veszed észre. Én magam, annak ellenére, hogy a pontos összeg jött ki számoláskor, mintegy 15 amerikai dollárnyi készpénzzel lettem szegényebb, de legalább megtanultam a leckét. A tanulság: ha módunkban áll, bankkártyáról vegyünk fel pénzt, ne váltsunk, ha viszont váltanunk kell, csak olyan helyen tegyük, ahol reális a kínált árfolyam összege. Kerüljük azokat a pénzváltókat, ahol a középárfolyamnál jobb árat kínálnak.

7. Fizetéskor kicserélt pénz

Ez a trükk tipikusan olyan, hogy könnyen az áldozatává válunk, ha még nem hallottunk róla korábban. Én is így jártam, szintén még utazásaim elején. Ezzel a trükkel én Kambodzsában találkoztam, amiről érdemes megjegyezni (a sztori szempontjából is fontos), hogy a kambodzsai riel mellett hivatalosan elfogadott és használt pénznem az amerikai dollár. Itt legalább a pénzváltók nem tudnak átverni, mert nincs szükség pénzváltásra, már ha amerikai dollárral a zsebünkben érkezünk.

E trükk menete: Étteremben, étkezés után hozzák a számlát az asztalhoz, amit ott helyben ki is fizetünk. A pincér, távozás után visszajön, hogy az általunk adott bankjegy hamis. Az én esetemben egy húszdollárosról volt szó, ami nem lehetett hamis, ugyanis az amerikai dollárt még Kínában váltottam, bankban. Teljesen nyilvánvaló tehát a csalás, hogy az általam átnyújtott bankjegyet kicserélték, viszont hogyan bizonyítsuk be, hogy nekünk van igazunk? Ezer másik helyen fizettem már számlát közvetlenül az asztalnál, ahol a pincér visszavitte a pénzt a kasszához úgy, hogy én magam ott nem voltam jelen. Ilyen viszont sehol máshol nem fordult még elő velem, így nem is számítottam arra, hogy ilyen átverés egyáltalán létezik. A legjobb megoldás, hogy a kasszánál fizetünk és akkor a szemünk láttára kénytelenek megvizsgálni a bankjegyet. Más országból még nem hallottam erről a trükkről (ez nem jelenti azt, hogy más országban nem alkalmazzák), Kambodzsában is valószínűleg az amerikai dollár használata miatt elterjedt. Kínában is igen sok hamis bankjegy van forgalomban, ott is mindenhol, boltokban, éttermekben, stb. megnézik a nagyobb címletek valódiságát.

p2046057.JPG

Ahol lehet, helyi pénznemben fizessünk (a képen laoszi bankjegy látható)

8. Rendőr általi, általában röhejes ürüggyel való átverés

     Ezt a trükköt szintén nem lehet hatásosan kivédeni, hiszen hivatalos személy a csaló, aki bár a jogszabály szerint nem, de a valóságban gyakorlatilag bármit megtehet a külföldi utazóval egy világvégi országban. Illetve akkor ki lehet védeni, ha az egész szituációt kerüljük, ami nem biztos, hogy mindig megéri. Jellemzően forgalomban találnak meg az ilyen jellegű csalók, amikor például bérelt motoron közlekedünk. Mielőtt belemennék a részletekbe, megemlíteném, hogy vannak helyek, ahol nagyon praktikus a motorbérlés és ezáltal sokkal többet nyerhetünk motort bérelve, mint a körülbelül 10 dollár, amit a csaló hivatalos személynek vagyunk kénytelenek kifizetni, valami idióta ürügyön. (Többek között például motorral érdemes felfedezni Ha Giang-ot Vietnamban; vagy Siargao-t a Fülöp-szigeteken), bár azt tudni illik, hogy Ázsiában mindenhol teljesen más a közlekedési morál, mint otthon, és sok helyen az utak állapota is hagy kívánni valót maga után, ezért csak a baleset-biztosítással rendelkező, motoron tapasztalt utazóknak ajánlanám az ázsiai motorozást.

Engem a Fülöp-szigeteken állított meg egy rendőr, és már az igazoltatás elején láttam rajta, hogy nem úszom meg ingyen, annak ellenére, hogy minden papír (a motor papírjait is beleértve, bérleti szerződéssel egyetemben), bukósisak, stb. a helyén volt. Végül azért büntetett meg kb. 2 ezer forintnyi fülöp-szigeteki pezóra, mert, hogy nem lehet papucsban motorozni. Hozzáteszem, nem sok helyit láttam a környéken, aki ne papucsban motorozott volna, sőt, olyat is láttam már nem egy helyen, hogy egy egész család ül a kistestű robogón. De lényegtelen, ez sem a papucsomról szólt, hanem a külföldi, pénzes ember kihasználásáról. Vitatkozni felesleges, hiszen valódi rendőrről beszélünk, akinek jogában áll megbüntetnie, bármennyire is bagatell problémáról van szó. A “jó” hír, hogy mindig kis összegekről van szó, így ez miatt nem érdemes lemondani a motorbérlésről.

dsc_0966.JPG

Néhány pitiáner csalás miatt ne mondjuk le a motorozásról 

9. Motorbérlés utáni extra pénz követelés, károkozás címén

     Ezzel velem még nem próbálkoztak (bár nem is vagyok egy rendszeres motor-bérlő, csak ott szoktam motort bérelni, ahol a tömegközlekedés szegényes), de nem egy utazóval találkoztam már utazásaim során, akik áldozatává váltak ennek a trükknek. Thaiföldön például nem csak motor, hanem például jet ski kölcsönzők is híresek erről a trükkről.

Ennek lényege, hogy a motor visszaszolgáltatása után átvizsgálják a motort és találnak rajta néhány karcot, repedést, stb., ami valószínűleg már a bérlés előtt ott volt. Viszont ha még nem hallottunk az ilyen átverésről, akkor nem biztos, hogy átverést feltételezünk, ezért könnyen elmaradhat a jármű szemrevételezése és ezt a kölcsönzők figyelik is. Bérléskor természetesen ők is jelen vannak, látják, hogy megnézzük-e a motor hibáit magunknak vagy sem. Nézzük tehát meg, sőt, lehetőleg fényképezzük is le a nagyobb karcokat, repedéseket. Így, ha balesetmentesen közlekedünk, átadáskor csak a régi hibákra tudnak hivatkozni, így az átverés könnyen kivédhető, hiszen fényképes bizonyítékunk van róla, hogy a hiba még a bérlés előtt keletkezett.

10. Túrázáskor hozzánk csapódó vezető

Velem konkrétan Sri Lankán fordult elő, hogy ismerőseimmel elindultunk a hegyvidéki kisváros, Ella körül a környéket gyalogosan felfedezni. Hozzánk csapódott egy helyi gazda, aki éppen az egyik földön dolgozott, amikor arra jártunk. Angolul nagyon keveset tudott, de annyit megértettünk, hogy elkísérne minket a vízeséshez, ahová mi is igyekeztünk. Számomra az elején világos volt, hogy mire megy ki a játék, a munkát biztosan nem hagyná csak úgy ott néhány külföldi önzetlen megsegítése miatt. És valóban, nem is erről volt szó. Még az elején próbáltuk neki elmagyarázni, hogy megvagyunk vezető nélkül is, de nem tágított. A gyalogút végén természetesen kérte a fizetségét (20 amerikai dollárt, ami a helyi viszonyok között sok). Próbáltuk elmagyarázni neki, hogy mi nem kértük a segítségét és ezt ki is fejeztük már találkozásunkkor, ezért soknak érezzük a 20 dollárt, sőt, nem is fizetnénk, ha van olyan opció. Ha legalább beszélgetni tudtunk volna, és valami pluszt hozzátesz az úthoz, akkor még lehet, hogy ki is fizetjük. Eltévedni sem nagyon lehet (ráadásul hébe-hóba bele lehet futni valakibe, aki irányt tud mutatni), így vezető abszolút nem szükséges a környéken, ezért valóban lehúzásnak éreztük a követelését. Sehogy sem lehetett viszont lerázni, ezért aprópénzeinkből összedobtunk neki kb. 12 dollárt, amit hümmögve, de elfogadott és elviharzott.

p1012440.JPG

Sri lankai “vezetőnk”

     A vietnami hegyvidék viszonylatában én ráadásul gyerekekről hallottam ugyanezt (nem a már fent is említett Ha Giang-ban, hanem a turistás Sapa-ban), akik végig követnek a túra során, a fent leírtakhoz hasonló módon, majd fizetséget követelnek. Nekik nyilván nehezebb is lehet nemet mondani, ezért legyen nálunk némi aprópénz, ha ilyen szituációba keveredünk. Bár hozzáteszem, hogy a gyerekek számára ez elég indok lehet az iskolakerülésre, így kényes a kérdés, hogy fizessünk-e nekik, vagy sem.

+1 Turistákhoz szokott majmok „csapdája”

Ez nem az a klasszikus, pénzsóvár helyi lehúzza egy kis pénzzel a tapasztalatlan utazót jellegű turistacsapda, mégis egy olyan potenciális veszélyforrás, amire jobb felkészülni. Ez pedig nem más, mint a trópusi országokban található, emberek jelenlétéhez szokott majmok „tolvajlása”. A probléma valószínűleg ott gyökerezik, hogy a turistás helyeken olyan szelídnek is tűnhetnek, hogy könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy vad állatokról van szó és sokan túl közel merészkednek hozzájuk egy jó fénykép miatt. A majmok pedig vannak annyira intelligensek, hogy a gyanútlanul közel tévedő emberektől ellopják, ami mozdítható, majd némi eledelért cserébe visszaadják azt, megrágott állapotban…

dscf2344.JPG

A majmokkal jobb vigyázni

     Én magam Balin, a rendkívül látványos és népszerű Uluwatu sziklatemplomnál találkoztam ezzel a problémával, de nem lennék meglepve, ha más országban is jelen lenne. Itt láttam a leginkább agresszív és követelőző majmok hordáját. Olyannyira elszemtelenedtek, hogy a bejárattól egészen a sziklaszirtig (ahol a majmok többsége található) számos tábla figyelmeztet a veszélyre: ne legyen rajtunk semmi mozdítható (szemüveg, nyaklánc, karkötő, kalap, stb.), mégis, rengetegen sétálnak bele a csapdába. A majmok egész egyszerűen ráugranak a gyanútlan emberekre és letépnek mindent, amit csak tudnak, majd visszahúzódnak egy közeli bokorba. A megszerzett dolgot ezután általában visszacserélik egy zacskó gyümölcsre vagy bármi más eledelre (a helyi vezetők felkészültek, összekészített csomagok egész sorával rendelkeznek), bár jó eséllyel mire eddig fajul a történet, búcsút mondhatunk a tulajdonunknak: azt ekkorra már jól megrágták és összetörték a majmok. A tanulság: mindig, mindenhol vegyük komolyan a figyelmeztetéseket és cselekedjünk azok szerint!

sam_0953.JPG

Uluwatu, az ösvénnyel a képen, ahol a majmok hordája is található.

Ismét viszonylag hosszúra sikeredett a leírás, és még mindig nem értem az átverések listájának a végére, így lesz majd még egy bejegyzés a további, szerencsére engem eddig elkerült átverésekről is. Tarts velem a továbbiakban is!

24 Comments

  1. ZON 2017.03.24. at 20:33

    Ugyanaz, mint a robogónál : ha motorcsónakot bérelsz, indulás előtt mindenképpen billentsd előre a motort, és fényképezd le a propellert ! Horvátországban így akartak 12e ft körüli kunára levenni, mivel érkezés után a faszi döbbenten mutogatta a deformált csigát. (Nem én koccoltam le, lelkem rajta.)

    Válasz
  2. Névtelen 2017.03.25. at 06:22

    Ne menjünk cigánynépek közé. Fiatalon én is beutaztam rengeteg ázsiai országot, direkt nemturistás helyeket. A lehúzás a bőrszín sötétedésével arányosan egyre jellemzőbb.
    Mohamedánista népek (Indonézia) meg buddhisták (thaiok, kambodzsaiak) ebben erősek, de a Fülöp-szigeteken is hallottam olyat, hogy egy nyugati faszi alkalmi szexpartnere (fizetős) ment vissza rendőrökkel a hoteljába, megvádolta erőszakos közösüléssel (ismétlem, prostiról van szó). A rendőrök belengették neki egy évtizedes börtönvakáció lehetőségét, úgyhogy örömmel vesztegette meg őket pár ezer dollárnyi zsetonnal. Ez mondjuk a durvább átverések egyike, de ne feledjük, minél sötétebb a bőrszín, annál vonzóbb bevételi forrás a nyilván dúsgazdag (hisz nyugati) turista.
    Problémáért persze nem kell Ázsiába menni, Nápolyban, Párizsban is lehet bajba kerülni. Budapesten is népsport a turistakopasztás.

    Válasz
  3. deneskata 2017.03.25. at 08:07

    @karandash: Úgy látszik, a rasszizmus már az ilyen ártalmatlannak tűnő blogokon is megjelenik ilyen idióta kommentek formájában. Te NEM vagy igazi utazó, mert azok elfogadják a környezetet, kíváncsiak rá és nem ítélkeznek bőrszín szerint. Te mi a fenénel utazol olyan helyekre, ahol más az emberek bőrszíne? Nem való az neked. Maradj ittthon, itt sok hasonszőrű marhát találsz, már Pesten is. Ki se kell mozdulnod.

    Válasz
  4. Mr Eggs 2017.03.25. at 09:12

    Azt a pénzt elmagyaráznád nekem? Miért van rajta két különféle szám.

    Válasz
  5. ¿Qué tapas hay? 2017.03.25. at 11:02

    ad 9: a járműkölcsönzés mindig is a bizalmi csalás melegágya volt, nem csak a III. világban, hanem még a legfehérebb, legnyugatibb Európában is. Ezt az átverést bármelyik nagy kölcsönzőcég a világ bármely országában megcsinálja, hacsak nincs nulla önrészű biztosításod. A Europcar UK különösen profi az ilyen jellegű csalásokban. És akkor még nem is beszéltünk Mallorcáról, az ottani autókölcsönzők egyetemet nyithatnának bizalmi csalásból a III. világ országai számára.

    @deneskata: Az a helyzet, hogy a hétköznapi rasszizmus, a bőrszín, vagy etnikai hovatartozás szerinti megkülönböztetés kiirthatatlan a világból. Viszonylag nehéz a fél világgal megértetni, hogy a fehérember nem azért gazdag mert fehérbőrű. A poszt is részben erről szól. Csakhát ezek az országok jórészt alá sem írták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, nomeg az állami intézményrendeszereik sem igazán biztosítják az egyenlő bánásmód elvének teljesülését.

    Válasz
  6. Névtelen 2017.03.25. at 17:16

    Na, ne hülyéskedjünk már … én azt is megnézem, amikor Németországból Budapestre utazom, hogy éppen mennyi az aktuális átváltási árfolyam, hogy még egy 5 eurós forintra való váltásnál se nagyon verjenek át. Ugyanis, alapszabály, hogy a Keletiben nem váltunk, viszont a “maszek”-pénzváltók, 5-10 eurónál totálisan okésak. Mert jellemzőem kb. 10 forinttal váltanak alacsonyabb áron, mint egy normál pénzváltó mondjuk a Nagykörúton, de még mindig jobban, mint a Keletiben pénzváltónak álcázott rablóbandák, ahol 60-70 forinttal alacsonyabb az árfolyam.
    Na, és akkor a kérdésem … hogy a faszomba nem néz utána valaki a hivatalos árfolyamnak, ha a világ olyan segglyuk-helyeire utazik, mint Indonézia?
    Pláne, hogy állizólag utazó, és nem turista. Pedig de.

    Válasz
  7. vorosborisz 2017.03.25. at 17:34

    @Pink Petsch: Nekem anno nem az volt a lényeg, hogy 100 dollárért 1.300.000 rúpiát kapok-e vagy 1.250.000-et, hanem az, hogy ne töltsek el egy fél napot a bankban sorbanállva, mint ahogy az ilyen országokban az lenni szokott. Akkor még erről az átverésről sem tudtam, szóval kézenfekvő volt az utcán pénzt váltani. És ezek a pénzváltók is nyilván azért működnek a mai napig, mert sokan így gondolkodnak, úgyhogy igenis fontos erre felhívni erre a figyelmet.
    Egyébként meg azóta mindig kártyáról veszek fel pénzt, nem készpénzzel utazom, úgyhogy többnyire nem vagyok tisztában a napi árfolyamváltozássokal, így ez szerintem nem határozza meg azt, mennyire utazó az illető.

    Válasz
  8. Névtelen 2017.03.25. at 17:52

    @vorosborisz: Ja, mert belekerül 2 másodpercbe utánanézni, hogy éppen mennyi a hivatalos árfolyam … Rohadt megerőltető, valóban.
    Utcán pénzt váltani, pláne olyan segglyuk-helyeken, amikről irsz? Hm, valóban körültekintő és megfontolandó tanácsok. Aztán egyszer belefutsz egy olyan váltóba, ahol nem 1.250.000 rúpiát kapsz a pénzedért, hanem 1250-et, mert olyan gyorsan és trükkösen számolja a pénzt, illetve cseréli ki, hogy miutánfél perc múlva felocsúdtál, hogy át lettél baszva, a csávó már sehol sincs. Sok sikert a megtalálásához, illetve ha mégis meglenne, ahhoz hogy bebizonyitsd te tényleg annyi dollárt adtál neki, amennyit állitasz.
    És ezt a hülyeséget még propagálod is. Én inkább állok fél napig sorban a bankban, pláne ilyen országokban.
    Ennek a számolási-átverési trükknek Kelet-Európában is nagy divatja volt egyébként a ’90-es években. Nos, vagy nem utaztál akkoriban Kelet-Európában, vagy azóta sem (mert azért némely helyeken még ma is divik -pl. Bulgária, Románia egyes elmaradottab részei, Szerbia), vagy rohadtul nem kellene tanácsokat adnod a témában, és arra bátoritanod embereket, hogy utcai csencselőknél váltsanak … pláne DK-Ázsiában.

    Válasz
  9. vorosborisz 2017.03.26. at 00:50

    @Pink Petsch: Hol propagálom az utcán történő pénzváltást? Kiemeltem, hogy: “ha módunkban áll, bankkártyáról vegyünk fel pénzt, ne váltsunk”, de azt is leírtam, hogy ha már váltanunk kell, akkor olyan helyen tegyük, ahol reális a kiírt árfolyam, ergo kerüljük a csalókat.

    Válasz
  10. vorosborisz 2017.03.26. at 01:03

    @Mr Eggs: Megmondom őszintén ez nekem eddig elkerülte a figyelmem és nem tudom a pontos okát, de az alján szereplő gondolom a laoszi nyelv szerint használatos szám (bár érdekes, hogy a 0 abban is 0). Például Kínában is rányomják a számokat kínaiul is a bankjegyekre, ami ugye eltér a latin betűktől és számoktól.

    Válasz
  11. W.L. 2017.03.26. at 05:54

    Az utolag hamisnak mondott dollar trukkjevel Kenyaban is talalkoztam, szerencsere nem velem, hanem ausztral utitarsammal jatszottak el. De nem is holmi kajaldaban, hanem a nepszeru Mt Kenya Nemzeti Parkban, es ott is kilepeskor allitva, hogy a belepeskor hamis szazassal fizetett.

    A motorok teren erdemes megemliteni a parkolaskor ellopott igy kifizetendo motorok esetet is, ezeket ugye gyakran tulajaik lopjak el. Velem ez anno sima bicajjal fordult elo egyszer Laoszban.

    Válasz
  12. W.L. 2017.03.26. at 06:02

    @vorosborisz:

    Balin is vannak tisztesseges, hivatalos utcai penzvaltok is ahol sorban allas nelkul lehet valtani normal arfolyamon. Az atverest tobbnyire kis luk penzvaltok csinaljak, amiket mar ranezesre felismerhet az ember, plane irrealis arfolyamaikat latva. Az atveres kulcsa tobbnyire a turistak butasaga es penzsovarsaga, mivel megprobalnak tul jol valtani. Indoneziaban nincs fekete arfolyam, barki barmikor vehet dollart hivatalos arfolyamon, tehat ha valaki annal tobbet kinal a dollarodert, az garantaltan atveresre utazik.

    Válasz
  13. mojoking77 2017.03.26. at 14:45

    Tipp: A $20-os nem hamis volt, hanem csak regi. Jo par eve adtak ki ujat, a regit nem mindenhol szoktak bevaltani, foleg az USA-n kivul nem, viszont mivel kiadHATjak, ezert sokszor ki is adjak a bankok/penzvaltok.
    En is jartam mar igy. Kint (amerikaban) gond nelkul elfogadtak…

    Válasz
  14. vorosborisz 2017.03.26. at 16:46

    @mojoking77: Én elraktam emlékbe a hamis 20 dollárost, amit visszakaptam (mondván, hogy ezzel fizettem és hamis, fizessek igazi bankjeggyel), kvázi műanyagdarab az egész, igen hitvány hamisítvány, kizárt dolog, hogy azzal fizettem volna, teljesen egyértelmű, hogy kicserélték.

    Válasz
  15. mojoking77 2017.03.26. at 17:19

    @vorosborisz: 🙂
    Nos ebben az esetben nehez kimenteni oket.
    Arra vigyazz, hogy nehogy magaddal vidd az USA-ba, ott nem valoszinu, hogy fogsz tudni hatni a humorerzekukre

    Válasz
  16. vorosborisz 2017.03.26. at 17:32

    @mojoking77: Nem viszem magammal sehová, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy hová raktam, de valahol biztosan megvan még. Egy jó emlékeztető szuvenír arról, hogy ilyen átverés is van. Ez amúgy már 7 éve történt, azóta szerencsére nem volt semmi ilyenben részem. Szerintem nagy pech kell ahhoz, hogy valaki éppen ilyen étterembe üljön be (bár a nemzeti parkos példa más tészta, az kicsit megdöbbentőbb), de tény, hogy van ilyen.

    Válasz
  17. mojoking77 2017.03.26. at 18:19

    @vorosborisz: 6-7 eve mikor meg eleg komoly kulonbseg volt az Euro-Dollar kozt (300~200 kb), jartunk ugy a Victoria vizeses zimbawei bejaratanal:
    -Mennyi a belepo?
    -20 dollar
    -De csak Euro van nalunk
    -Akkor 20 Euro
    OK

    Válasz
  18. Névtelen 2017.03.28. at 07:50

    @deneskata: otthon vagyok. Ázsiában. De egy olyan országban, ahol a lehúzás nagyon nem jellemző. Az emberek színe itt nem olyan sötét. Én már valóban nem vagyok utazó, mert letelepedtem. De utazóként se mindig legyintettem ha megkopasztható pénzeszsáknak néztek.

    “Te NEM vagy igazi utazó, mert azok elfogadják a környezetet, kíváncsiak rá és nem ítélkeznek bőrszín szerint.” – én teljesen nyitottan indultam el mindig, aztán az lett a tapasztalatom, hogy minél egzotikusabb a bőrszín, annál durvább a hely. Mellesleg a rasszizmus pont fordítva működik. A sötétbőrűek hiszik azt, hogy nekik valamiért joguk van kifosztani a világosabb bőrű idegent.
    Az elfogadásnak van egy határa, amit átlépve nem kíváncsi leszek, hanem dühös. Találkoztam én nyugati, francia, német hippi csajokkal, akik szerint minden oké, el kell fogadni, hogy a sötétbőrűbb emberek nem dolgozni, hanem ügteskedni szeretnek, different culture, you know… aztán amikor egy sötétbőrű a pénze mellett a muffjára és a melleire is rátette a kezét a falhoz szorítva őt, akkor a csaj picit sírva fakadt. De ez is teljesen oké, benne van az utazás kellemetlenségei közt…

    Válasz
  19. menjünk a moziba be 2017.03.29. at 10:47

    @vorosborisz: Ne csináld mar hogy el mész egy országba ahol teljesen más írásmód van és alap dolog hogy a számokat megnézzük hogy írják.

    meg guglizni sem kellene hozza (mert logikus) hogy valósi pénzen az a Laoszi írásban az az 1-s szám !

    http://www.laos-guide-999.com/lao-language.html

    Válasz
  20. menjünk a moziba be 2017.03.29. at 10:55

    @ a “tolvaj” majmokról.

    Ez meg a fővárosban is így megy. Batu Caves in Kuala Lumpur híres róla.

    Az különösen “veszelyes” ebből a szempontból mert egy nagyon hosszú meredek lépcsőn kell felmászni a barlangba/templomba és a majmok menet közben a hátizsákodból kilopjak a kaját, vizes palackokat stb. Ott semmit nem tudsz csinálni mert egy 300 meredek lépcsős úton te nem fog rohangálni vagy barmit csinálni (örülsz ha nem esel le, ha esetleg félnél a rad ugró majmoktól).

    De nem csak majmokkal van így. Még a legmodernebb helyeken, pl. Bay Area, San Francisco is ügyelni kell hogy kaját hogy viszel, pláne este mert a Mosómedvék (Raccoon) szépen kirámolnak 😉 Bar azok inkább szemeteseket, garázsokat vizsgálják.

    Válasz
  21. menjünk a moziba be 2017.03.29. at 10:59

    @mojoking77: Jogos. Van olyan ország ahol csak a ropogós újat fogadjak el. Ha csak egy picit is használt (meg csak nem is használt csak mondjuk kétszer össze volt hajtva) egyszerűen nem fogadjak el mintha nem lenne érvényes.

    Válasz
  22. vorosborisz 2017.03.29. at 16:43

    @menjünk a moziba be: Tényleg elkerülte a figyelmem, mert ahogy az a pénzen is látszik, a latin számokat is használják, sőt, mindenhol minden úgy is van kiírva, nem pedig a helyi nyelven, annak gyakorlati haszna külföldieknek nincs.

    Válasz
  23. zdyzs 2017.03.30. at 14:31

    @vorosborisz: Azért azt nem árt tudni, hogy a bankkártyáról való pénzfelvétel már önmagában lenyúlás. A bank általában kedvezőtlen árfolyammal számol és nagyon magas költsége van a készpénzfelvételnek. Hitelkártyáról pedig még nagyobb szívás pénzt felvenni, az a legtöbb bank előlegnek kezeli és azonnal elkezd ketyegni a kamat!!
    Szóval csak óvatosan a kártyáról való kp felvéttel.

    Válasz

Nyomj egy kommentet!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük